Ez az a hely, ahol rendetlenség a lelke mindennek

Európa délkeleti része egészen más hangulattal és mentalitással fogadja a turistákat, mint a jól ismert üdülőövezetek. A Balkán még kiforratlan turizmusa egyedülálló élményt nyújt, még akkor is, ha egy kéthetes körút alatt semmi esélyünk sincs arra, hogy bármit is megértsünk a történelmi traumákból és a jelen társadalmi folyamataiból.

Talán nincs a világon még egy hely, ahol ennyire ordító lenne a különbség az emberek jellemét és viselkedését illetően attól függően, hogy autóban ülnek-e, vagy sem. Két hét alatt nem sikerült senkit találni, aki távol a járművétől ne lett volna a végletekig segítőkész, kedves és előzékeny. Az utakon viszont ennek a szöges ellentéte a helyzet.

Az utakon teljes a káosz Forrás: Kovács Bálint

Szabályok gyakorlatilag nincsenek a sofőrök számára, és mintha az élet sem lenne drága kincs. Legalábbis így tűnik, elnézve a szembejövők ellenére gátlástalanul előző autósokat, a torlódást jobbról előzni kívánókat, az ezernyi körforgalom totális káoszát, az elsőbbségadás gondolatának zsigeri elutasítását, a sávok közti váltások ad hoc jellegét.

Az itteni KRESZ két szóban összefoglalható lényege: bármi belefér.

De a vezetőülést elhagyva nyoma sem marad a gyilkos szándéknak. Jellemző példa erre az a kamionsofőr, akitől az iránt érdeklődtünk a szerb-koszovói határhoz közel eső Mitrovicában, hol intézhetjük el a külföldi autósok számára kötelező gépjármű-biztosítást. A segítőkész férfi nemcsak a kérdéses épületet mutatta meg, de felkísért minket az emeletre, megkereste a megfelelő szobát, és amikor látta, hogy nincs a helyén az ügyintéző, addig ment, míg elő nem kerítette nekünk.

Olyan nincs, hogy ne sietnének a segítségedre Forrás: Kovács Bálint

Ha kiszállnak a kocsiból, hihetetlenül jó fejek

De a segítőkészségre ezernyi példát találtunk. Az albán utakon szinte elkerülhetetlenül bekövetkező defekt után azonnal a segítségünkre sietett egy idegen.

A koszovói boltos, miután kiderült, hogy nem találtuk meg, amit keresünk, átkísért minket a konkurenséhez.

Nem messze Koszovó fővárosától, egy cseppkőbarlangban néhányan összevesztek miattunk a túravezetővel, amiért nem biztosítottak nekünk, szegény idegeneknek tolmácsot. A motel egyik dolgozója megvendégelt minket egy reggeli kávéra. Nehéz elképzelni, hogy egy átlagos turista olyan gonddal szembesüljön a Balkánon, amit nem old meg a lehető leghamarabb egy barátságos helybéli.

Kilátás egy alsó árkategóriájú albán kempingből Forrás: Kovács Bálint

Nemcsak a lélegzetelállító tájak, a csodálatos hegyek és a gyönyörű vízpartok miatt, hanem az ilyesmikért is vágtunk neki a balkáni körútnak. A két hét alatt ötvenkét órát töltöttünk autóban, megjártuk Szerbiát, Koszovót, Macedóniát, Albániát, Montenegrót és Bosznia-Hercegovinát. Aludtunk útszéli motelben, tengerparti kempingben, az albán hegyek lábánál egy patakparton és youth hostelben. Egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia egy ilyen utat, akit nem elégít ki a megnyugtatóan izgalommentes, nyugati stílusú hotelturizmus.

A territórium kijelölésének ösztöne nagyon eleven

De azt még az egyszeri turista is érzi, hogy a remek hangulat csak a felszín. Ennyi idő alatt is látszik, hogy a társadalom egészében feszült a helyzet, és

a legközelebbi múltban meghúzott határok nem oldanak meg minden problémát.

Ezt a legjobban talán a szerb határ és az ahhoz legközelebb eső, vegyes lakosságú koszovói nagyváros, Mitrovica közti 50 kilométeres szakasz szemlélteti.

Ágak közé akadt szerb zászló Mitrovicában Forrás: Flickr/Jon Worth

Az utat méterenként szerb zászlók szegélyezik, pár tucat kilométer után pedig óriásplakát hirdeti: This is Serbia.

A territórium kijelölésének állati ösztöne egyébként is kiirthatatlannak tűnik.

Mert persze jól mutat a macedón főváros, Szkopje fölött az egész éjszaka világító, hatalmas kereszt a hegyen, de csak ha nem érezzük benne a város egyharmadát kitevő muszlim lakosság helyre tételének szándékát.

Ugyanennek békésebb verziójával a koszovói fővároshoz, Pristinához közeli Gadime cseppkőbarlangban találkoztunk. A helyi túravezető a kövek között kialakult szív alakú lyukról a következőket mondta: mivel a föld alatt egy Koszovó térképét és címerszimbólumát mintázó hasadék jött létre, ez egyértelmű jele annak, hogy Isten már több ezer éve tudta, a koszovóiak ezen a helyen saját országra fognak találni.

Ez kérem nem szív alakú, hanem pont olyan, mint Koszovó címere Forrás: Kovács Bálint

Az más kérdés, hogy ennek az országnak a létét mindössze 112 állam ismeri el, és még ennél is kevesebb tart vele fenn diplomáciai kapcsolatot. Ottjártunkkor erről szólt egy civil performansz a koszovói ékszerdobozváros, Prizren legnevesebb látnivalóján, az Öreg kőhídon.

A híd két végét sorompóval zárták le, hogy a külföldi állampolgárok csak úgy haladhassanak át rajta, ahogy a koszovóiak utazhatnak szinte a világ összes államába. Azaz

vízummal és az azt megelőző indiszkrét kihallgatással, tranzitzónás várakoztatással, rendőri bizalmatlansággal.

Remekül kitalált, a maga bájosságával együtt is húsba vágó civil megmozdulás. Ha az ember naivan hinne benne, hogy az ilyesmivel konkrét eredményt lehet elérni, egészen bizakodó is lehetne miatta.

Ezúttal a külföldieknek kellett vízum a prizreni Öreg kőhídra Forrás: Kovács Bálint

A sok benzinkút pénzmosásra kell

A helyzet persze nem ilyen felemelő Koszovó-szerte. Az például, hogy két felnőtt ember kétezer forintnyi euróból jóllakik egy étteremben, és még üdítőt is iszik, a csóró turistának persze csodás, de nem sok jót mond el egy ország gazdasági helyzetéről.

Fondorlatosabb jel az országban található nagyjából 700 benzinkút – minden hat kilométer útra jut egy. Nyilvánvaló, hogy ennyi kutat nem lehet nyereségesen üzemeltetni. A tájékozottabbak úgy tudják,

sok közülük a drog-, fegyver- és emberkereskedelemből származó jövedelem tisztára mosására szolgál.

Macedónia nyugodtnak és rendezettnek tűnt

A déli államok legvidámabbjának meglepő módon Macedónia tűnt, pedig a sajtó azt sugallja, hogy jóllétnek itt nincs helye. A felszínes szemlélő mégis valamiféle mindent átható és nehezen leírható, kellemes hangulatot érez mindenütt. Nem a Balkánnal sokszor azonosított mediterrán pezsgést, inkább valamiféle bölcs nyugalmat. Valami olyat, ami az imádni valóan giccses és megalomán szkopjei főtéren a szökőkutak között szaladgáló kisgyerekekből árad.

Giccs és megalománia Szkopjében Forrás: Kovács Bálint

Egyébként is feltűnő, hogy két hét alatt egyetlenegy esetet sem láttunk, ahol a szülő nyilvános helyen vállalhatatlanul viselkedett volna a gyerekével. Nem túlzás azt mondani, még a legreménytelenebb helyeken is hihetetlen kiegyensúlyozottsággal találkoztunk.

A déli országok közül egyedül Macedóniában tűnt fel a nyugatias rendezettség.

Tiszta, átlátható bevásárlóközpontok, országszerte kiépült cégláncok keltették az élhető élet benyomását.

Csak az egész Balkánra jellemző szemetelés rontotta itt is az összképet. Nem volt olyan hegycsúcs, olyan kristálytiszta vizű patak, olyan eldugott mező, ahol ne találkoztunk volna szeméttel. Sőt a bosnyák Kravica-vízeséseknél még a vízfátyol mögött is sörösüvegek csúfították a látképet.

A legszebb tájakon is találni szemetet (Albánia, Valbona-völgyi Nemzeti Park) Forrás: Kovács Bálint

A környezetvédelem általában nincs jelen a köztudatban. A koszovói barlangban maga a túravezető fogdosta össze a sztalaktitokat (ami pár ezer évvel veti vissza az épülésüket), és egyébként sincs sehol semmiféle figyelmeztetés arról, hogy mit szabad a természetben csinálni, és mit nem.

Talán valamiféle társadalmi Maslow-piramis az oka mindennek. Amíg az embernek azon kell aggódnia, lesz-e a nemzetének holnap is hazája, hogy használhatja-e az anyanyelvét, addig nincs gondja az ilyesfajta elkényeztetetteknek való, úri huncutságokra.

Az igazi Balkán

Mindenben, amit a köznyelv balkáninak nevez, Albánia viszi a prímet. Az utak itt minden figyelmeztetés nélkül válnak keskeny, sittel vagy rosszabb esetben hulladékkal felszórt földutakká. A táblák néha jobbra jelzik azt a várost, amely balra található. Az autópályának nevezett autóútról a le- és felhajtás legtöbbször egyszerűen úgy történik, hogy egy szakaszon hiányzik a szalagkorlát, és ha épp nem jön senki, fel lehet hajtani a földútról.

A lélegzetelállító albán tájak minden bosszúságot megérnek Forrás: Kovács Bálint

A benzinkutakon hiába van részletesen felsorolva, milyen bankkártyákkal lehet fizetni, valójában nincs terminál, a kutas egyszerűen zsebre teszi a pénzt.

A Shkodrai-tó albán fele tökéletesen elhanyagolt,

nemhogy strandok vagy más turisztikai, kereskedelmi egységek nem települtek ide, de még táblák sem mutatják, hogy egyáltalán merre kéne keresni a vizet.

Pedig a turizmust az állam fejleszti. Ennek egyik jele, hogy Európa egyik, ha nem a leggyönyörűbb táján nemrég végigaszfaltozták a szó szerint lélegzetelállító, patakos-hegyláncos Valbona-völgyi Nemzeti Parkba vezető utat. Így paradox módon az országban az egyik legjobb út az isten háta mögötti hegyekben található.

Albánia minden bosszantó tulajdonságával együtt lenyűgöző. A szemközti szomszéd, Olaszország sokezernyi turistáját idevonzó tengerpartjával, érintetlen, szemkápráztató hegyes-völgyes tájaival, a Koman-tavi komppal, amely mintha A Gyűrűk Ura legszebb tájain vinne végig, nem is turisztikai céllal, hanem pusztán a helyi autósokat kiszolgálva.

A Koman-tavi komp nem is turistalátványosság Forrás: Kovács Bálint

Senki sem akart átvágni minket

A balkáni sztereotípiák pozitív értelemben is érvényesülnek az egész félszigeten. Hogy nincs szabályozottság, az egyúttal a lehúzós hajlam hiányát is jelenti. Itt szó sincs például arról, hogy olyasmikért kérjenek pénzt, mint mondjuk egy nyugágy a tengerparton, de a legkiemeltebb turistalátványosságok környékét leszámítva

még a parkolás is mindenütt ingyenes.

Talán ezzel a mentalitással rokon, hogy senkinek nem jutott eszébe átvágni bennünket. Pénzt sem irodában váltottunk, hanem például az albán kávéházban lekben adtak vissza az euróból, abszolút kedvező árfolyamon. És így volt ez a többi országban is.

Pénzváltó iroda küszöbét egyszer sem léptük át, mégsem jártunk rosszul sehol.

A túlszabályozottság – vagy bármiféle szabályozottság – hiánya azonban egyúttal olyan természetközeli élményekhez is juttatott minket, amilyeneket Nyugaton már nem tapasztalhatunk meg.

Senkit nem érdekel, ki hogyan mászik fel a Kravica-vízesések szikláira Forrás: Kovács Bálint

A már említett Kravica-vízeséseknél Bosznia-Hercegovinában, Mostartól nem messze senkit nem érdekelt, melyik természeti csodára ki hogyan mászik fel szelfizni vagy sörözni. Vagy a szintén bosnyák jajcai vízesés életveszélyesen nagy erejű dübörgésétől semmiféle korlát nem választja el a potenciális öngyilkosjelölt turistát.

Igaz, Boszniában már megjelent a kereskedelmi szemlélet csírája. Mostar az egyetlen hely, ahol rájöttek, hogy a puszta állásért is lehet pénzt kérni. Az Öreg hídhoz legközelebbi Neretva-partszakaszt az egyik mecset kezelői sajátították ki, mondván, ha jó fotót akarsz készíteni a hídról, fizess.

Ha jó képet akarsz készíteni a hídról, fizess Forrás: Kovács Bálint

Mint Siófok szombat éjjel

Persze kereskedelmi szemléletben Bosznia sehol sincsen Montenegróhoz képest. A kis ország tengerparthoz közel eső részének már semmi köze az úgynevezett Balkánhoz, sokkal inkább olyan benyomást kelt, mint egy permanens augusztusi szombat estébe ragadt Siófok.

A kisestélyiben mulatni szaladó turisták áradatától folyamatos a dugó,

pedig a tömeg terelésére rendőröket vezényelnek az útra.

A környéken minden helyi a látványosan nyugatias turisták kielégítésére szakosodott. Tudják, hogy az ide érkezők nem kultúrsokkra vágynak, hanem pont úgy akarják magukat érezni, mint otthon, azzal a különbséggel, hogy itt van tengerpart.

Montenegróban nyugágyas kávézók, jetski-, motorcsónak- és vízibanán-kölcsönzők várják a vendégeket Forrás: Kovács Bálint

Amilyen sok hasonlóságot lehet találni „e lángoktól ölelt” kis tájegység, a Balkán országai között, épp annyira sokszínű a térség. Amennyire hasonló a múlt, annyira szerteágazó a jelen. Annyira, hogy korántse legyen egyértelmű, kimondhatjuk-e, amikor átlépjük a határt: jó innen hazatérni Magyarországra.