Mint azt az Origo utazásrovatának egy korábbi cikkéből megtudtam, vonattal olcsóbb eljutni Budapestről Kassára, mint Pécsre vagy Szegedre. Így aztán az utazást vonattal terveztük, és nem is bántuk meg.
Budapest és Kassa között az oda-vissza 20 eurós (6300 Ft) ár szinte verhetetlen,
még akkor is, ha ezúttal ketten mentünk.
Kassáról többféleképpen közelíthetjük meg a Csorba-tavat. Mehetünk előbb Poprádra, majd onnan a tátrai keskenynyomtávú villanyvonattal fel a tóig, vagy Tátracsorbára (Strba), ahonnan a régi fogaskerekű visz fel a tóhoz. Mi ez utóbbit választottuk. A Kassa-Csorba-tó viszonylaton elkért 7 eurós, 2170 forintos menetjegy (benne másfél óra utazás intercityvel, majd negyedóra a fogaskerekűvel) szintén a roppant kedvező árak közé sorolható.
Mivel Budapestről reggel fél hétkor indul a Rákóczi intercity, egy jó csatlakozással már délután egykor a Csorba-tó mellett ebédelhetünk. Kettőnknek tehát oda-vissza összesen 54 euróba (17 000 Ft) került a vonatút, amivel a legoptimálisabb fogyasztású autók sem tudnak versenyezni. Ráadásul én nagyon nem szeretek hosszan autópályán vezetni, szóval ezt nekem találták ki.
Mindenképpen szerettük volna megnézni II. Rákóczi Ferenc sírját Kassán, mivel
a Szent Erzsébet-székesegyház alig tízperces sétaútra van a kassai pályaudvartól.
Amikor délelőtt negyed tizenegykor megérkeztünk, kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy a dómban lévő turistairoda zárva van.
Márpedig az altemplomban elhelyezett koporsókhoz csak vezetéssel lehetett lemenni. Szerencsére néhány perc múlva megérkezett Márta néni, aki azonnal magához vette a kulcsot, és pár pillanattal később ott álltunk az egykori erdélyi fejedelem koporsója mellett.
Márta néni morgott egy sort, mert a takarítók megint elvittek pár összeszáradt koszorút, de aztán megenyhült, és pár perces előadást tartott nekünk. Így tudhattuk meg, hogy Rákóczin kívül itt nyugszik a fejedelem édesanyja, Zrínyi Ilona, Rákóczi Ferenc idősebbik fia, József, generálisa, gróf Esterházy Antal, udvarmestere, Sibrik Miklós, valamint Bercsényi Miklós gróf és annak felesége, Csáky Krisztina grófnő.
A dóm oldalán szlovák nyelvű emléktábla jelzi II. Rákóczi Ferenc kassai nyughelyét.
Jó lett volna mindezt magyarul is elolvasni, de ne legyen telhetetlen az ember. Márta néninek megköszöntük az idegenvezetést, és loholtunk vissza a pályaudvarra, mert hamarosan indult a vonat a Csorba-tóhoz.
A fogaskerekűből még mindig jól látszanak a tizenkét évvel ezelőtti iszonyatos vihar maradványai. 2004. november 19-én a szélvihar 170-220 km/h-s sebességgel söpört végig a Tátrán, valósággal letarolva egy részét. A tájsebeket elnézve
nagy kérdés, mikorra gyógyul meg teljesen a tönkretett természet.
(A szakemberek úgy döntöttek, hogy hagyják a természetet teljesen természetesen megújulni. Nemcsak nem ültetnek facsemetéket, de a halott fákat, csonkokat, kidőlt törzseket sem takarítják el. Így valóban hosszú lesz a folyamat, de az eredmény újra a természetes erdő lesz. – A szerk.)
Míg Kassán ezen a péntek délelőttön borongós, ködös, szürke idő fogadott minket, két órával később odafent ragyogó napsütésben és felhőtlen ég alatt tehettük meg első sétánkat a tó környékén.
A várt és remélt nagy hó elmaradt, a sétát pedig megnehezítette, hogy minden utat masszív jégpáncél borított. 1346 méterrel voltunk a tengerszint felett, gyönyörű környezetben, a kétezer méteres hegycsúcsok ölelésében. Péntek délután volt, a tátrai villamos vasút és fogaskerekű csak úgy ontotta magából az embereket. Nem csoda, hiszen ez Szlovákia egyik legnépszerűbb üdülőhelye.
Ráadásul ennek a vonalnak a jegyárai már-már meghökkentően olcsók. A Csorba-tó és Tátralomnic közötti közel 20 kilométeres útért oda-vissza 4 eurót (1260 Ft) kérnek. A Monarchia idején megépített pályán a vonatok nem száguldanak, de ez senkit sem zavar, hiszen döcögés közben legalább jut idő arra, hogy magunkba szívjuk a csodálatos környezetet.
A naplemente fantasztikus színeket varázsolt a tó és a hegyek köré. Felkapaszkodtam a befagyott állóvíz partján terpeszkedő hotel teraszára, és készítettem egy panorámaképet. Ami a szállodát illeti,
ez volt az ország első ötcsillagos luxushotelje.
Mivel egy éjszakára annyiért kínálnak egy szobát, amiből simán megszervezek egy háromnapos nyugat-európai kirándulást fapadossal, eszembe sem jutott itt megszállni.
De a hotel épülete mindenképpen megér pár sort.1906-ban egy belga társaság építette fel az egykori fürdőkomplexumot, amelyből 103 évvel később, 2009-ben luxusszálloda lett. A kilátás valóban pazar, a távolban ott magasodik az 1970-es északisí-világbajnokságra felújított síugrósánc. Azt viszont kevesen tudják, hogy 1925-ben ennek a tónak a jegén rendeztek Európa-bajnoki jégkorongmérkőzéseket.
A pénteki napot vacsorával zártuk az egyik étteremben. Itt ért bennünket a második meglepetés. Annak ellenére, hogy Szlovákia legnépszerűbb téli üdülőhelyéről beszélünk, az éttermi árak egyáltalán nincsenek elszállva.
Két leves, két főfogás, két ital összesen 18 euróba (5670 Ft) került.
A borscs leves és a káposztás sztrapacska mennyei volt. Szombaton egy másik étteremben is ugyanezekkel az árakkal találkoztunk.
A szállást a Booking.com oldalon foglaltuk, a kétágyas szoba a villában egy éjszakára 62 euró (19 300 Ft) volt reggelivel. Az intézményt egy tündéri nő vezeti, a szobák kifogástalanok voltak, remek kilátással a hegyekre és a völgyre. Fizetéskor a tulajdonos figyelmeztetett, hogy ha legközelebb erre járunk, csakis rajtuk keresztül foglaljunk, mert
visszatérő vendégként 20 százalék kedvezményt kapunk.
A szombati napot a Lomnici-csúcs alatt, a Kő-pataki-tó környékén töltöttük. Ez már igazi síparadicsom, ennek megfelelően rengeteg emberen kellett átverekednünk magunkat, amíg a Kő-pataki-tó egyik szegletében egy padra leülve élvezhettük a szívet és arcot melengető napsütést.
Arra esélyünk sem volt, hogy a 2634 méter magasan fekvő oromra, a Lomnici-csúcsra feljussunk. Oda
egy 1940-ben épített lanovka viszi fel az embereket,
amelynek a befogadóképessége igencsak szűkös. Szombat lévén a jegyek már rég elfogytak, így csak az 1754 méter magasan fekvő Kő-pataki-tóig jutottunk. De ezt sem bántuk meg. Még akkor sem, ha a sífelvonó menetjegye kettőnknek oda-vissza 39 euró (12 285 Ft) volt.
Ezt egy pillanatig szemtelenül soknak éreztem, főleg az eddig tapasztalt árakhoz képest, de aztán kiálltuk a kétszer félórás sort. Az elsőt a pénztárnál, a másodikat a lanovka előtt. Odafent, a teljesen befagyott, amúgy lassan kiszáradó tó mellett üldögélve már elfelejtettünk minden nehézséget, és csak élveztük a csodálatos hegyvidéket, a jó levegőt és a ragyogó napsütést.
Később Tátralomnicon tettünk egy rövid sétát, és messziről megcsodáltuk a monumentális Grand Hotel Praha épületét. Ezt a patinás létesítményt is több mint száz éve, 1905-ben nyitották meg. Innen utaztunk vissza a Csorba-tóhoz. A vonaton egy nagyon kedves úr felhívta a figyelmünket az
Ótátrafüreden zajló jégszoborfesztiválra.
Bár az utolsó napon, vasárnap már nem volt sok időnk, elhatároztuk, hogy ezt az eseményt mindenképpen megnézzük.
Ezt tényleg kár lett volna kihagyni. A szokatlanul meleg időjárás nem tántorította el a jégfaragó művészeket, fantasztikus formákat hoztak létre. Nagy örömömre
magyar csapattal is találkoztunk ezen a nemzetközi fesztiválon.
A mieinken kívül voltak itt még finnek, amerikaiak, svédek, törökök és - bármilyen meglepő - szingapúriak is. Szingapúrban persze csak a poharakban látnak jeget, ennek ellenére bámulatos ügyességgel farigcsálta a Lengyelországból ide szállított jégtömböket az ázsiai fiatalember.
A csapat vezetője, M. Tóth Zsolt hazánk egyetlen profi jégszobrásza. Fél évtizede minden évben elindul ezen a versenyen.
A magyarok idei legfőbb alkotása a jégből készített csodaszarvas volt.
Egy héttel korábban pedig nemzetközi összefogással készítették el London és Róma legnépszerűbb nevezetességeinek jégből formált mását, azaz a Tower-hidat és a Colosseumot.
Mire odaértünk, a meleg és a folyamatos napsütés kissé megolvasztotta a remekműveket, de azért fel lehetett ismerni mind a brit, mind az olasz főváros két szépségét. Az eredetileg keramikusként dolgozó M. Tóth azonban nemcsak ezekre az alkotásaira lehet büszke, hanem arra is, hogy idén januárban a belgiumi Liege-ben ő készíthette el Darth Vader három méter magas jégmását.
Mire lejárt az időnk, és visszaindultunk a Csorba-tónál hagyott csomagjainkért, már akkora volt a tömeg, hogy mindenki egymás sarkát taposta. A hazautazás is teljesen flottul zajlott.
Egyetlen vonat sem késett,
sőt még arra is maradt időnk, hogy a kassai óváros egyik remek éttermében elköltsünk egy gyors vacsorát. Hazafelé megállapítottuk, hogy a Csorba-tó és a Magas-Tátra az év minden szakában fantasztikus hely, ár-érték arányban pedig szinte verhetetlen. Úgyhogy amint lehetőségünk lesz rá, visszatérünk.