Albániában ma már több a Mercedes, mint a szamár

Szállást foglalni nem érdemes, mert simán lehet, hogy mire odaérünk, kiadják másnak. Viszont az út mentén rengeteg kulcsos bácsi álldogál, kizárt eset, hogy fedél nélkül maradjunk. Az autózás csak erős idegzetűeknek ajánlott, de a látvány mindenért kárpótol. Albániában jártunk, ahol a burek, a joghurt és a kávé kihagyhatatlan. De az egész ország megér egy kirándulást.

Albániának a Korfuról induló menetrend szerinti kishajóval vágtunk neki. A lepattant tengeri alkalmatosság a kikötő legtávolabbi sarkából indult, és 40 perc alatt vitt át Sarandába, az albán tengeri turizmus központjába. A vámvizsgálat nagyjából öt percig tartott, és a görög árakon kesergő utazók máris örülhettek a kikötő környéki üzletek árszínvonalának.

Albán hegyek Saranda környékén Forrás: Kontos Gábor

A város egyáltalán nincsen lerobbanva, mégis kevés a külföldi turista. Még úgy is, hogy naponta jó néhány szervezett buszt megtömnek Korfuról „átmerészkedő” nyugat-európai nyugdíjassal és egyéb kalandvágyóval.

Azt hittük, a belvárost hamar felváltják majd a lerobbant viskónegyedek,

de ilyesmivel csak a legkülső negyedekben találkozhatunk.

Sok viszont az ízléstelen egyenapartman, de hát ez minden felkapott üdülőhely rákfenéje. Annyi új lakást húztak itt fel, hogy Albánia lakossága kétszer is járhatna nyaralni, ha megengedhetné magának. A legjobb, amikor két szemben lévő lakás erkélye egy sötét udvarra néz, és szinte összeér.

A Butrinti-öböl Sarandától délre Forrás: Kontos Gábor

A szobákat hetekkel-hónapokkal előre lefoglaltuk, de a szállásadók folyamatosan hívtak, hogy tényleg megyünk-e. Az is előfordult, hogy a lefoglalt szobánkat mégis kiadták, de rögtön átküldtek a testvér házába, aki szerencsére a szomszédban lakott. Mivel más utazóknak is voltak veszekedésig fajuló konfliktusaik a lefoglalt, de közben másnak kiadott szállások miatt,

arra jutottunk, hogy nem érdemes előre foglalni.

Az út szélén úgyis kint állnak a kezükben kulcsot rázogató idős bácsik.

Laza közlekedési szabályok

Ha valamiben Albánia nagyon eltér az európai átlagtól, az a közlekedés. Nem kezdőknek való vidék. A táblákra mindenki magasról tesz, jelzőlámpa alig van az egész országban. Egy kereszteződésben az halad tovább elsőként, aki hamarabb odaér, de ez senkinek nem okoz problémát. Nincsen hangos szitkozódás, még – számunkra – rémisztő helyzetekben sem.

A hegyekben szinte minden kanyarban fényképszünetet lehetne tartani Forrás: Kontos Gábor

A klisékben szereplő albán szamár- és csacsifogat már ritkán tűnik fel, az viszont bármikor előfordulhat, hogy valaki nyitott ajtóval, elakadásjelző nélkül az út közepén hagyja a kocsit, és leáll beszélgetni az út szélén veszteglő traktorossal. Vagy csigatempóban halad az út kellős közepén, lehetetlenné téve az előzést. A forgalom a leállósávban is folyamatos. Néha egy áthaladó kecske- vagy birkanyáj miatt meg kell állnunk, de ez nem probléma, legalább bunkereket is lehet fényképezni útközben.

A közhiedelemmel ellentétben

az utak állapota még vidéken sem rossz,

viszont Albánia hiába harmadakkora, mint Magyarország, háromszor nagyobbnak tűnik, annyira sok időt elvisz a kanyargózás a hegyi utakon. Nem vicc, de a gépkocsik nagyjából 30 százaléka Mercedes és Audi, és nem a legrégebbi gyártmányok. Biztosan nem azért, mert a benzin valamivel olcsóbb, mint idehaza.

Albán falusi idill Forrás: Kontos Gábor

Riviéra itt is van

Talán még látványosabb is, mint Franciaországban. És mennyivel olcsóbb! Még a hazainál is lényegesen kedvezőbb árakon kóstolhatjuk meg a tenger gyümölcseit vagy a szokásos balkáni sülteket, salátákat.

Korfu szigetének északi sarkától kezdődik a leggyönyörűbb partszakasz, ahol a hatalmas hegyek szinte a tengerből nőnek ki. Látványos hajtűkanyaros képeket lehet itt készíteni, sajnos azonban kevés helyen lehet félreállni a keskeny tengerparti úton. Külön öröm, hogy

a tengerpart nincs beépítve csúnya apartmangettókkal,

csupán egy-két üdülőfalu váltakozik eldugott öblökkel. Sajnos ez utóbbiak közül néhányat már lezártak, hogy üdülőkomplexumokat építsenek rajtuk.

Pillantás a Llogara-hágóról Forrás: Kontos Gábor

Sarandától érdemes egészen Vloráig autózni a tengerparton. A csúcs az 1027 méteres Llogara-hágó, amely csodálatos kilátással ajándékoz meg minket. Az albán prospektusok is úgy reklámozzák a helyet, mint ahol a tenger, az ég és a hegyek találkoznak. Rögtön a hágó után a mediterrán tájképet hirtelen fenyőerdő váltja fel kínai festményekre illő, viharvert fákkal.

A tengerparti falvakban még láthatunk lerobbant, régi kőházakat és néhány bunkert,

bár az utóbbiakat a qeparói strandról már el is távolították, a külföldi turisták legnagyobb bánatára. Sebaj, így is maradt legalább hétszázezer darab belőlük.

Itt már épülőfélben van egy új tengerparti sétány, amelyen még csak pár tehénlepény árválkodott. Vannak viszont – ez egyébként egész Albániára jellemző – víz felett lebegő éttermek, ahol az asztalokat egy kisebb vízesés vagy tó fölé épített teraszon helyezik el. Így nemcsak érdekesebb, de hűvösebb is az ott tartózkodás.

Qeparo falu a Riviérán Forrás: Kontos Gábor

Csak két város úszta meg

A kommunista rendszer a jellegzetesen törökös óvárosokat lerombolta, és mindenhová panelházakat épített, amelyek közül csak itt-ott kandikál ki egy-egy régi templom vagy mecset.

Beratnak és Gjirokasternek megkegyelmeztek,

úgynevezett múzeumvárosként nem lettek a dózerek áldozatai. Ezt a két helyet még a városnézéstől irtózó turistáknak is ajánlom, mivel itt teljesen bele tudunk merülni a régi balkáni hangulatba.

Berat, az egyik város, amelynek a nagyúr megkegyelmezett Forrás: Kontos Gábor

Elképesztő hangulata van, amikor az „ezerablakú Berat” több dombra épült belvárosában az előreugró erkélyű házak között megszólal a müezzin. Itt van Albánia legrégibb és szerintem legszebb mecsetje, valamint egy tekke, azaz iszlám derviskolostor. Az előbbi ruhagyárként, az utóbbi zöldségraktárként szolgált a szocializmus alatt.

Nagyon olcsó a burek, a hozzá való joghurt és a kávé.

Ha igazán át akarjuk érezni a hely hangulatát, ezeket érdemes megkóstolni. Mindenképpen látogassunk el egy kávézóba, ahol remek képeket készíthetünk a kíváncsi helyiekről, háttérben a kétfejű sasos albán zászlóval.

Kilátás a berati várból Forrás: Kontos Gábor

Gjirokasterbe már több külföldi elmerészkedik, mivel csupán másfél órára van Sarandától. A tekergős út misztikus hangulatú mediterrán tájon visz keresztül, amelyet vétek volna kihagyni. A belváros mára elturistásodott, de még így is szépek a régi palatetős házak, és érdekes érzés, ahogy a kávézóban üldögélő férfiak és a fel-alá járkáló turisták egymást bámulják.

Hajnal Gjirokasterben Forrás: Kontos Gábor

Aki erre jár, menjen fel a várba, de ne csak a kilátás miatt. Itt van ugyanis a fegyver- és várostörténeti múzeum. A bejárat után rögtön az 1913-ban majdnem albán királlyá lett magyar

Nopcsa Ferenc báró bölcsessége van kőbe vésve,

amely szerint „Albániát nyugodtan nevezhetjük Európa fegyvermúzeumának, hiszen itt mindenféle fegyvert árusítanak”.

Az albán nyelvű idézet Nopcsa Ferenc bárótól Forrás: Kontos Gábor

A kazamaták folyosójára ágyúcsövek lógnak ki a félhomályból, a várfalon pedig egy 1957-ben lelőtt (az ellenérdekelt fél szerint csupán kényszerleszállást végző) NATO kémrepülőgépet állítottak ki.

A fő látványosság azonban Enver Hoxha (kiejtés szerinti átírással Enver Hodzsa) kommunista diktátor szülőháza, amelyet pár éve felrobbantottak ugyan, de mostanra szépen rendbe hozták.

Itt született Enver Hoxha Forrás: Kontos Gábor

Ezt a két várost leszámítva szinte alig lehet régi házat látni Albániában. A lakótelepek mellett a legtöbb helyen a tíz-húsz éves, nem éppen kicsi családi házak uralják a városképet. Valószínűleg a Mercedes- és Audi-tulajdonosok laknak bennük.

Albániát az Ohridi-tó partján fekvő Pogradecnél hagytuk el, mivel Macedóniába indultunk tovább.

Ha tudtuk volna, hogy ez a tó ilyen gyönyörű, máshogy terveztük volna az utunkat.

Utolsó lekjeimből vettünk egy üveg Szkander bég konyakot (Szkander bég a legnagyobb albán nemzeti hős, Hunyadi János szövetségese), és bánatosan búcsút vettünk az országtól.

Nagyon jó érzés volt ilyen pozitív életszemléletű, segítőkész emberek lakta országban utazgatni. Utolsó élményünk is nagyon kellemes volt: sokat kellett volna várnunk a buszra, de pillanatok alatt találtunk egy fiatal sofőrt, aki pár ezer forintnyi összegért átvitt minket a tó macedón oldalára, Ohridba. Hogy ott mi várt ránk, arról majd a következő részben mesélek.