Nincs harag a világjáróban, akinek Pesten lopták el a biciklijét

Egy hetet szánt eredetileg Budapestre, de ha már ellopták a biciklijét, addig marad, amíg meg nem lesz, az elmúlt öt évben egy napot sem töltött nélküle. A pórul járt japán világutazóval beszélgettünk, aki nem haragszik senkire.

Csütörtökön délelőtt vonattal, összehajtható biciklijével és negyvenkilós táskájával érkezett Brassóból Budapestre Josihiro Simada. A 42 éves japán világutazó bringáját azonban péntek reggelre ellopták egy Kertész utcai hostel belső udvaráról, ahol egy erős lakattal láncolta egy vasrácshoz. A rendőrség kijött, megnézte az elvágott láncot, és felvette a jegyzőkönyvet. Josihiro azóta nem ül karba tett kézzel, hanem a közösségi médiát igénybe véve keresi a szürke, összecsukható biciklit. Híre gyorsan eljutott magyar bringás blogokhoz is, így már fél Budapest hallott az esetről. Hogy motiválják a nyomravezetőt, a hostel tulajdonosának felajánlásával együtt százezer forintot adnak a kerékpárért cserébe.

Öt éve mindennap velem van

A bicikli amúgy jó állapotban van, noha elég sokat használta. Josihiro 2008-ban vásárolta Japánban azzal a céllal, hogy körbeutazza vele a Földet. Az utazást Amerikában kezdte, két és fél év alatt bejárta az északi és déli részét is, aztán jött másfél év Afrika, egy rövidke Európa, ismét Afrika, majd elment a balti országokba, Lengyelországba, Ukrajnába, Moldovába, Bulgáriába és Romániába. Onnan érkezett meg Budapestre. Repülőre csak a kontinensek között ül, amúgy inkább teker. „Öt éve mindennap velem volt a bicikli, nem is kötődés vagy szeretet fűzött hozzá, ez valami azon túlmutató dolog. Olyan volt nekem, mint a jobb vagy a bal lábam" – magyarázza a hostel közösségi termében. „Az, hogy eltűnt, hihetetlen veszteség."

Josihiro Simada biciklije is ide volt leláncolva Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Jelenlegi helyzetét árnyaltabban látja annál, mint hogy dühös legyen a magyarokra. Tudja, hogy egy ilyen lopás bárhol megtörténhet. Az elmúlt öt év alatt ez volt a második alkalom, hogy elloptak tőle valamit. Az előző eset Franciaországban történt, akkor a cuccainak nagy részét elvitték, de a legfontosabbak vele voltak. Egyik lopáson sem kesereg: „Az egyik leglényegesebb tapasztalat, amit ez az utazás hozott, hogy ha negatív dolgok történnek az emberrel, mindig átalakulnak valami pozitív dologgá" – mondja, megjegyezve, hogy a franciaországi lopás után is nagyon sokan segítettek neki. Hasonló segítőkészséget tapasztalt akkor is, amikor Afrikában megsérült, és másfél hétre kórházba került.

A bringalopást követően Budapest is megmutatta jobbik arcát, hiszen a történtekről szóló blogposztok után megmozdultak az emberek. Josihiro e-mail forgalma alapján nagyon kedvesen reagálnak a magyarok: többen felajánlották neki a saját biciklijüket, vagy azt, hogy küldenek neki pénzt. „Szóval eszembe sem jut haragudni itt bárkire" – mondja.

„A termálvizekről hallottam, és Japánban a magyar konyhának jó híre van. A gulyás ott is ismert" – válaszolja arra, hogy mi volt az, amit érkezése előtt már tudott Magyarországról. Eredetileg azt tervezte, hogy egy hetet tölt Budapesten, de addig szeretne maradni, amíg meg nem találja a biciklijét. „Arra egy pillanatig sem gondolok, hogy nem lesz meg" – mondja.

Elolvasott egy könyvet, és nekiindult a világnak

Josihiro öt évvel ezelőtti indulása előtt tizenegy éven át Jokohamában dolgozott hálózatépítő mérnökként. Egészen addig, míg kezébe nem került honfitársa, Isida Juszuke könyve, aki körbebiciklizte a Földet. Miután letette, szinte azonnal meghozta a döntést, hogy kipróbálja, képes-e ugyanerre ő is. Korábban éveken át rakott félre pénzt, tudta, hogy ebből a kiadásait egy jó ideig fedezni tudja majd.

Josihiro Simada japán világutazó Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az utazás alatt megváltozott a szemlélete. Azt mondja, rájött például a nyitottság és az emberekkel való kapcsolatlétesítés fontosságára. Izmai megszokták a megterhelést, most már képes (lenne) akár száz kilométert is gond nélkül letekerni egy nap alatt.

Arra a kérdésre, hogy mik voltak a legjobb élményei, először csak azt mondja, hogy sok van. Végül azt választja, amikor Patagóniában egy pusztaságban tekert teljesen egyedül: „A látóhatáron semmi nem volt, és egyszerre csak olyan érzés kerített hatalmába, mintha tényleg csak az út lenne és én." Mint mondja, most azt vette észre, hogy „minél többet lát, annál kevesebbet tud". Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy ő is könyvet ír az útjáról, de addig is folytatja a blogolást.

Angolul csak egy kicsit beszél, de így is elboldogul. „A kommunikáció és az érzések átadása szavak nélkül is megy" – magyarázza.

Amennyiben előkerül a biciklije, előfordulhat, hogy az eddigi öt évre még ráhúz legalább kettőt. Terveiben szerepelnek a Közel-Kelet országai, Izrael, Egyiptom, aztán tavasszal indulna Törökország felé, majd Ázsián áttekerve kompozna vissza Japánba. Mindezt persze csakis a bringájával együtt tudja elképzelni.

(A japán tolmácsolásért köszönet Tóth Tamásnak.)

A biciklit azóta megtalálták.