Az 1974-ben készült mozi csak három évvel később, 1977-ben került a magyar filmszínházakba. A 39 évvel ezelőtti bemutatót azért is nevezhetjük történelminek, mert ez volt az első Bud Spencer-Terence Hill film, amelyet idehaza bemutattak. Mondanom sem kell, óriási sikerrel. Heteken át nem lehetett rá jegyet szerezni, telt házzal forgott a film. Amelyet – a közhiedelmekkel ellentétben – nem Olaszországban, hanem a spanyol fővárosban, Madridban, annak is a külvárosában forgatott a rendező, Marcello Fondato.
Madrid... Mit is lehetne röviden írni erről a gyönyörűséges és a turisták által oly kedvelt városról? Azt mindenképpen, hogy II. Fülöp király akaratából az ország mértani középpontján (pontosabban attól néhány kilométerre, északra), a Mezetán fekszik. Legnépszerűbb látnivalói között meg kell említeni a Nap kapuját (Puerta del Sol), amely a főváros szíve, tíz utca fut itt össze, és a Királyi Palotát (Palacio Real), az ország legnagyobb barokk palotáját.
A Prado, a világ egyik leghíresebb képtára, amely a spanyol festészet legnagyobb kincsestára. Egy múzeum, amelynek gyűjteményét egyetlen látogatás alkalmával lehetetlen befogadni. Van, aki szerint az alapos,
minden részletre kiterjedő feltérképezéshez legalább egy hónap kell.
Ennyi ideje keveseknek van, de tény, hogy a több mint 5000 itt őrzött festményből közel 3000 várja a látogatókat. Olyan „nagyágyúkkal", mint Rubens, Rembrandt, Van Dyck, Tiziano, Tintoretto, vagy Raffaello.
Ha megengednek nekem némi szubjektivitást, ez a legkedvesebb filmem a Bud Spencer-Terence Hill párostól. Megszámlálhatatlan alkalommal láttam, „kultikus" mondatait („ha kicsi a tét, kedvem sötét", „a pisztácia kifogyott") álmomból felkeltve is azonnal mondom. A nem túl bonyolult eseménysorozattal rendelkező történet az Egyesült Államokban, Florida államban, leginkább Miamiban játszódik.
Miamit joggal nevezték el Amerika legbonyolultabb városának. Olyan település, amelynek szinte semmilyen múltja nincs, a jövője viszont beláthatatlan. Néhány száz évvel korábban az érintetlen óceánparton csak pár indiánkunyhó állt. A Calusa törzshöz tartozó őslakosok nevezték el a várost Miaminak, azaz Nagy Víznek.
A feltartóztathatatlan fejlődés megindítása egy hölgyhöz, bizonyos Julia Tuttle-höz köthető.
Julia a XIX. század vasúti milliomosát, Henry Flaglert győzködte, hogy az mindenképpen hosszabbítsa meg az általa épített vasutat Miamiig. Az első vonat 1896-ban gördült be az akkor még csak porfészekre hajazó állomására, ám innentől kezdve megindult a fejlődés.
Miami pár évtized alatt előbb az amerikai elit üdülőközpontjává, majd az egész világ strandjává változott. Azt sem gondolták volna sokan, hogy az egy évszázaddal ezelőtt csak mocsaras-homokos földsávból kinő Miami Beach, Amerika talán leghíresebb tengerparti sávja. Ahogy egy találóan megfogalmazott mondás tartja:
ami itt nincs, az nem létezik.
A téli idényben északról délre húzó tömegek, a világ legtökéletesebb testű lányai, a talmi csillogás. És persze az örökös zsúfoltság – télen, nyáron. Arthur Hailey Detektívek című regényében Miamiról, mint a bűn városáról beszél. Ez sem áll távol az igazságtól. Miami megfejthetetlenül összetett város, amely szociológusok, pszichológusok ezreinek adott és ad munkát ma és a jövőben is.
„Csak a Puffin (lekvár) adhat erőt és mindent lebíró akaratot" – jelenti ki ellentmondást nem tűrően a Charlie O'Brient alakító Bud Spencer, majd vitorlásával nekivág a végtelen tengernek. Nem sokkal később az összes lekvárt az Atlanti-óceánba hajítja, később megtenné ezt állandó filmbéli partnerével, Terence Hill-lel is. Végül egy egzotikusnak tűnő szigeten kötnek ki, akarom mondani, úsznak oda, miután a hajójukat elvesztették.
Itt kutatják a nem létező kincset.
Sokan azt gondolták, hogy ezt a filmet valamelyik karibi, vagy polinéz szigeten vették fel, a valóság azonban az, hogy a filmeseknek alig kellett eltávolodniuk a floridai partoktól. A kincs nélküli sziget helyszíne Key Biscayne. Annak is a déli része, amely a Bill Baggs Cape Florida State Park nevét viseli. Ennek a parknak a déli végében van az Egyesült Államok egyik régi világítótornya.
Key Biscayne-t egyébként furcsa kettősség jellemzi.
Részben nyilvános parkok összefüggő területe, részben olyan előkelő villanegyed, ahová az egyszerű földi halandók nem nagyon teszik be a lábukat. Egy időben Richard Nixon elnök is bérelt villát a szigeten, ahol egy nyári Fehér Házat tartott fent.
Maradjunk még egy kicsit az Egyesült Államokban. A Seriff az égből (1979) Bud Spencer talán legemberibb filmje. Talán azért, mert a másik főszereplő, H-7-25 (Cary Guffey) változtatja őt azzá. A bűbájos kisfiú és a keményöklű Bud párosa teszi felejthetetlenné ezt a mozit. A Georgia állambeli kisváros minden bizonnyal örökké az ismeretlenség homályában maradt volna, ha Michele Lupo nem itt forgatja ezt a filmet.
Kérdezhetnék, mi van itt? Mondhatnám semmi, de akkor nem szólnék igazat. A városka remekül karbantartott honlapja ugyanis 110 (!) dolgot sorol fel, amiért érdemes látogatást tenni Newnanban. Olyan fantasztikus dolgok miatt, mint az újjáéledt pamutszövöde megtekintése, a Carl Miller Parkban történő séta, vagy éppen
az egyik helyi kávéház szendvicsének felfalása.
Maradjunk annyiban: e cikk írásának perceiben verem a fejem a falba, hogy 1996-ban az atlantai olimpia alkalmával nem tettem látogatást Newnanban. Nem a szendvics miatt, hanem mert itt tett rendet Bud, a seriff. S ennyire közel még egyszer sem voltam Newnanhoz...
A Piedone-filmsorozat első részének, az 1973-ban forgatott Piedone, a zsaru című alkotásnak a helyszíne, Bud Spencer szülővárosa, Nápoly. Egyszer megkérdezték tőle, hogy ön tényleg olasz? „Nem én nápolyi vagyok" – hangzott a felelet a Piedone Afrikában című film egyik jelenetében. Ez a válasz amúgy tökéletesen tükrözte Bud Spencer felfogását az olasz, illetve a nápolyi létről.
Hiszen nem csak olaszul, hanem nápolyiul is beszélt, sőt énekelt.
Nápoly igazi turistaparadicsom. Közelében Pompeji, Capri-szigete a Kék barlanggal, vagy a fölötte magasodó Vezúv. Egy csodálatos dél-olasz város a maga örökbecsű emlékeivel, modernkori „rendetlenségével", szűk utcáival, a házak közé kötelekre kitett száradó ruhákkal, a lehetetlenség határán egyensúlyozó kiskocsikkal, vagy motorokkal.
„Nápolyt látni és meghalni" – szól az örökbecsű mondás. A XII században épült Tojás Erőd (Castel dell Ovo) Ischia várával az utolsó Anjou erődítményekként szolgált. A Tojás Erőd eredetileg a katonáknak adott szálláshelyet. Később fogda és börtön lett belőle. Ez utóbbi marad végső funkciója, s ide kötődik a Nápolyt látni, és meghalni mondás. Akit ide bezártak, nem nagyon menekülhetett, a börtön falai között halt meg.
Nápolyt a magyar utazók is imádják,
ez nagyban köszönhető annak, hogy a Wizz Air évek óta nagyon kedvező áron repül a dél-olasz városba. A megtekintésre ajánlott nevezetességek közül mindenképpen említésre méltó a Régészeti Nemzeti Múzeum, amely a világ egyik legnagyobb és legfontosabb ókori gyűjteménye.
1975-ben készült el a Piedone Hongkongban, 1978-ban a Piedone Afrikában, majd 1980-ban a Piedone Egyiptomban című mozi. Ezzel vált teljessé a Piedone sorozat. A Távol-Keleten játszódó Piedone Hongkongban című film kezdetben nem az egykori brit gyarmati városban, hanem Thaiföld fővárosában, Bangkokban játszódik.
A következő rész Dél-Afrikába vezeti el a nézőt. (Akárcsak az Én a vízilovakkal vagyok című film, amelynek forgatási helyszíne szintén Dél-Afrika volt.) Az utolsó rész pedig az egyiptomi fővárost, Kairót mutatja be nekünk. A sorozat negyedik epizódja már nem hozta azt a sikert, amely az első három részt jellemezte. S bár terveztek egy ötödik filmet is, ennek a forgatására soha nem került sor.
Az ötödik rész amúgy Brazíliában játszódott volna.
Bud Spencernek egyébként megadatott, hogy a dél-amerikai országban forgasson: az Nincs kettő négy nélkül című alkotás Brazíliában játszódott.