„Szemben a 15 évvel ezelőtti állapottal, a mostani 25-35 közöttiek kijöttek a konditeremből, és elkezdte érdekelni őket a természet” – mondja Hetyey Csaba, a közel egyéves Túrautak.hu egyik szerkesztője, gyakorlott túrázó. A megkérdezett, több évtizedes túratapasztalattal rendelkező szakemberek szerint tisztán látható a túrázási kedv fellendülése, melynek egyik oka nagyon egyszerű: mostanában divat zöldnek lenni. „Egyre többen szeretik elmondani, hogy kint voltak a természetben vagy magashegyen, és osztják meg az ott készült fotóikat a Facebookon – még akkor is, ha csak egy egyórás kört mentek a parkolóból. Persze ez nem baj, a lényeg, hogy egyre többen mozduljanak ki a lakásból” – mondja Benecz Ferenc túravezető, turisztikai újságíró, aki szakmai körökben Paraferee néven ismert.
A túrakedvet ráadásul tovább fokozza, hogy az utóbbi néhány évben az utcai öltözködésben divatba jött a túraruházat. „Divat túrázni, divat az outdoor és ezek vadhajtásai, mint mondjuk a terepfutás” – mondja Barkó Csaba, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársa, outdoor szakember. A túrakedv szerinte évek óta folyamatosan javul, csak éppen nem egységesen mindenkinél. Az időseket és a fiatalokat nehéz kicsábítani a természetbe: a kisnyugdíjasoknak eszükbe sem jut nekiindulni, még ha az utazást a nyugdíjasbérlettel olcsón meg is úsznák. A nagyon fiatalokat is nehéz elmozdítani a digitális kütyük mellől, hacsak nem olyan a családi háttér, hogy minden hétvégén rohannak ki a természetbe. „Míg Szlovákiában és tőlünk nyugatabbra látszik, hogy ebben nőttek fel a gyerekek, nálunk ez nem jellemző. Nincsenek magas hegyek, plusz a háború miatt alig maradt fönn turistaház; jó, ha egy tucat aktív turistaházunk van” – mondja Benecz.
A harmincas korosztály, és elsősorban a diplomás, stabil jövedelemmel rendelkező fiatalok ellenben az elmúlt négy-öt évben nagyon rákaptak a túrázás ízére. Ők csatlakoztak be az elkötelezett, gyakran húszéves csővázas hátizsákokkal a hegyekbe induló, évtizedek óta túrázó ötvenesek mellé. És ők azok, akik a megfelelő, komfortos, egyáltalán nem olcsó öltözékre is hajlandók pénzt költeni.
A tömegek felszerelése viszont igen visszamaradott, még mindig rengetegen választják az olcsó és sokszor silányabb túrabakancsokat, ruházatot – ez pedig a magashegységekben vagy nehéz terepen akár balesetforrás is lehet. Benecz Ferenc szerint ez egyértelműen a spórolásból fakad, ahogy az is, hogy a túrázók többsége egyre inkább magában indul útnak, mind kevesebb pénzt kiadva a szervezett utakra. Ennek a spórolás mellett az is lehet az oka, hogy az interneten – például az említett szájton – egyre több a túrainfó, és aki egy kicsit is elmélyed ezekben, magának is könnyen össze tud rakni egy pár napos túrát.
Nem mindegy persze, hogy milyet. A teljesítménytúrázásnak Magyarországon több mint harminc évre visszanyúló hagyományai vannak, és az egyszerű utaktól a túlélőtúrákig nagyon széles a paletta. A teljesítménytúrák túlnyomó többsége napi 30-40 kilométeres távot jelent 1000 méteres szintkülönbséggel. Magashegyi vidéken – például az említett Magas-Tátrában – már a napi tíz kilométer is jó teljesítménynek számít Hetyey Csaba szerint. Benecz Ferenc egy átlagos túranapon a 16–25 kilométernyi távot és 600–900 méter közötti szintkülönbséget szokta kitűzni célul, de az Alföldön akár jóval többet is legyalogol. A többség persze itthon és külföldön is a hegyeket keresi.
„A Buda környéki hegyek agyon vannak túrázva” – mondja Barkó Csaba, és ezzel mindannyian egyetértenek. Hasonlóan népszerű hazai célpontnak számít a Börzsöny, a Mátra, a Tisza-tó és a Balaton környéke, és jön föl a Gerecse és az Őrség is.
A Zempléni-hegység ellenben a legméltánytalanabbul elhanyagolt túraterület, pedig nagyon szép – hangzik a szakemberek egyöntetű véleménye. Ráadásul a Kéktúra útvonala is ott végződik. Apropó Kéktúra: „Nem az El Caminóra kell menni az embereknek, hanem a Kéktúrára” – mondja Barkó Csaba. „Legalább olyan meghatározó élmény tud lenni, sőt.” A Bükk is kitűnő túraterep, mégsincsenek tömegek, Benecz személyes tippje pedig az Aggteleki Nemzeti Park, amely jóval több látogatót megérdemelne. „Nagyon kiesik a túrázók látómezejéből, noha nemcsak a világörökség részévé vált Baradla-barlangrendszer található itt, hanem számos más túracélpont is”.
Az országhatáron túl Erdély, a Magas-Tátra és az ausztriai Alpok azok a célpontok, ahol szívesen túráznak a magyarok. A Magas-Tátra abszolút győzelméről kissé megoszlanak a vélemények. Van, aki szerint az euró szlovákiai bevezetése óta kicsit megkopott a glóriája, más szerint főleg az ötven felettieknek maradt a kedvence. Szlovákia relatív olcsósága mellett a nosztalgikus érzések is sokat nyomnak azért a latban, hiszen ez az a terület, ahol a magyar természetjárás megszületett.
Hetyey Csaba szerint ugyanakkor a Tátra megingathatatlanul áll az úgynevezett bakancslista élén: ha a Tátrával kapcsolatos túraleírás jelenik meg az oldalukon, a látogatottságuk hirtelen a sokszorosára nő. A Kárpátok ugyanakkor nem egyenlő csupán a Tátrával: „Van egy hegyikerékpáros projektünk is, ami a Kárpát-koszorút öleli fel. Ebből a sorozatunkból megtanultuk, hogy a Kárpátok egy irdatlan nagy területet jelent rengeteg hegységgel, és míg például a Hargitára sokan mennek, addig a Csukás-hegységben nem lehet élő emberrel találkozni” – mondja Hetyey. Ennek több oka is lehet, például, hogy az utak többsége nincs kiépítve, vagy nem léteznek jó túraleírások.
Megjelent emellett egy teljesen új réteg is. Barkó szerint ők azok, akik úgy gondolják, hogy „dobjunk egy nagyot, és menjünk el az Inka-trailre, Tibetbe, Nepálba vagy az Everest alaptáborába”.
Azért nem kell elájulnunk magunktól, nem lettünk Európa túrabajnokai, bőven van még hova fejlődnie a magyar túrakedvnek. A tőlünk északra és nyugatabbra megfigyelhetőhöz képest a magyarországi fejlődés inkább csak lassú felzárkózás.