Kong az ürességtől a Balaton

A balatonszemesi szabad strand, ahol nincs ember lent

A Balaton vize tiszta, a partok és a strandok viszont konganak az ürességtől. Egy mondatban így tudnám összefoglalni tapasztalataimat annak az utazásnak a végén, amelynek a célja a balatoni állapotok felmérése volt. Vonatozás és időutazás a magyar tenger körül, ahol bizonyos helyeken a nyolcvanas évek közepén megállt az idő.

Reggel 6 óra. A Déli pályaudvaron felkapaszkodom az Agram Intercityre, amely különleges vonat. Az eleje sima gyorsvonatként funkcionál, oda elég a menetjegy mellé a gyorsvonati pótjegy. A vége meg IC, ahova helyjegy is kell, ellenben nem kérnek pótjegyet.

A kocsik tele vannak, velem szemben idős magyar házaspár rogy le. A feleség egy mondatban összegez: „Meleg van, lábszag van, sokan vannak, elegem van.” Pedig még el sem kezdődött a nyaralásuk. Bőröndjeiket a lábamra teszik – a felső csomagtárolóba nem férnek be, túl nagyok. „Ezer bocsánat” – mondja a szimpatikus idős úr, majd beszélgetni kezdünk. Földvár felé tartanak. A férfi elmondja: évek óta oda járnak. Nekik ez a 10 nap lesz maga a mennyország. „Kimegyünk a strandra, reméljük, jó lesz az idő. Eszegetünk, úszunk, elvagyunk. Tenger? Nem vágyom oda, meg nagyon drága lenne nekünk.” Kérdésemre, miszerint az utóbbi napokban ezer meg ezer hír röppent fel a tó vízminőségét illetően, csak legyint. „Nincs azzal semmi baj, kérem. Felesleges pánikkeltés az egész. Páran rosszul lettek, aztán ennyi, minden évben lehet ilyen.”

Tiszta a víz a déli parton Balatonszéplakon (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Ebben maradunk. Közben a kalauz éppen egy japán turistacsoportot oktat ki. Szegény lányok érvénytelen jeggyel szálltak fel a szerelvényre, céljuk Zágráb. Ahogy kiveszem a szavakból, a jegyük hazánk területére nem érvényes, Szlovákiába és Ausztriába igen. Puff neki. Nem tehetnek mást, fizetnek. Mégsem akarnak leszállni Székesfehérváron. A kalauz viszont rendes fickó, nem számol fel büntetést, persze így is szépen sokasodnak a MÁV aznap reggeli eurós bevételei.

Mire a helyzet rendeződik, elérjük a Balatont. Siófokon elköszönök alkalmi útitársamtól, át kell szállnom egy személyvonatra, hogy elérjem Balatonszéplakot. A helyi vicinális teljesen üres, miként a széplaki strand is.

Balatonszéplak: nincs ember a parton

A WC-t őrző bácsi unottan üldögél, a nap süt, a víz kristálytiszta. Tényleg az. Körbejárom a partot, megkerülök két horgászt, benézek a nádas felé.

Két horgász, a háttérben a tihanyi apátság (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Szabad szemmel nézve is kifogástalan minden. Várom, hogy tóduljon a nép, ami ilyenkor, július tájékán normális dolog lenne, de az özönlés elmarad. Egyetlen fiatal pár érkezik, ők azonnal bevetik magukat a tóba. „Kicsit hideg” – mondja a lány. „Dehogy hideg, nagyon kellemes, gyere már be” – így a fiú, majd hamarosan együtt ringanak a hullámok lágy ölén, boldogok.

Egyetlen fürdőző pár délelőtt Balatonszéplakon (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Nem úgy a part menti éttermes, aki szomorú szemekkel néz rám, mikor három deci baracklevet kérek tőle. Kérdezni sem kell, mondja magától. „Uram, ennek a szezonnak annyi. Nézzen rá az órára, délelőtt 10 van, és maga az első vendégem ma. Tegnap ugyanez volt a helyzet, pedig ragyogó napsütésben álltunk a vártán. Fogalmam sincs, mi lesz velünk, teljesen tönkremegyünk. Július van, rég tombolnia kellene a szezonnak, e helyett itt ülünk, és a tévét bámuljuk, meg az időjárás-jelentést. Bár ez utóbbinak semmi jelentősége, mert az elmúlt napok bebizonyították, hogy lehet itt szakadó eső, vagy rekkenő hőség, az emberek nincsenek itt. Hogy hol vannak? Arról nekem fogalmam sincsen. Biztos az Adrián.”

Teljesen üres éttermek a Balaton déli partján (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Balatonszemes: a gasztronómia évtizedes fogságában

Elköszönök, mert jön a sebesvonat. Hogy mitől sebes, azt ne kérdezzék, mert minden állomáson és megállóhelyen megáll. A következő úti cél Balatonszemes. Lassan delet harangoznak, amikor megérkezem a szemesi szabad strandhoz. Amely pontosan olyan, mint a széplaki volt – teljesen üres. A partra tartva egy totálisan szétvert, egykor elegáns épület mellett megyek el. A kerítés lebontva, simán bemegyek. Odabent rom és kosz mindenütt. Később egy helyi lakos mondta el nekem, hogy egykoron diszkó volt benne. Mára teljesen magára hagyták. Minden mozdíthatót kiloptak belőle, az összedőlésére várnak.

Egykor diszkó volt, ma már csak romhalmaz Balatonszemesen (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

A parton kisgyermekes család napozik. Nem zavarja őket senki, legközelebbi szomszédjuk tőlük 80 méterre pihen. Biztos én érkeztem rosszkor, lassan ebédidő van, gondolom, mindenki enni ment – nyugtatom magam. Pedig nem. Errefelé ezen a délelőttön a kutya sem akarja élvezni a napsugarakat és a Balaton hullámait. Megnézem a vizet itt is. Kivetnivalót nem találok benne, nem habzik a kövek között, a kacsákon kívül nem úszkál rajta semmi, a színe tiszta ultramarin, lelátok a kövekig, szóval elvileg semmi akadálya nem lenne, hogy rengeteg fürdőző látogassa meg a tavat.

A balatonszemesi szabad strand, ahol nincs ember (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

A sétálóutca is néptelen. Az egész utam alatt jellemző kép itt is elém tárul. Unatkozó pincérek, álldogáló eladók, üres székek és asztalok. Találomra kiválasztok egy helyet, kérek öt darab palacsintát és egy ásványvizet. (Mert palacsinta nélkül nem Balaton a Balaton, ugyebár. És persze lángos nélkül sem, de azt az északi partra tartogatom.)

A Balaton egyik elmaradhatatlan kelléke, a palacsinta (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

A Nutella édes, a palacsinta irgalmatlanul sós. És az összes hozzáragadt a papírtálcához. A barackíz (szigorúan íz és nem lekvár!) pontosan olyan, mint gyermekkoromban, a nyolcvanas években volt. Itt kérem, a gasztronómia területén megállt az idő. Sokan joggal vetik fel, hogy ezen a területen kellene a legnagyobb változás – de sürgősen. Fényképezek, az ételek valóban egy kaptafára készülnek mindenhol. Gulyás, lángos, palacsinta, hekk és rántott hús. Ismerős ötszög, amely mintegy harminc éve zárult rá a Balaton déli és északi partjára egyaránt.

Árak és ajánlatok 2014-ből (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Vannak persze olyan helyek, ahol megpróbálkoznak a kitöréssel. Ám ezeknek az árfekvései nem olyanok, amelyek beleférnének az átlagnyaraló költségvetésébe. A lángost sütő néni is panaszkodott nekem, ma már csak simát kérnek (450 forint) a sajtot, meg a tejfölt ráteszik magunknak az otthon hozott cuccból, mert ezzel is spórolnak 200 forintot lángosonként.

Sietnem kell, mert jön a vonatom. A balatonszemesi állomás pénztárosa készséggel tájékoztat. Két szerelvény is jön, az első sima gyors, de az nem áll meg a következő célomon, Balatonberényben. A másik meg egy expressz, amely szinte mindenhol megáll. Az expressz Miskolcról indult ma hajnalban, erre helyjegy is kell, az plusz 300 forint. A leharcolt vagonokban ide-oda gurulnak az üres sörösdobozok. Balatonberényben – ez már a déli part legvége – az idő is elromlott, beborult, és feltámadt a szél.

Ez sem nyit ki már Balatonberényben (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Az állomáson közmunkások tartanak ebéd- és csókszünetet. A parton pár padon ücsörgő nyugdíjas beszélget arról, milyen jó is volt a hatvanas években. Megvizsgálom a vizet, amely itt sem különbözik a déli parton eddig látottaktól. Tiszta. Az út mellett fáradt csárdák sorakoznak, a névadók, mintha az egész országban ugyanazt a három nevet ismerték volna. Piroska csárda, meg Napfény, meg Becsali – a háromból kettő már ki sem nyitott erre a szezonra.

Balatongyörök: szinte tömeg van a déli parthoz képest

Érzem, hogy itt sok impulzus nem ér, irány az északi part. Ahhoz, hogy odaérjek, először a keszthelyi állomásra kell elvonatoznom, amely 20 perc Berénytől. Az állomáson sincs senki, jegyet a vonaton kellene vennem, ha jönne a kalauz. Pár nosztalgikus fotó elkészítésére van időm a pályaudvaron, majd jön a régi Bzmot (a kis piros vonat), és pár perc alatt Balatongyörökön találom magam.

Vicces felirat Keszthelyen a pályaudvaron (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Itt látom az első döglött halat a nádasban, a párját a kikötő felé tartva a köveken. A hullámok felkavarták a vizet, a déli parton tapasztalt kék víz zöldre váltott, az ég meg szürkére. A györöki strandon szinte tömeg van – legalább negyven ember várja, hogy a felhők elvonuljanak. A sétálóutca azonban teljesen kihalt.

Szerelmünk a Balaton - szelfi lesz belőle (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Révfülöp: „...talán bélszínt kellene sütnöm?"

Akárcsak Révfülöpön, utam következő állomásán. Nem véletlenül szálltam le e helyütt a vonatról, hiszen szombaton innen indult volna a Balaton-átúszás. A szervezők azonban a hideg vízre (22 fok) való tekintettel az eseményt elhalasztották. Mire ideértem, újra kisütött a nap.

Alaposan megnéztem magamnak a Balatont, és bár nem vagyok sem vízügyi, sem járványügyi szakember, csak annyit mondhatok, hogy a víz minőségében semmi kivetnivalót nem találtam. Szóval, csak azt tudom mondani, hogy senki se féljen a fürdéstől, pláne nem az úszástól – irány a Balaton!

Nekem meg irány a lángosos, mert estébe hajlik már az idő. Az elegáns parton rattanfotelekben üldögélő emberek bámulják az óriásképernyőt, fájdalom, ma nem lesz meccs, szünnap van a labdarúgó-világbajnokságon.

Révfülöp, ahonnan a Balaton-átúszás indult volna (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

A lángosos legott alágyújt az olajnak, kezével formázza a tésztát, majd alaposan megúsztatja a forró zsiradékban. Fél liter limonádéval együtt kapom műanyag tálcán, a lángos teteje sajtos-tejfölös, az alja meg szalvétás. Na igen, a magyar vendéglátás lassan fél évszázados megfejthetetlen rejtélyeinek egyike, hogy miért teszik az étel – legyen az Rigó Jancsi, lángos, esetleg dobostorta – alá a szalvétát? Mire az ember kirángatja onnan, teljesen zsíros és használhatatlan, pedig van ott még alant zsírpapír is.

A gazdaasszony kedves, látja a problémát, gyorsan hoz egy tiszta szalvétát, mondom neki, hogy ha legközelebb nem teszi alá, tán megspórolna egy menetet. „Jaj, drága, tudja, ez olyan automatizmus minálunk, különben sem ez most a legnagyobb bajunk. Hanem az, hogy nincs vendég. Mintha már nem kellene az embereknek a lángos, vagy nem tudom, mi lehet a baj. Mégis, mit várnak, hogy bélszínt süssek?”

A Balaton másik elmaradhatatlan kelléke, a lángos (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

Nem tudok mit mondani, a lángos finom, friss, forró – nincs ezzel az égvilágon semmi baj. Rövid sétára marad még időm, a part végében horgászverseny zajlik, ketten a botot tartják, egy nézi, egy másik meg videózza. Közben este lett, így nekem is letelt az időm, mennem kell, jön a Tekergő.

Hazafelé: összegzés és számolás a Tekergőn

Az állomáson Rábai Balázs megnyugtató hangját viszi a szél: egykori rádiós kollégám rendületlenül nyomja, hogy „Tekergő” gyorsvonat érkezik a kettes vágányra. Nemcsak ilyen van itt, hanem „Hullám” is. Utóbbira tesznek egy-egy légbefúvásos rendszerű intercitykocsit, a Tekergőnek nem jár ilyen.

Az északi part vasútvonalát 2014-re sem sikerült villamosítani, így Székesfehérvárig dízel-, onnan pedig villanymozdony húz hazafelé. A 157 kilométeres távolságot pontosan 180 perc alatt teszi meg a „gyorsvonat”. Csak kíváncsiságból pillantottam bele az 1987-es menetrendbe, akkor elég volt neki 150 perc. Igaz, azt nem hívták Tekergőnek.

Egynapos balatoni utazásomon megtettem összesen 409 kilométert vonattal, ezalatt 492 percet, azaz 8 órát és 12 percet ültem különféle szerelvényeken. A vasúti utazásért mindösszesen 6045 forintot fizettem. A révfülöpi lángos és limonádé 1200, a szemesi palacsinta és ásványvíz szintén 1200 forint volt. A széplaki baracklé 300, a keszthelyi állomáson vásárolt jegestea újfent 300 forintot kóstált. Ételre és italra így összegezve 3000 forintot fordítottam. Az egynapos körút tehát hozzávetőleg 10 000 forintba került.

Tájékoztatás a tapolcai állomáson, 2014-ben (Kattintson a képre a galériáért!) Forrás: Lantos Gábor

A vasúti közlekedés a nyári időszakban megfelelő, a vonatok közül csak egy késett, az is mindössze 5 percet. A vagonok tisztaságára jobban oda kellene figyelni, csakúgy, mint arra, hogy a nagyon leharcolt vasúti kocsik helyett érdemesebb lenne újakat beállítani vagy beszerezni. A szabad strandok tiszták és gondozottak, illemhelyek mindenütt vannak. Az összképet tekintve riasztóan kevesen voltak a parton és az éttermekben.

A lényeg azonban mégsem ez. A legfontosabb, hogy akárhol szálltam le a vonatról, mindenütt tiszta vizet láttam. Így nem tudok mást mondani, mint azt: a Balaton vize tiszta, tessék menni úszni, fürdeni, napozni. Van még erre majdnem két hónapunk.