„Amikor a voksolás előtti nap estéjén a Baranya megyei Lánycsók átvette a vezetést, nagyon megijedtünk.
Azonnal szóltam a faluban, hogy tessék szavazni.
Komolyan mondom, megható volt, ahogy az emberek mindent otthagyva a gépeikhez ültek, vagy elővették telefonjaikat. Félreértés ne essék, tudtuk, hogy ez egy játék, és ha a lánycsókiak nyernek, mi szívből gratulálunk nekik. De a győzelem elmondhatatlanul sokat jelentett ennek a kis közösségnek. Azóta ennek hírére járt itt a Kossuth rádió, a Heves megyei újság és a Szabad Föld is."
Mindezt egy szuszra hadarta el Nagy-Szú Péter, Istenmezeje polgármestere, miután helyet adott az irodájában. Szemben ült le velem, de nem az asztalához és a polgármesteri székébe.
Azokat csak akkor használja, ha a fiókokban keres valamit.
A rangkórságot ki nem állhatja, az urazást úgyszintén, úgyhogy jó neki a tárgyalóasztal melletti széken hátradőlve.
A most 50 éves férfi szinte kalandvágyból lett első embere ennek a gyönyörű fekvésű falunak. 2010-ben – miközben vállalkozóként Budapesten élt – zenés-táncos helyet üzemeltetett Istenmezején. Egyszer kérdezték tőle, nem akarsz polgármester lenni? Kinevette őket.
Négy évvel később az lett.
Az addig tizenkét évet szolgált sógorát váltotta ezen a poszton. Indult még mellettük négy "koma" is, de esélytelennek bizonyultak. Azóta vezeti Istenmezejét.
Miközben hallgattam, eszembe jutottak az Origo olvasóinak visszajelzései. Sok-sok komment vetette fel, hogy Istenmezeje azért tudott nyerni, mert a nevében benne van az Isten szó.
"Egyrészt ez igaz, mi vagyunk Magyarország egyetlen olyan települése, amelyben szerepel Isten. Másfelől a falu nevének semmiféle vallási háttere nincsen.
Úgy szoktam mondani, hogy a nevünk Istentől ered. Hozzá van köze. A világ sok-sok vallási irányzatához nincsen"
– mondta Nagy-Szú.
Istenmezeje neve egy Istennek hívott ember birtokában lévő (erdei) rétre, kaszálóra utal. Kevéssé valószínű az a feltevés, hogy az előtagot vallási tiszteletben részesített kép, szobor, bálvány értelemben kell venni.
Istenmezeje egykoron gazdag bányásztelepülés volt. Heves megye első, vagy utolsó faluja ez – attól függ, honnan nézem. Ha dél felől jövök, akkor átszelve a megyét a nógrádi határ előtt, utolsóként érem el. Ha észak felől közelítek, akkor a nógrádi Zabar után ez lesz az első hevesi falu.
Úgy szoktam mondani, hogy az Isten háta mögött egy méterrel élünk, de mindig a Jóisten szeme előtt"
– mondta az elöljáró, aki a falu egyik bolondjának tartja magát. „A másik kettő a pap meg az orvos" – tette hozzá nevetve. „Így megy ez minálunk. Én szolgálónak tekintem magam, aki semmit sem ígért a helybélieknek. Azt szeretném, hogy ha évtizedekkel később egy helyi eljön a síromhoz, jó szívvel gondoljon rám.
Hogy jusson eszébe, tettem valamit ezért a faluért. Hogy mire vagyok az elmúlt másfél évből a legbüszkébb? Talán arra, hogy ha kimegyek az utcára, mindenki köszön nekem. Nagy szó ez egy ilyen kis közösségben. Jöjjön, megmutatom..."
Kinyitotta az ajtót, és előreengedett. A hova megyünk? kérdésre úgy felelt: sziklát mászni. A hőmérséklet 34 fok, Zabar felett sötét fellegek gyülekeztek, dörgött és villámlott. Az utcán mindenki mosolyogva fogadta a falu első számú bolondját.
Mindenkinek volt egy jó szava, és kapott is valami biztatást.
A rendezett utcán bandukolva láttam meg a szemközti sziklákat, amelyek egyikén a falu és Magyarország zászlaja lobogott. A másikon egy feszület és egy kettős kereszt állt. Ide tartottunk először. Ez Noé sziklája.
Noé gazdag földesúr volt, és szőlővesszőket ültetett a mai Vállóskő oldalában lévő sziklák tetejére. 4-5 év múltán aranysárga és bíborpiros fürtöket érlelt a hegyen a korai őszi napsugár. A falu szegény népe sóvárogva nézte a friss gyümölcsöt. Élt Istenmezején ebben az időben egy szegény özvegyasszony.
Hét élő gyereke kért tőle mindennap kenyeret.
Egyszer, egy napfényes októberi vasárnapon nagyon beteg lett az egyik gyerek. Egy kislány, akinek aranyszőke volt a haja. Édesanyjától szőlőt kért – azt szeretett volna enni. Csak egyetlen szemet. A szegény anya elindult a gőgös Noéhoz szőlőt kérni. Tudta, milyen ember, de abban bízott, hogy megesik a szíve a szegény gyereken.
A nagyúr meghallgatta a kérést, majd azt mondta az anyának, hogy hozza el hat egészséges gyerekét. Ő abból kiválaszt hármat magának, és cserébe annyi szőlőt kap, amennyit csak akar. Az anya közölte, hogy erről szó sem lehet.
Neki mindegyik gyereke egyformán kedves, nem mond le róluk.
Noé ekkor korbáccsal kergette ki a házból az asszonyt, aki sikoltva menekült el a házáig, majd ott azonnal elájult. Amikor magához tért, rögtön a beteg kislányára gondolt. A hegy felé fordult és megátkozta Noét. Azt kívánta, bárcsak válna kővé ez a gonosz ember az összes szőlőjével együtt. És ekkor váratlanul nagy szél kerekedett. Dörgött, villámlott, majd öles lángok csaptak ki a földből. S az egész szőlőhegy masszív sziklává változott.
Ide kapaszkodtunk fel. Útközben a polgármester elmesélte, micsoda munka volt a több mint 400 kilós Krisztus-szobrot egy mosóteknőben a hegyre hozni. Hogy a lelkesedés villanyvilágítást is varázsolt ide, így Istenmezeje sziklahegye sötétben is szép.
Hogy az egész falut áthatja valamiféle különös spirituális erő.
Nem véletlen, hogy Nagy-Szú Péter egyik vágya, hogy ezt a különös szellemi erőt felhasználva még élhetőbb települést varázsoljon ebbe a völgybe. "Az ennivalót meg tudjuk termelni magunknak. Istenmezején több forrás is fakasztja a kristálytiszta hegyi vizet. Az áramot a szél erejének befogásával termeljük majd. Felhasználjuk a nap energiáját. Ilyennek képzelem el a jövő Istenmezejét."
A sás vágott, a csalán csípett, de én voltam a hibás – szandálban és rövidnadrágban nem érdemes hegyet mászni. Péter mutatta az utat. Fertályóra sem kellett, megérkeztünk a szikla tetejére. Istenmezeje nemcsak a legszebb hangzású magyar település, de indulhatna a legszebb fekvésű magyar falvak versenyében is. Nem lenne esélytelen.
Az alattam elterülő völgyben rendezett volt a falukép, a pedantéria mindenütt megjelent.
A nemrég rendbe tett focipályán is. Istenmezeje csapata ősszel a Nógrád megyei másodosztályban kezdi meg a bajnokságot. Van mire alapozni. A falu egyik híres szülötte, Farkas Ádám a minap még a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokságon Kassai Viktor játékvezetői csapatában tevékenykedett.
Láttam erről egy kivágott cikket a kocsmában. Alatta az állt: „Haza várunk".
Pillantásom a távolba veszett. Egy nagy, a tájba nem illő épületet láttam. Valamikor az volt a bánya bejárata. Nagy-Szú Péter egy pillanatra révedt csak a múltba.
300 ezer tonna bentonit van a hegyek alatt, a bányát mégis bezárták."
(A bentonit az agyag egyik fajtája.) "A bánya üzemelésekor Istenmezeje gazdag településnek számított. Odalent, a faluban még él egy-két öreg bányász. Amikor ők elmennek, akkor még nehezebb lesz az élet minálunk. Mert ezek az idős emberek ma még tudnak segíteni a fiaikon, unokáikon. Utánuk azonban ki marad? Legfeljebb a vízözön."
Nem akartam, hogy ennyire szomorú legyen ennek az írásnak a befejezése. Miközben lefelé ereszkedtünk, eszembe jutott egy Svájcban élő olvasónk minapi bejegyzése.
Ő fedezte fel, hogy Németországban létezik egy Gotteszell nevű falu.
Gott Istent jelent, Zell pedig ebben a szövegkörnyezetben kis helyiséget, lakot, területet. Szabad fordításban ez hasonlót jelenthet, mint Istenmezeje. Péter arca felderült, amikor meséltem erről.
Rögtön az járt a fejében, hogyan lehetne felvenni a kapcsolatot a németekkel, gondolatban már meg is született a két Istenmezeje közötti testvérvárosi kapcsolat. Na meg azon is elmélázhatott, hogyan élhetnek ott az emberek. Talán egyszer majd oda is eljut, és megkérdezi őket.
Zabar és Cered felé vitt az utam haza, félúton láttam meg a libapásztorlányt. Grimm egyik legkedvesebb mesehősének mai utódja állhatatosan hajtotta a libákat a dombokon.
Istenmezejével ellentétben Zabar országos hírű nógrádi falu, csupán azért, mert a meteorológiai szolgálatnak itt van az egyik mérőállomása. A sajátos mikroklímájú Zabar minden télen az ország leghidegebb pontja. Évente kivonul ide a sajtó, megemlékeznek a kemény fagyról.
Ha nálunk lenne ez a mérőállomás, mi kerültünk volna be az emberek köztudatába
– felelte erre a polgármester, majd lassan utamra engedett. – Istenmezején, ebben az összeszűkülő völgyben néha sokkal hidegebb van, mint Zabaron. Ilyenkor megvesz bennünket az isten hidege."