A Humet szerdán azt tette közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy rendőrségi vizsgálat folyik a társaság elnöke ellen, melynek oka számukra ismeretlen.
A közlemény szerint Civin Jánosnál június 25-én vagy 26-án hajnalban több rendőr házkutatást vagy letartóztatást kívánt foganatosítani. Az eljárást tévedésből a szomszédjánál folytatták le.
A tőzsde "B" kategóriájában forgó Humet-részvények kereskedését csütörtökön felfüggesztette a tőzsde.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint nem rendőrségi vizsgálat miatt próbálták meg elővezetni a Humet elnökét, hanem a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) rendelte el elővezetését egy június 25-i bírósági tárgyalásra.
Belicza Andrea sajtóügyeletes elmondta: a szentendrei kapitányság járőrei ez alapján mentek ki egy szentendrei lakcímre június 25-én reggel 5 órakor. Ott azonban egy nő azt közölte a rendőrökkel, hogy már korábban megvette a lakást Civin Jánostól. A nő tájékoztatása szerint ugyanakkor a szomszédjában lakik a férfi lánya. A rendőrök itt is csengettek és kopogtattak, de senki sem nyitott ajtót - tette hozzá a sajtóügyeletes.
A sajtóügyeletes nem adhatott tájékoztatást arról, milyen ügyben rendelte el a PKKB a férfi elővezetését.
A Büntetőeljárásról szóló törvény szerint az elővezetés személyi szabadságot korlátozó intézkedés annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy az érintett - vádlott vagy tanú - részt vegyen az eljárási cselekményen. Az elővezetés elrendeléséről a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság dönt, de a rendőrség hajtja végre.
A nyomozó hatóság az érintett embert az elővezetést elrendelő határozatban megjelölt helyre kíséri, ennek érdekében szükség esetén kényszert alkalmazhat. A hatóság rendelkezhet úgy is, hogy a rendőr az elővezetés foganatosítása helyett mindössze az érintett útba indulását ellenőrizze, ha megalapozottan feltehető, hogy az elővezetés célja ezzel is elérhető.