"A kormányzat korábbi állításával ellentétben a nemzetbiztonsági bizottság ülésén kiderült: a szolgálatok a tranzakció előtt néhány nappal tájékoztatták a kormányt arról, hogy várhatóan gazdát cserél az OMV tulajdonában lévő 21,2 százalékos Mol-részvénycsomag" - közölte a testület kereszténydemokrata elnöke, Simicskó István a bizottsági ülés után.
Az osztrák OMV március végén jelentette be, hogy eladta 21,2 százalékos Mol-részesedését az orosz Szurgutnyeftyegaz cégnek. Az ügylet révén a Mol legnagyobb tulajdonosa az orosz cég lett, ezt a Mol vezetése nem minősítette ellenséges felvásárlónak, hanem pénzügyi befektetőnek tekinti a Szurgutot. A Mol legutóbbi közgyűlésén számos módosítást fogadtak el a részvényesek, amelyekkel megnehezítették a Szurgut befolyásszerzését a magyar cég irányításában.
"Kaptak tájékoztatást, lehetett érezni és tudni, hogy mi várható, és nem történtek meg azok a védelmi mechanizmusok, nem indították el azokat a folyamatokat, amelyek ellenlépésként ezt a tulajdonosi váltást megakadályozhatták volna" - fogalmazott Simicskó István a kormányzatnak arra a korábbi állítására utalva, hogy őket is meglepetésként érte az OMV-Szurgut-üzlet híre.
Arra a kérdésre, hogy ezt Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter elismerte-e, Simicskó azt mondta: a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter részben elismerte, hogy voltak információik a várható eseményekről.
Ficsor: Nem lehetett megakadályozni
Ficsor az MTI-nek utóbb úgy fogalmazott: a zárt ülésen tényekkel alátámasztva bemutatták, hogy nem volt lehetőség a tranzakció megakadályozására. Ficsor hozzátette: "Simicskó István, a grémium kereszténydemokrata elnöke hazudott, amikor azt mondta, hogy tudtak a tranzakcióról és meg tudták volna akadályozni azt."
"Hazugságával nem csak politikai tisztességtelenséget követ el, hanem nemzeti érdeket sért" - hangoztatta Ficsor Ádám. Szerinte ebben az ügyben egyértelművé kell tenni, hogy ugyanazt gondolja a kormányoldal és az ellenzék; meg kell őrizni a nemzeti olajvállalat függetlenségét. "Emiatt az ügyben pártpolitikának helye nincs" - hangsúlyozta a miniszter.
Tóth Károly sajnálja a vitát
Simicskó István megjegyezte azt is: a testületet az Információs Hivatal is úgy tájékoztatta: ők "hitelt érdemlően" jelezték, hogy ilyen típusú tranzakció be fog következni. Arra a kérdésre, hogy milyen lépéseket kellett volna a kormányzatnak tenni, Simicskó István azt mondta: van nemzetközi gyakorlata annak, hogy a tulajdonosi szerkezet ilyen változását részben megakadályozza vagy legalább megnehezítse egy kormány. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor konkrétumokat nem mondott a politikus.
Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s tagja az [origo]-nak elmondta: valóban tudott a kormányzat, és tudtak a szolgálatok is a részvényügylet szándékáról. "Az lett volna a baj, hogy ha nem tudtak volna róla" - jegyezte meg, hozzátéve: más kérdés, hogy tehettek-e volna ez ellen bármit, hiszen két magánvállalatról van szó. Tóth ezért sajnálatosnak tartja az utólagos vitát arról, hogy ki mit tehetett volna.
A szocialista képviselő szerint sokkal fontosabb kérdés, hogy a Mol függetlenségét meg kell őrizni, és szerinte a cégnek saját közgyűlésén - pár nappal ezelőtt - ez sikerült is elérnie. Tóth szerint a parlamenti pártok a bizottsági ülésen egyetértettek abban, hogy ha kell, törvénnyel is segíthetik a Molt ebben a folyamatban, illetve törvénnyel biztosíthatják a magyar állam érdekeit is a stratégiai fontosságú társaságban.
Tájékozódtak a Szurgutnyeftyegaz tulajdonosi szerkezetéről
Korábban Brüsszelben támadta az OMV az úgynevezett Lex Molt, amellyel egyesek szerint a magyar állam igyekezett védeni a Molt attól, hogy az osztrák cég felvásárolja. Ezzel kapcsolatban Tóth kérdésünkre elmondta: bízik benne, hogy Brüsszelben máshogyan fogják megítélni az unión belüli és az unión kívüli felvásárlási tranzakciókat a stratégiai ágazatokban. Az egységes belső piac szereplői közötti ügyek kezelése akár el is térhet az unión kívüli szereplők bevonásával zajló tranzakciók megítélésétől. Éppen ezért a politikus reméli, hogy egy esetleges újabb magyar törvénykezés nem feltétlenül váltana ki ellenérzéseket az Európai Unióban.
A Szurgutnyeftegaz tulajdonosi szerkezetével kapcsolatban - az MTI kérdésére - Simicskó István azt mondta: e témában is tájékozódott a bizottság. Ennek részleteiről azonban nem kívánt részleteket közölni. Arra a kérdésre, hogy a bizottság előtt ismertté vált-e a tulajdonosi szerkezet, azt mondta: kaptak e téren "bizonyos támpontokat", ám szerinte nem lehet azt mondani, hogy teljes mértékben ismertté váltak volna a bizottság előtt a tulajdonosok. Mivel az ülésen elhangzottakat 80 évre titkosították, további részleteket nem mondott a politikus.