Pályázat a minimálbér-emelés költségeinek kompenzálására 

Vágólapra másolva!
Az idei minimálbér-emelés következtében felmerülő költségek ellentételezésére pályázatot ír ki a Gazdasági Minisztérium - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter. A rendelkezésre álló 15 milliárd forintról május 15-ig dönt a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete. Az idei évben a minimálbér-emelés mintegy 880 ezer alkalmazottat érint.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György gazdasági miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) döntése alapján pályázatot írnak ki a 2002. évi minimálbér-emelés miatti többletköltségek ellentételezésére. A pályázatokat 2002. február 15. és március 18. között lehet beadni. A testület május 15-ig dönt a rendelkezésre álló 15 milliárd forint felhasználásáról, a rászorultság és a normativitás elve alapján.

A miniszter utalt arra, hogy a vállalkozói szektor egy részénél többletterhet jelent a minimálbér-emelés, az erősödő forint pedig az exportáló mikró kis- és középvállalatok számára jelentős eredményezett többlet terhet .

A miniszter elmondta, hogy 2001-ben a minimálbér 676 ezer főt érintett, ebből 490 ezer a versenyszférában, 186 ezer a közszférában dolgozott. 2002-ben az 50 ezer forint minimálbér-emelés 880 ezer alkalmazottat érint, közülük 660 ezren a versenyszférában, 220 ezren a közszférában dolgoznak.

Parragh László, a Magyar kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar gazdaság szereplői üdvözlik a minimálbér-emelés többletterhének ellentételezését. Emlékeztetett arra, hogy a minimálbér-emelés kapcsán nagy viták voltak arról, hogy mekkora terhet jelent ez a vállalkozásoknak.

A kamara elnöke kiemelte, hogy tavalyi 2 milliárd forinttal szemben az idén 15 milliárd forint áll a minimálbér-emelés többletköltségének kompenzálására, és bővül a támogatásra pályázók köre. A támogatást még az első félévben kifizetik.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!