Újabb több milliárd eurós hitelcsomagot, és Görögország adósságának átütemezését javasolja Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy, a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap birtokába jutott levél szerint. Schäuble azt írja: egy újabb mentőcsomag nélkül első alkalommal fenyegetne egy euróövezeti tagállam "ellenőrizetlen csődje."
Az uniós pénzügyminisztereknek, Jean-Claude Trichet-nek az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Olli Rehn pénzügyi biztosnak, illetve John Lipskynek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megbízott igazgatójának címzett kétoldalas levélben Schäuble elismeri, hogy az EU, az EKB és az IMF korábbi koncepciója Görögország megmentésére nem járt sikerrel.
A korábbi mentőcsomag értelmében Görögországnak vállalnia kellett az államháztartás szanálását, a versenyképesség javítását, cserébe a partnerek hitelt folyósítanak. 2012 tavaszától azonban Athénnak fokozatosan a piacról kellene megoldania az állam finanszírozását. Schäuble szerint viszont az ilyen gyors visszatérés a piacra "több mint irreális", a csőd elkerülése érdekében szükség van az újabb csomagra.
A német pénzügyminiszter nem ír arról, hogy pontosan mekkora lenne az újabb csomag, csak azt jegyzi meg, hogy az jelentősebb nagyobb lehet, mint az eddigi, összesen 110 milliárd eurós segítség. A Süddeutsche Zeitung is úgy számol, hogy Görögországnak 2013-ban és 2014-ben Görögországnak több mint százmilliárd euróra lenne szüksége.
Schäuble szerint ugyanakkor a hitelek átütemezésében a bankoknak is részt kell vállalniuk, és hét évvel hosszabb határidőt kell adniuk a görögöknek a törlesztésre. A pénzügyminiszter levelében azt hangsúlyozta, hogy "igazságos tehermegosztásra" van szükség az adófizetők és a magánbefektetők közt. A magánhitelezőktől jelentős hozzájárulásának eléréséhez Schäuble szerint egy "kötvény-swap" lehet a helyes út, vagyis új kötvényekre cserélnék a régieket.