"Félnek a magyar modell terjedésétől" - interjú Kovács Árpáddal, az ÁSZ volt elnökével

A kormány egy "nyugodt, vagy legalább mérsékelten zaklatott" gazdasági környezetre számíthatott, amikor hatalomra kerülésekor kialakította a gazdaságpolitikáját. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke szerint az ennél rosszabb környezetnek is szerepe van abban, hogy nem minden a tervek szerint alakult. Szerinte éppen ezért "nem szabad mindent a kormány nyakába varrni". A közgazdász szerint a forint gyengülésében ennek ellenére a "szokványostól eltérő magyar gazdaságpolitikának is szerepe van", illetve annak, hogy a világ nagy közgazdasági elemző cégei, pénzügyi intézményei a "magyar modell" elterjedésétől tartanak, tehát attól, hogy a nehéz helyzetbe került kormányzatok hasonló lépéseket tesznek.

Az S&P még megkegyelmezett, de a Moody's bóvliba minősítette Magyarországot. Meglepte Önt a leminősítés?

Közgazdászi körökben az volt az általános vélekedés, hogy a három nagy hitelminősítő közül nagy eséllyel az egyik intézmény fogja bóvliba leminősíteni az ország adósságát, a másik kettő inkább kivár. Ilyen értelemben tehát nem meglepetés, ami most történt.

Azonban a Moody's lépésének időzítése váratlan, mert éppen most történt egy nyitás az IMF felé, a tárgyalások újrakezdését kezdeményezte a kormány a múlt héten. Úgy tűnik, ez azonban nem győzte meg a Moody's szakembereit, akik több tényező miatt tették ki a befektetésre nem ajánlott kategóriából a magyar adósságot.

Az egyik ilyen ok általánosságban a kormányzati gazdaságpolitika szerintük nem helyes volta, nem meggyőző jellege, a másik a gyenge gazdasági bővülés és romló növekedési kilátások. A középtávú költségvetési hiánycsökkentő pálya tarthatóságát is kockázatosnak látja a hitelminősítő, és az is szerepet játszhatott a döntésben, hogy a Széll Kálmán-tervről némiképp letért a kormányzat.

Amiket most sorolt, azokban az a közös pont, hogy olyan hibák, amelyekről kisebb-nagyobb mértékben a kormány tehet. A mostani helyzet mennyire írható az Orbán-kormány számlájára, és mennyire menti fel a felelősség alól a kabinetet a romló külső környezet, az európai válság?

Méltánytalan lenne, hogy kormányzathoz tartozó intézmények vezető tisztségviselőjeként, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóságának tagjaként, vagy a Magyar Villamos Művek (MVM) Felügyelő Bizottságának elnökeként kormányzati felelősséget emlegetnék.

Elvi választ azonban tudok adni erre a kérdésre. A forint gyengülésében biztosan szerepe van annak, hogy az alkalmazott gazdaságpolitikai eszközök eltérnek a Nyugat-Európában szokványos intézkedésektől, ilyen a különadók és adókedvezmények bevezetésének meglepetésszerűsége, célterületekre irányítottsága, illetve a végtörlesztés banki eredményeket durván rontó jellege. De annak is van szerepe, hogy a világ nagy közgazdasági elemző cégei, pénzügyi intézményei a "magyar modell" elterjedésétől, a nehéz helyzetbe került kormányzatok ilyen lépései elterjedésétől is tartanak.

Összeesküdött ellenünk a pénzvilág, spekulációs támadás vétlen áldozatai vagyunk?

Nem hiszem, hogy így lenne. A kormányzat a nem szokványos intézkedéseivel érdekeket sértett, és akiknek az érdekét megsértette, az a világ legtermészetesebb dolga, hogy a maguk módján védekeznek. Nagyon remélem, hogy fel voltak, fel vannak készülve ezekre a reakciókra azok, akik ezeket a döntéseket hozták, és akik széles értelemben szimpatizálnak ezzel, hiszen a társadalomban kitapintható egy bankár-, pénzügyi szféra-ellenes hangulat.

Előre lehetett látni a nem szokványos gazdaságpolitikai lépések következményeit?

Meggyőződésem, hogy ezeket figyelembe is vette a gazdaságpolitikai vezetés, nem érhették őket váratlanul.

Hol hibázott a kormány? Rosszul mérte fel a lépések kockázatát, a káros mellékhatások bekövetkeztének esélyét, vagy már eleve meg sem szabadott volna lépni az innen nézve vitatott intézkedéseket?

Kettős szorításban kell működnie a kormánynak. A külfölddel szemben van kötöttsége az országnak, ezek az EU-val, a Valutaalappal, az államadósság visszafizetésével kapcsolatos dolgok. De a devizahitelesek és a kkv-szektor problémáival szintén kell valamit kezdeni, a foglalkoztatási gondok megoldásán is kell dolgozni. E két korlát között kell megtalálni a harmóniát.

Vissza lehet innen fordulni változatlan gazdaságpolitikai vezetés mellett?

A Széll Kálmán-tervet a befektetői körök jól fogadták a bejelentéskor. Ennek az intézkedéssorozatnak a végigvitele kulcskérdés. Legalább ennyire fontos, hogy van-e bizalom Magyarországgal szemben. Annak a megítélése, hogy a miniszterelnök úr kikkel akarja ezt csinálni, kívül esik az én hatáskörömön, és butaság lenne ebben az ügyben véleményt mondani. A kormányzat elmúlt másfél évét jellemző ötletgazdagság, kreativitás fenntarthatósága és a megvalósíthatósága a kérdés.

Olyan ez, mintha vitorlásversenyen lennénk. Hiszen fúj a szél, amelyik hajónak a legénysége gyorsabban fordul, amelyiknek a kormányosa ügyesebb, amelyik hajó áramvonalasabb, az könnyebben jut előre. Akik a versenyben kezdenek lemaradni, azok hajlamosak azt csinálni, hogy körbenéznek, hátha máshol jobban fúj a szél, és ezzel fölvállalják annak a kockázatát is, hogy a mezőnyből kilépve esetleg nem jön be a számításuk, nem találkoznak kedvező széljárással, az esélyeik a győzelemre nagyon leromlanak. Ma nem tudom eldönteni, hogy a szél mennyire fog ennek a gondolkodásmódnak kedvezni, milyen lakossági, emberi, vállalkozói hajtóerők szabadulnak fel, a világ hogy alakul.

Ha még nem távolodtunk el nagyon a mezőnytől, akkor meg lehet próbálni visszasorolni, csak egy bizonyos ponton túl már nagyon nehéz változtatni, nagyon nehéz másmilyen magatartásformát felvenni. Én mindig is a kisebb kockázatokkal járó utat tartottam követendőnek. A kockázatcsökkentéshez most mindenképpen hozzátartozik, hogy az IMF-fel valamilyen megállapodást hozzon tető alá a kormány, más lehetőségünk nincs is. A jövő év második felében olyan államadósság-törlesztési kötelezettségünk van, amely igencsak próbára tenné Magyarországot védőháló nélkül.

Mi a kormány fő bűne gazdasági ügyben?

Inkább szerencsétlennek nevezném azt, ahogyan kommunikálták a különböző lépéseket, de ezen a téren látok reményt keltő javulást. A főbb gazdaságpolitikai lépéseknek (bankadó, válságadók, a nyugdíjpénztári megtakarítások bekebelezése, végtörlesztés) a külső és belső kommunikációját, előzetes egyeztetését lehetett volna jobban csinálni, jó lett volna elkerülni azt, hogy ne állítsák kész tények elé az érintetteket.

Ugorjunk vissza másfél évvel az időben. 2010 májusában rossz irányba indult el a kormány?

2010 májusában mindenki meg volt győződve arról, hogy jó irányba indul el az ország. Jómagam is úgy gondoltam, hogy egy viszonylag tűrhető költségvetési hiánnyal tudunk haladni. De logikailag zárt, egyfajta elvre felfűzött az a koncepció is, hogy egy nagyobb hiány mellett megpróbálja a kormány a nagyobb ellátórendszerek modernizációját gyorsan megvalósítani, közben adócsökkentésekkel a gazdaságot levegőhöz juttatja, a fogyasztást felpezsdíti. Ennek lehetne, lehetett volna pozitív hozadéka, ha a gazdaság kimagaslóan teljesítene, teljesített volna. Másfél éve mindenki abban bízott, hogy a pénzügyi világválságnak többé-kevésbé vége van, vagy legalábbis nem rosszabbodik a helyzet. Olyan ez, mint amikor egy repülőgép felszáll Londonból és New Yorkba akar eljutni. Van egy bizonyos pont, ahonnan már nem lehet visszafordulni, csak előre repülni az összes kockázatával együtt.

Mikor volt a magyar gazdaság életében ez a határpont?

Nehéz megmondani, mert nem egyetlen világgazdasági momentumhoz kötődik. Nem szabad a külső körülményektől elvonatkoztatni, és mindent a kormány nyakába varrni. Egy nyugodt, vagy inkább mérsékelten zaklatott környezetet tételezett fel a kormányzat. Ez azonban talán nem számolt a görög válság újbóli, rövid időn belüli felerősödésével és más országokra való átterjedésével, nem kalkulálhatott olasz krízissel és azzal, hogy a portugálok mellett a spanyolok és a franciák is veszélyzónába kerülnek. Volt szerepe tehát a szembeszélnek is, de a motorok hajtóereje is kevésnek bizonyult.

A kormány azt mondja, olyan megállapodást szeretne kötni az IMF-fel, amely nem jár azzal, hogy a Valutaalap túlzottan mélyen beleszól a gazdaságpolitikánkba. Ki tud csikarni ilyen egyezséget a kormány?

Kétlem. Aki a pénzét másnak adja - az IMF a tagországok tagdíjából teremti elő azt a pénzt, amelyet kihelyez - az nem szeret kockáztatni, illetve szeretné a kockázatokat kezelhető mértéken tartani, szeretné annyira befolyásolni a dolgok alakulását, ami ahhoz kell, hogy visszakapja a pénzét.

Orbán Viktor kormányfő és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken másodszor találkozott azzal a tizenegy közgazdásszal, akiket ők invitáltak meg. Ön nincs benne ebben a körben. Ennek ellenére kikérik a véleményét a döntéshozatal magas szintjén levő személyek?

Ilyen emberekkel folyamatosan találkozom a Közgazdasági Társaság elnökeként. A különböző folyóiratokban időről időre megjelenő cikkeimet is bárki elolvashatja. Van, hogy döntéshozói pozícióban levő személyektől kapok is észrevételt a tanulmányokban levő felvetésekre, meglátásokra. Nem tartom szükségesnek, hogy ugyanezekről a dolgokról formálisan is megkérdezzenek, a Közgazdasági Társaság különböző fórumain van lehetőségem szóban is kifejteni, mit gondolok egyes kérdésekről.

Mennyire fogadják meg a tanácsait?

Akikkel beszélgetek, azok nem vitatják ennek a harmóniára törekvő, konszenzuskereső, egyensúlyokban gondolkodó államháztartási és gazdaságpolitikának a létjogosultságát.

Chikán Attila egyike azoknak az ismert közgazdászoknak, akik arról panaszkodnak, hogy vagy meg sem hallgatja őket a kormányzat, vagy ha nagy nehezen el is jut valamelyik tanulmányuk, anyaguk valamelyik minisztériumhoz, akkor abból vajmi keveset használnak fel, az abban foglaltakat nem szívlelik meg. Ön is az elégedetlenek eme táborába tartozik?

Nekem nincs ilyesfajta hivatalos kapcsolatom a kormányzattal azon kívül, hogy az említett állami holdingoknak vezető tisztségviselője vagyok. Magánbeszélgetésekben inkább egyetértést tapasztaltam.

Matolcsy Györgyhöz és Orbán Viktorhoz eljut ön?

Előfordul, hogy mindkettőjükkel beszélek, de hangsúlyozom, nem vagyok a tanácsadójuk.

Több ez annál, minthogy udvariassági beszélgetést folytatnak önnel?

Napi kapcsolatom van azokkal a konzervatív oldalhoz tartozó közgazdászokkal is, akik komoly kormányzati pozíciót töltenek be, rajtuk keresztül a gondolataim el tudnak jutni akár a legmagasabb szintig is.

Az Állami Számvevőszékkel szemben olyan bírálatok fogalmazódtak meg, mióta Domokos László váltotta Önt az elnöki poszton, hogy az ÁSZ kicsit kiszolgálója lett a kormánypolitikának. Leginkább az MNB-t érintő ügyekben jelenik meg az a bírálat, hogy mintha az ÁSZ politikai megrendelést teljesítene. Miközben az ÁSZ a jövő évi költségvetési törvény több hiányosságára hívta fel a figyelmet a jelentésében, addig az intézmény elnöke a Költségvetési Tanácsban betöltött pozíciójában a költségvetést elfogadhatónak ítélte, a jegybankról az ÁSZ lehúzta a keresztvizet a 2010-es gazdálkodása miatt.

Az újságokban megjelenteken túl nem szoktam ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, a jegybank gazdálkodásával kapcsolatban azonban korábban is, amikor más elnöke volt a jegybanknak, fogalmazott meg kritikákat az ÁSZ. Domokos elnök úrral teljesen korrekt a kapcsolatom. Ízléstelennek tartanám, ha én igényt tartanék arra, hogy a legkisebb mértékig is foglalkozzak az ÁSZ folyamataival. Örömmel és megnyugvással vettem viszont, hogy a volt kollégáim mind a helyükön vannak. Az ÁSZ identitásának a meghatározása, a súlypontképzés a mindenkori elnök feladata. Meggyőződésem, hogy a szervezet becsülettel, korrekt módon végzi a munkáját.

Kovács Árpád

Az eredetileg mérnök végzettségű Kovács Árpád 1997 és 2009 között az Állami Számvevőszék elnöke volt. 2010-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő igazgatóságának, a Magyar Villamos Művek felügyelő bizottságának és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek is elnökségi tagja lett. 2008 óta a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közgazdaságtani és statisztikai tanszékének egyetemi docense.