Átrendeződött az első 10 hely a leggazdagabb magyarok listáján

Vágólapra másolva!
Az első tíz helyen is jelentős átrendeződés történt a leggazdagabb magyarok körében, derül ki a szerdán megjelent "A 100 leggazdagabb magyar" című Magyar Hírlap-kiadványból. Várszegi Gábor megőrizte első helyét, de előnye a második Demján Sándor előtt egymilliárd forintra csökkent. Az első tíz közé új, a tavalyi listán nem szereplő üzletember is felkerült, Wáberer György személyében. A lista 60. helyén Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter áll.
Vágólapra másolva!
Forrás: Üzleti Negyed
Forrás: Üzleti Negyed

Az idén már 2,6 milliárd forint kellett ahhoz, hogy valaki a Top 100-ba kerüljön, tavaly 2,5 milliárd forint is elég volt. Hárman léptek előre a listán az első tíz helyen, míg ugyancsak hárman csúsztak vissza: a tavalyi listát vezető Várszegi Gábor idén is megtartotta pozícióját mint a leggazdagabb magyar. A Top 10-ben senkinek nem csökkent a vagyona.

A száz üzletember, vállalkozó között idén 12 újonc van, és tavalyhoz képest mintegy 100 milliárd forinttal bővült az összvagyon. A listán a tavalyi egy hölgyhöz még két üzletasszony csatlakozott, és egy ismeretlen milliárdos is felkerült a 46,5. helyre: az a szerencsés, aki az ötöslottó főnyereményét bezsebeli majd.

Ami nem módosult tavalyhoz képest, az a gazdagság társadalmi megítélése. A társadalomtudósok szerint az embereket még mindig irritálja a gazdagság, noha az nem erény és nem is hátrány.

Az élmezőny

Várszegi Gábor a leggazdagabb magyar/uzletinegyed/hirek/20021115elso.html

Várszegi Gábor megtartotta vezető pozícióját. Az üzletember sikereinek alapja az 1984-ben, 11 millió forintért alapított Fotex fotószolgáltatási cég. A Várszegi-birodalom a becslések szerint ma 200-230 millió dollárt (43,4-49,9 milliárd forint) ér. Az üzletember érdekeltségei közé tartozik a Fotex Rt., az Azúr üzletlánc, a Keravill, a Domus bútoráruházak, a Balaton Bútorgyár és az Ajka Kristály. A Ferencvárosi Torna Club mellett a kedvencének számító MTK Hungária is kikerült papíron érdekeltségi köréből, áll a kiadványban. Tavalyhoz képest a vagyona 6 milliárd forinttal gyarapodott.

A második helyre a tavalyi bronzérmes Demján Sándor lépett elő. A befektető-üzletember Erdélyben született, és a hetvenes években lett közismert a Skála áruház és a Skála Coop lánc megteremtésével. Demján Sándor arra a legbüszkébb, hogy a száz leggazdagabb magyar jó része egykor az ő munkatársa volt. Első dollármillióját a Kamaz teherautógyár privatizációs pályázatának köszönheti. Az üzletember tavalyi tevékenysége többnyire fényes sikerekkel jellemezhető, a listán neki nőtt a legnagyobb mértékben a vagyona: 15 milliárd forinttal.

A dobogó harmadik helyén álló Leisztinger Tamás a negyedik helyről lépett előre. Az alig több mint 30 éves üzletember ismét kárpótlási jegyekkel üzletelt: ezúttal a Forrás Rt.-ben szerzett 30 százalék körüli, az irányításhoz elegendő részesedést. Vagyonát így 5 milliárd forinttal növelte. A matematikus végzettségű Leisztinger Tamás érdekeltségeihez tartozik jelenleg a Pick Rt., a Hunguest Hotels és az Eravis szállodaláncok. Ő a Sakkszövetség elnöke.

A százas lista eső tíz helyezettje:

Név

Vagyon forrása

Becsült vagyon (mrd forint)

Tavalyi helyezés

Tavalyi becsült vagyon (mrd forint)

1.

Várszegi Gábor

Kereskedelem, sportbefektetések

46

1.

40

2.

Demján Sándor

Befektetések, cégtulajdonok

45

3.

30

3.

Leisztinger Tamás

Befektetések

35

4.

30

4.

Széles Gábor

Ipari befektetések, kereskedelem

32

2.

32

5.

Veres Tibor

Befektetések

30

6.

25

6.

Nagy Elek

Útépítés, építőipar

27

5.

25

7.

Bige László Tibor

Befektetések

22

7.

20

8.

Wáberer György

Szállítmányozás

20

-

-

9.

Csányi Sándor

Befektetések, opciós részvények, borgazdaság

17

9.

15

10.

Tolnay Lajos

Alumíniumipar

16,5

8.

16,5


(forrás: A 100 leggazdagabb magyar - Magyar Hírlap)

Forrás: Üzleti Negyed
Forrás: Üzleti Negyed

A lap csakúgy, mint tavaly, a legálisan szerzett jövedelmek alapján állította össze a listát. Kimaradtak a külföldi magyarok és a nem magyar állampolgárok, akik jelentős hazai érdekeltségekkel rendelkeznek. A lap az elkészült vagyonfelméréseket egyeztette az érintettekkel, és a listán található 100 üzletember több mint négyötöde segítette a szerkesztők munkáját.

Milliárdos miniszter

Tavaly ugyan nem szerepelt politikus a listán, idén azonban más a helyzet, a 60. helyen ugyanis Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter áll. Gyurcsány Ferenc becsült vagyona 3,5 milliárd forint, és a tavalyi 50. helyről (amikor még nem vállalt politikai szerepet) tíz helyet csúszott vissza nem változott vagyoni helyzete miatt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!