Drágább olajat jósolnak 2007-re a korábbinál

Vágólapra másolva!
Két dollárral, 64 dollárra emelték 2007-re vonatkozó olajár-előrejelzéseiket a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A folyamatosan bővülő fogyasztással a kitermelés csak nehezen tartja a lépést, ezért az ellátás biztonságával kapcsolatos kockázatok fokozottan hatnak az olaj árára.
Vágólapra másolva!

Emelték a jövő évre vonatkozó olajár-előrejelzéseiket az iparág elemzői a növekvő fogyasztásra hivatkozva, amely beelőzheti az új lelőhelyek fejlesztését. A nyersolaj hordójának átlagára 64 dollár körül alakul majd 2007-ben New Yorkban, a Bloomberg által, 29 elemző megkérdezésével készített súlyozott előrejelzés szerint. Ez, a harmadik negyedévet is figyelembe vevő becslés 2 dollárral magasabb, mint a második negyedév végén előre jelzett érték. A legtöbb elemző nem vállalkozott arra, hogy megjósolja az immár öt éve tartó olajár-rali végét, amely alatt az árak megtriplázódtak.

"A piac jövőre is nagyon szűk lesz", mondja Kevin Norrish, a Barclays Capital londoni befektetési ház elemzője. A Barclays jövőre átlag 76,70 dolláros hordónkénti olajárat vár, ami a felmérésben szereplő várakozások között a legmagasabb. "Az árakban legutóbb tapasztalható csökkenés rövid távú tényezők következménye", mondta egy interjúban. "Meglehetősen erős globális növekedéssel nézünk szembe, de ezzel párhuzamosan nem látjuk a kitermelési kapacitás ilyen arányú bővülését." Ezt a gondolatmenetet támasztja alá az OPEC legutóbbi időben tanúsított magatartása is.

Az olaj határidős árszintje rekordmagasságba, 78,40 dollárra emelkedett július 14-én a New York-i tőzsdén, azon aggodalomtól hajtva, hogy az Izrael és Hezbollah között Libanonban zajló harc kiterjedhet az egész Közel-Keletre, ahol a világ olajkészletének majd' egyharmada található. Miután a harcok befejeződtek Libanonban, és miután a Mexikói-öbölben a viharszezon a tavalyi hurrikánok nélkül múlt el, amelyik megbénította az olajtermelést és a finomítókat, az árak esésbe kezdtek.

Az olaj 2001 végi, kevesebb mint 20 dolláros hordónkénti árról való meredek drágulását elsősorban az okozta, hogy a kitermelők nem növelték elég gyorsan az emelkedő fogyasztással lépést tartva az utánpótlást. Ez a tendencia az elemzők szerint folytatódni fog. A tavaly decemberi Bloomberg-felmérésben az elemzők még azt jósolták, hogy 2006-ban a nyersolaj átlagos hordónkénti ára 58 dollár lesz. Eddig a nyersolaj átlagára idén 68,21 dollár volt, ami magasabb, mint bármely megelőző évben.

"Nem láttunk drámai emelkedést a készletekben", mondta James Rollyson, a houstoni Raymond James Financial elemzője. A cég 70 dolláros olajárat jósol jövőre, miután év elején még 58 dolláros árat jelzett előre. A világ olajfogyasztása 9 százalékkal, napi átlag 83,8 millió hordóra nőtt 2000 és 2005 között, főleg Kína és az USA révén, az Egyesült Államok energiahivatala szerint. Eközben a globális napi olajellátás csak 8,6 százalékkal, 84,5 millió hordóra nőtt.