Európai fizetési meghagyás: per nélkül is utolérhető a külföldi adós

Vágólapra másolva!
Nemcsak perben lehet érvényesíteni a külföldi kötelezettel, vagy a külföldön lakó magyar kötelezettel szembeni pénzköveteléseinket, közjegyzői segítséggel a határon átnyúló követelések behajtása révén per nélkül utolérhető a külföldi adós - mondta el a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője.
Vágólapra másolva!

Külföldön pert indítani drága, bonyolult és szinte biztosan külföldi jogi képviselőt igényel, így a jogosult akár meg is "futamodhat". Pedig külföldi kötelezettel (vagy külföldön lakó magyar kötelezettel) szemben felmerült pénzköveteléseink nemcsak perben érvényesíthetők. A külföldi adós is utolérhető, és a közjegyző érdemben segíthet a határokon átnyúló követelések behajtásában - mutatott rá dr. Reviczky Renáta.

A tapasztalatok szerint elsősorban magánszemélyek és kisvállalkozások mondhatnak le akár magas összegű pénzköveteléseik érvényesítéséről abban az esetben, ha az adós kizárólag egy másik államban rendelkezik idézési címmel, azaz lakóhellyel (tartózkodási hellyel) vagy székhellyel.

A Magyarországon 2010. június elsejétől közjegyzői hatáskörbe tartozó eljárás célja a határokon átnyúló, nem vitatott, lejárt pénzkövetelések egyszerű, gyors, költséghatékony érvényesítése. Az eljárás Dánia kivételével az Európai Unió tagállamainak területén alkalmazható, csak polgári és kereskedelmi ügyekben (öröklési, házassági vagyonjogi követeléseknél például nem).

Bármelyik közjegyzőnél kitölthető

Európai fizetési meghagyás kibocsátását kérheti bármely jogosult, ha a kötelezett egy másik tagállamban rendelkezik lakóhellyel (tartózkodási hellyel) vagy székhellyel.

Az eljárás rendkívül egyszerű - a magyar fizetési meghagyásos eljárással szemben jelenleg még tisztán papír alapon folyik - és meghatározott, úgynevezett "A" jelű formanyomtatvány kitöltésével indítható meg bármelyik közjegyzőnél.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértője hangsúlyozta: a formanyomtatványt magyar nyelven kell kitölteni, egy példányban. (Az "A" formanyomtatvány a következő linken érhető el: http://ec.europa.eu/justice_home/judicialatlascivil/html/epo_filling_hu_hu.htm.) Jogi képviselőre az eljárásban nincs szükség, a közjegyző kérelemre segítséget nyújt az irat kitöltésében.

A közjegyző harminc napon belül megvizsgálja a kérelmet és amennyiben megfelelően van kitöltve, kézbesíti az európai fizetési meghagyást a kötelezettnek. A kötelezett a kézhezvételtől számított harminc napon belül küldheti vissza az ellentmondását, ez esetben az eljárás perré alakul és a közjegyző továbbítja az ügyet a bírósághoz. Amennyiben a perré alakulást a jogosult nem kívánja, ezt már előre jelezheti az "A" formanyomtatvány függelékének kitöltésével.

Az európai fizetési meghagyás előnyei

Jelentős előnyei az európai fizetési meghagyásnak, hogy egyrészt nincs szükség előzetesen létrejött közjegyzői okiratra a követelésről. Másrészt, amíg nem alakul perré az eljárás, nem kell iratokat csatolni, harmadrészt az eljárás díja megegyezik a magyar fizetési meghagyásos eljáráséval (a főkövetelés három százaléka, de legalább ötezer, legfeljebb háromszázezer forint és a közjegyzőnek fizetendő).

A legnagyobb előny azonban, hogy ha a kötelezett nem vitatja a követelést, és a fizetési meghagyás szabályszerűen kézbesítésre került, a közjegyző automatikusan végrehajthatóvá nyilvánítja az európai fizetési meghagyást és az bármely tagállamban minden további eljárás nélkül végrehajtható.

Kifizetetlen szállodai szoba és sugárzási jogdíj

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara statisztikái szerint 2010. június elseje óta a magyar közjegyzőknél 230 darab európai fizetési meghagyásos ügy indult, a legkülönbözőbb követelések behajtása iránt: szállodai szoba meg nem fizetett díja, termék vételárának meg nem fizetése, televíziós társaság külföldi sugárzási jogdíjának meg nem fizetése okán, és magánszemélyek is kezdeményezték.

Az eljárás nem túl széles körben ismert, pedig még az esetleges kézbesítési nehézségek ellenére is gyorsabb és sokkal olcsóbb a pernél, a jogosultnak ahhoz, hogy végrehajtható okirathoz jusson, a kérelem kitöltésén és a díj megfizetésén kívül lényegében semmit nem kell tennie.

Közjegyzői okiratba foglalt követelések végrehajtása

Dr. Reviczky Renáta kiemelte: sokan azt gondolnák, nincs értelme külföldi kötelezettünkkel magyar közjegyzői okiratba foglalt szerződést kötnünk, hiszen a követelés külföldön úgyis végrehajthatatlan, ám ez nem így van.

2010 júniusától a közjegyzői okiratot készítő közjegyző rendeli el a végrehajtást, ha a teljesítési határidő lejárt és a közjegyzői okirat tartalmazza a törvény által megkövetelt tartalmi elemeket, vagyis a követelés per nélkül, azonnal végrehajtható lesz. Nincs akadálya végrehajtás elrendelésének külföldi adóssal szemben Magyarországon (legyen bármely államban a lakóhelye) a magyar végrehajtási eljárás szabályai szerint, ha van belföldön lefoglalható vagyontárgya, például egy ingatlana vagy egy magyar banknál vezetett bankszámlája.

Ennek hiányában, ha a követelés polgári és kereskedelmi ügyben keletkezett és egy másik uniós tagállamban (kivéve Dánia) kell végrehajtást kezdeményezni, a közjegyzői okiratot készítő közjegyző kiállít egy úgynevezett európai végrehajtható okirattá nyilvánító tanúsítványt, ha a végrehajtás belföldön elrendelhető lenne.

A tanúsítvány előnye, hogy a végrehajtás helye szerinti tagállamban nem vonják kétségbe a magyar közjegyzői okirat végrehajthatóságát, nem folytatnak le egy plusz eljárást, hanem megindulhat a végrehajtás. A tanúsítvány kiállításának díja a főkövetelés egy százaléka, legalább ötezer, legfeljebb százötvenezer forint, mely a közjegyzőnek fizetendő. A tanúsítvánnyal megspórolunk egy külön eljárást külföldön - húzta alá a szakértő.