Jó nyara volt a sörgyártóknak

Vágólapra másolva!
A sörgyártók forgalma számottevően növekedett a nyáron - mondta a Napi Gazdaságnak Fehér Imre, a Borsodi Sörgyár Zrt. kommunikációs vezetője. A szakember ugyan konkrét adatokat egyelőre nem közölt, éves szinten 2-3 százalékos erősödésre számít.
Vágólapra másolva!

A lap számításai szerint ez akár 7,4 millió hektoliter sör eladását is jelentheti, figyelemmel arra, hogy a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSz) tagjai közé tartozó sörgyártók tavaly 7,15 millió hektoliter sört értékesítettek. Fehér Imre számításait látszik alátámasztani a Nielsen Piackutató is, amely az első félévben értékben 3 százalékos, mennyiségben pedig 6 százalékos növekedést számolt.

A Nielsen adatai szerint az alkoholos italok piacának méretét és növekedésének dinamikáját mindinkább a sör eladásának változása határozza meg. A bővülést nemcsak a fogyasztás erősödése, hanem az árak növekedése okozta. A fogyasztók egy része a jobb minőséget keresi, de lendített a forgalmon az is, hogy több alkoholmentes terméket gyártanak.

Az MSSz adatai szerint a szövetség tagjai a közterhek, az energia- és anyagköltségek emelkedése ellenére 2006-ban is növekedést értek el: együttesen 5,6 százalékkal növelték eladásaikat. A tavaly értékesített sör mintegy 68 százaléka továbbra is a közkedvelt, hagyományos kategóriából került ki.