Vigyázni kell a szaporodó helyi pénzekkel

A helyi gazdaság fellendítésére és közösségépítésre szolgálnak az általában egyetlen városban használatos lokális pénzeszközök, amelyek már mind az öt földrészen megtalálhatóak. Bodnár Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a fizetőeszközük jogilag biztosan nem számítanak pénznek, és használatuk "minimum aggályos".

A minap arról számolt be a BBC, hogy a hajdani NDK területén fekvő Magdeburgban forgalomban van egy helyi fizetőeszköz, az Urstromtaler, amelyet csak a városban és közvetlen környékén használnak.

Az első látásra a Monopoly-cédulákra hasonlító (valójában sokkal jobb minőségű) pénzt több mint 200 vállalkozás - pékség, élelmiszerbolt, ékszerüzlet, étterem, mozi - fogadja el, sőt ha a vásárló óhajtja, a visszajárót (is) abban kapja. Egyébként pedig a városközpontban lévő kibocsátó irodában juthat hozzá, az eurót 1:1-es árfolyamon váltva be.

Az Urstromtaler lényeges tulajdonsága, hogy a bankók bizonyos időközönként folyamatosan veszítenek értékükből, ha nem használják őket (ezt bélyegek felragasztásával ellenőrzik). Ez arra ösztönzi a használókat, hogy felhalmozás helyett költsék a pénzt.

Frank Jansky, az Urstromtaler atyja a BBC-nek nyilatkozva elmondta, a rendszer legnagyobb előnye, hogy erősíti a lokális gazdaságot. E "bankjegyek" ugyanis másutt értéktelenek, és mivel a nagy áruházláncok sem bajlódnak velük, csupán a helyi kiskereskedőknél lehet velük vásárolni.

Hasonlóan fontos hozadékként emlegetik a közösségépítő funkciót: a kibocsátó, eredetileg ügyvédként dolgozó Frank Janskyval szerződést kötő vállalkozások és a lakosok gyorsan megismerik egymást. Egyfajta társadalmi hálózat alakul ki a részvételükkel.

Magdeburgra, illetve Szász-Anhalt tartomány egészére valóban ráfér a gazdaságélénkítés, elvégre a kétmilliós székhelyen 20 százalékos a munkanélküliség, és sok helyütt csúfítják el a tájat a keletnémet korszakból hátramaradt lerobbant házak és düledező gyárépületek.

Az Urstromtaler azonban távolról sem magdeburgi találmány. Németországban nem kevesebb, mint 17 ilyen pénzt tartanak számon, és a német nyelvterületet összefogó ernyőszervezet további 31 előkészítés alatt állóról tud, ami gyors fejlődést sejtet.

Még meghökkentőbbek a globális adatok. Csak a Complementary Currency Conference nevá adatbázisban 149 helyi fizetőeszköz szerepel Hondurastól Pápua-Új-Guineáig, Szlovákiától Dél-Afrikáig, mind az öt földrészen - de egyes becslések szerint a mezőny akár 4000 tagot is számlálhat. Gyakori, hogy valamilyen tájegységről nevezik el a pénznemet, ezzel is hangsúlyozva a lokális jelleget.

A CCC nevéből (Kiegészítő Pénzek Konferenciája) kiderül, hogy a cél nem a hivatalos fizetőeszköz helyett, hanem a mellett való használat. Létezik egy holland alapítvány, amely egyebek mellett az elmaradottabb térségekben - Latin-Amerikában, Ázsiában - népszerűsíti a gondolatot: a két évvel ezelőtti cunami után is sikeresen munkálkodott Thaiföldön.

Jól mutatja, e kezdeményezések mennyire gyér publicitást kapnak, hogy a BBC az Urstromtalerre figyelt föl, noha vannak nagy-britanniai példák. A dél-nyugat-angliai Bath városa 1995, az észak-kelet-skóciai Muray pedig 1997 óta használ helyi pénzt.

Alapvető kérdés természetesen, hogy miként viszonyul az állam mindehhez. A német jegybank számára a jelenségről tanulmányt készítő Gerhard Rösl, a regensburgi egyetem tanára szerint Németországban a helyi pénzek formailag ugyan illegálisak, de országos léptékkel mérve nem bonyolítanak számottevő forgalmat. A Bundesbank jótékony hatásuk miatt eltűri őket.

A pénzek kibocsátói tisztában vannak vele, hogy jogilag legalábbis "szürke" területen mozognak, ezért lobbizni akarnak a szövetségi kormányzatnál a vonatkozó törvények megváltoztatásáért. (Biztosak lehetnek a dolgukban, mert épp nemrég indították el az online ügyintéző rendszerüket.)