Kína támogatja az erős dollárt, és a közeljövőben nem emelik a kamatokat - idézi a kínai központi bank kormányzójának, Zou Csiao-Huan nyilatkozatát a Bloomberg. Zou Cape Townban a világ központi bankárjainak találkozóján vesz részt, például Ben S. Bernanke Fed-elnök társaságában. Arra a kérdésre, hogy vajon a következő kínai kamatdöntés időzítése mikorra várható, Zhou azt mondta, hosszabb időszakra nem nyilatkozna, de biztosan nem kerül sor rá a jövő héten. A kínai komment után az euró dollárhoz viszonyított árfolyama kissé gyengült, 1,4621 dollárra, a korábbi 1,4650 után.
A dollár árfolyamára vonatkozó kommentárok három nappal azután láttak napvilágot, hogy az Egyesült Államok pénzügyminisztere, Henry Paulson új erőfeszítésekkel lépett föl annak érdekében, hogy legalább lassítsák a valuta rekord elgyengülését az euróval és a kanadai dollárral szemben. Paulson szerint a dollár ismét új erőre fog kapni az amerikai gazdaság erejét tükrözve.
A hét gazdaságilag legfejlettebb ország közben növeli a Kínára nehezedő nyomást, hogy az engedje a jüant felértékelődni, ezáltal csökkentve a többi valutára nehezedő nyomást. A jüan feszültségeket okoz - mondta a hét végén Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, a G20-as találkozó résztvevői pedig az ázsiai nemzetek árfolyampolitikájának nagyobb rugalmasságát sürgették.
Zou azt mondta, ha szükséges, Kína megfontolja egy esetleges sávszélesítés lehetőségét, habár a feltörekvő gazdasági világhatalom számára egyelőre a jelenlegi kondíciók is megfelelőek. A kínai gazdaság valószínűleg több mint 11 százalékkal bővül egymás után a harmadik negyedévben, ami a kamatemelés valószerűségét növeli annak érdekében, hogy megvédhessék az exportból származó bevételeik szárnyalását.