Az Európai Bizottság illetékes szóvivője azzal reagált a francia elnök javaslatára, hogy "ez bizonyára nem a legjobb válasz az emelkedő árakra" - Ez téves üzenet lenne az olajtermelő országoknak, azt hinnék, hogy nyugodtan emelhetik tovább az árakat - mondta.
Efféle részleges áfacsökkentéshez az EU mind a 27 tagországának egyetértése szükséges. Az EU pénzügyminiszterei még 2005-ben eldöntötték, hogy pusztán emelkedő árak miatt nem szabad csökkenteni az üzemanyagok áfáját, és álláspontjukat azóta többször megerősítették.
A belga pénzügyminiszter is fenntartásait fogalmazta meg a forgalmiadó-csökkentés ötletével kapcsolatban, elsősorban az "irdatlan pénzkihatások" miatt. Szavai szerint Belgiumban 4 milliárd euró költséget jelentene a Sakrkozy-ötlet átültetése a gyakorlatba. S kérdés, mennyit változna a végső ár - jegyezte meg Didier Reynders.Szerinte a Belgiumban már kitalált rendszert kellene általánosítani, aholis az üzemanyagok drágulásakor az áfán szerzett többletbevétel fejében a fogyasztási adót mérséklik.
Reynders szerint az EU bizottsága eddig nem bírálta a belga gyakorlatot. A belga miniszter egyébként Sarkozy elképzelését úgy értelmezte, hogy "plafont szabna" az áfabevételnek az üzemanyagoknál, nem csökkentésről beszélt.
Sarkozy a rádióban úgy vélekedett, hogy az olaj ára nem fog csökkenni. - Ha tovább emelkedik, akkor kell-e az áfának is arányosan vele emelkednie? - kérdezte hallgatóságát az éteren át, majd így válaszolta meg tulajdon kérdését: - Stabilizálni kell az üzemanyagárat uniós szinten, az áfa részbeni mérséklésével.