Pár órára feltámadt 2006 győztes Gyurcsánya

Választás 2014, DK, Gyurcsány Ferenc, fórum
Vágólapra másolva!
A DK budapesti kampányrendezvényén több ezer nyugdíjas olyan hangulatba hozta Gyurcsány Ferencet, hogy ő újra előjött utolsó nagy győzelmének, a 2006-os választásnak a jelszavaival is. A DK elnöke szerint Orbánék politikai pedofilok, és a miniszterelnök csak a rossz példaképe lehet. Riport videóval.
Vágólapra másolva!

Minden úgy indult most is, mint egy átlagos Gyurcsány Ferenc-fórumon. A nyugdíjasok jó előre elfoglalták a helyüket. A DK-s szervezők pótszékeket próbáltak keríteni, a politikusok pedig a háttérből leskelődtek. A kedd esti budapesti DK-s fórumról azonban gyorsan kiderült, hogy Gyurcsányék kiemelten kezelik. A DK-sok a SYMA csarnokba több ezer főt vártak, a politikusok beszédét az ATV élőben közvetítette, a hangulatot pedig a Pa-dö-dő és egy Gréczy Zsolt-féle tornagyakorlat alapozta meg.

Hogy miből áll a DK-szóvivő tornagyakorlata? A következőt kell Gréczy szerint tenni: aki úgy gondolja, hogy Orbánnak távoznia kell, emelje fel a bal kezét, és aki úgy gondolja győzni fog a baloldal, az a jobb kezét is, "üssék össze, hogy Orbán Viktor is meghallja". Ez már jól megmozgatta a visszafogottnak egyébként sem nevezhető közönséget.

A Pa-dö-dő még jobban fokozta a hangulatot. Előadták ismert Bye-bye Szása dalukat jelentősen átköltve, és az aktuális politikai helyzetet értelmezve.

Boldogon dalolta az énekesnőkkel az ezernyi nyugdíjas a teremben. A szám úgy végződik, hogy Orbán Viktor hangján bejátsszák, hogy "nem lehet az oroszokkal", ami már szinte robbanásközeli hangulatot eredményezett.

Gyurcsány Ferenc is elvégezte Gréczy Zsolt tornagyakorlatát. Kattintson a képre még több Gyurcsányért! Fotó: Mudra László - Origo

Nem változott a régi jelszó: igen, igen!

A gyors koncert azonban véget ért, következtek a politikusok. A DK budapesti jelöltjeinek jutott pár perc, hogy beszéljenek egy-egy általuk fontosnak tartott dologról. Kerék-Bárczy Szabolcs (I-V. kerület) azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy ő Orbán legközvetlenebb munkatársának, Rogán Antalnak a kihívója, és mivel Orbánt nem lehet egyéni körzetben leszavazni, Rogán körzetében kell megverni a kormány politikáját. Bauer Tamástól (XII. kerület) azt az erős mondatot jegyeztük fel, hogy szerinte a baloldalon is vannak "hibák, maflaságok, simlisségek, de a baloldaliak nem magukért, a maguk gazdagodásáért, hanem az ország gazdagodásáért akarnak kormányozni".

Egy érdeklődő kerekes székében ülve hallgatja Gyurcsány Ferenc beszédét. Galériához kattintson a képre! Fotó: Mudra László - Origo


Oláh Lajos (VI-VII. kerület) pedig egy olyan megjegyzéssel kezdte, amelybe maga Gyurcsány Ferenc is belepirult. Oláh szerint "Orbán nem tud szabadulni 2006-os mumusától, és egész életében emlékezni fog arra, hogy Gyurcsány Ferenc felmosta vele a padlót". Borítékolható volt a hatalmas taps. A jelöltek után Gréczy Zsolt és a magát „afromagyarnak” valló műsorvezető hölgy színpadra hívta a nap főszereplőjét, Gyurcsány Ferencet. A korábban bottal sántikáló bácsik és nénik is lelkesen felpattantak, és állva tapsolták Gyurcsányt.

"Húzzunk bele, húzzunk bele!" - hangzott fel a győztes 2006-os választásokról ismert jelmondata, és Gyurcsány azzal is kezdte, hogy a 2006 tavaszán tartott Andrássy úti gyűlést idézi fel benne. Gyurcsány rá is erősített a hangulatra, amikor megkérdezte, igazuk volt-e a 2006-ban. "Átkozottul igen", majd szinte kiabálta: "akkor azt mondtátok, igen, igen.

Gyurcsány ezután következő beszéde csupa olyan gondolatot tartalmazott, amelyet már hallottunk évértékelőjén vagy vidéki fórumain - csak most jóval kevesebb poénos mondatot tartalmazott. Gyurcsány három gondolatra fűzte fel a beszédét:

1. Nyugat az élet, kelet a zuhanás

Gyurcsány ismét ostorozta Orbán Viktort amiatt, hogy szerinte a Kelet felé fordult a politikája, miközben a magyaroknak a Nyugathoz kell tartozniuk. "Nyugatról fúj a szél, nemcsak a meteorológiai széljárás, hanem a történelmi széljárás is ezt bizonyítja. De egy rossz meteorológusa, egy államférfinak nem nevezhető politikusa van Magyarországnak, aki nem így gondolja, Orbánnak hívják a szélhámost" - fogalmazott Gyurcsány, aki szerint Nyugat az élet, Kelet a zuhanás. "Zuhanni vagy repülni akartok? Mi, kormányváltók repülni akarunk" - mondta.

Gyurcsány ismét sokat szidta Orbánt. Kattintson, és nézze meg a többi képet is a galériában! Fotó: Mudra László - Origo

2. Magyarok vagyunk, csak különbözőek

Gyurcsány másik gondolata, amelyet hosszabban kifejtett, arról szólt, hogy mindannyian az országban magyarok vagyunk, csak különbözőek. Miután patetikusan idézett pár sort Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből, kijelentette: "mindannyian magyarnak születtünk tökéletlenül, és nem akarunk magyarságigazolványt kapni sem Orbán Viktortól, sem senki mástól".

3. Ha nyernek, akkor is nehéz lesz

Gyurcsány beszédében újdonság volt, hogy beszélt arról, hogy szerinte mi várna az országra, ha a baloldal kormányra kerülne. A DK elnöke azzal kezdte, nincs kétsége, hogy két és fél hét múlva győzni fog a Kormányváltás - "történelmi értelemben nem kicsit, nagyot; közjogi értelemben viszont nem kétharmada, hanem

Ez azt jelenti - folytatta Gyurcsány -, hogy Mesterházynak nehéz dolga lesz, de szerinte "meg fog küzdeni vele, alkalmas rá, meg fogja csinálni". Többször hangsúlyozta, hogy a baloldal kormánya senkinek nem ígér megváltást, küzdenie kell majd mindenkinek. Gyurcsány szerint nem azért akarnak kormányra kerülni, hogy trafikot vagy földet adjanak "a haveroknak", hanem normalitást szeretnének. "Nem a pokolba akarom vinni Magyarországot, bár a mennyekbe nem tudom, de egy élhető Magyarországot akarok" - jelentette ki. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy szerinte a hibátlanul kormányzó Mesterházynak is évek kellenek ahhoz, hogy visszaszerezze a külföld vagy a gazdasági szereplők bizalmát.

Ezrek jöttek el a fórumra. Kattintásra galéria nyílik. Fotó: Mudra László - Origo

Nem vagyok én egy Orbán Viktor, hogy hazudjak

A fórum persze kérdésekkel ért véget, bár a kérdezők gyaníthatóan összebeszéltek a szervezőkkel, mert elég összeszedetten éppen azokat a témákat boncolgatták, amelyek a beszédből kimaradtak. Egy több ezer nyugdíjas között megtalált fiatal kérdező például azt szerette volna tudni, hogyan lehet hazacsábítani a külföldre kivándorolt fiatalokat. Gyurcsány színpadias válasza ez volt: "mondhatnám azt, hogy ha ránk szavaznak, automatikusan visszajönnek, de nem mondhatom. Hát, nem vagyok én egy Orbán Viktor, hogy hazudjak".

Egy másik kérdező Gyurcsány valláshoz való viszonyára kérdezett rá. Gyurcsány elmondta, hogy az államnak semmi köze az istenhithez, és szerinte amióta Ferenc pápa lett, nagy bajba került a magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mert "egy eltorzult hatalmat támogat", és szerinte Ferenc pápa is megveti ezt a fajta feudalizmust. Gyurcsány a fórumot egy újabb kemény mondattal zárta: szerinte azok, akik "abajgatják gyermekeinket", pedofilok, aki pedig kiválasztja nekik az egyentankönyvet, és kötelező hit- és erkölcstant ír elő,

"Lopós Orbán Viktor nem mondja meg, mi a jó és a rossz, ő a rossz példaképe lehet" - zárta Gyurcsány, a közönség pedig hosszú álló tapssal válaszolt. Gréczy Zsolt valószínűleg Gyurcsány legutolsó gondolatain felbuzdulva úgy búcsúzott a közönségtől, hogy "Isten áldja önöket".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!