Nőuralom

Vágólapra másolva!
Ma minden házimunkát a fiúk végeznek a Villában - ez a büntetésük, amiért ébredés után túl sokáig lófráltak mikroport nélkül. Segal, Frenki és Tommyboy most a konyhában sürög-forog, a lányok sorra rendelnek, módfelett élvezik a helyzetet.
Vágólapra másolva!

Legkevésbé a Villa hímnemű lakóit rendítette meg a különleges helyzet, sőt, Segal rögtön a hűtőnél termett, és sorra vette fel a rendeléseket. Szilvinek és Pandorának felcsillant a szeme, csak Ágica volt csalódott, mert agyban már szinte érezte az illatát a rakott krumplinak, amit ebédre szeretett volna tálalni. Ráadásul virsli nem volt sem a hűtőben, sem a raktárban, így be kellett érnie egy mezei szendviccsel.

Forrás: RTLKLUB

Tommyboy lelkesen szolgálta ki a lányokat, Segal parádézott, Frenki viszont a tőle megszokott csendes módján, elvonulva tűntetett - de az is lehet, hogy ma sincs beszédes kedvében. Szilvi a maga kedves, némi káromkodással tarkított módján néhány keresetlen szóval próbálta az asztalhoz csalogatni párját, aki hajthatatlan volt, persze ezen egy lakó sem csodálkozott.

Ágica figyelme a virsliről hamar Pandorára terelődött. "Miért nem eszel? Tönkre fog menni a gyomrod!" - korholta, de eredménytelenül. "Most nem esik jól, ebédelni sem fogok, de majd vacsorára eszem valamit" - ennyiben maradtak, de Ágica azóta is csóválja a fejét.

Forrás: RTLKLUB

Pár perc múltán a kiszolgáló személyzet is az asztalhoz telepedett, és a kis csapat megtárgyalta a reggeli levél instrukcióit: ma utoljára üzenhetnek szeretteiknek a külvilágba. "Lehet, hogy többet egyáltalán nem üzenhetünk haza?" - foglalta össze óvatosan Pandora a lényeget. A személyes üzenetek rögzítéséig még van néhány óra, egyelőre még egyik lakó sem látott neki a feladat megoldásának.