Marhapörkölt Indián módra

Vágólapra másolva!
Lassan döcög a délután a Villában. Pandora és Indián marhapörköltet főz, Leo a lányokat szórakoztatja a teraszon, a többiek jobbra-balra dőlve várják, mi jöhet még.
Vágólapra másolva!

A kenyerek sülnek, a tejszín meg a tejföl csendben érik a radiátor mellett, Pandora és Indián pedig nekilátott az "ebéd" elkészítéséhez. A VillaManók engedélyezték, hogy Villa Gazdaság dolgozói meleg ételt egyenek: a menü marhapörkölt nokedlivel. Ennek egyedül Tommyboy nem örül, aki hosszas kiselőadást tart arról, mi fér bele egészséges diétájába és mi nem. Indián ámulva hallgatja, a többieket viszont nem hatja meg a történet, elégszer hallották már.

Forrás: RTLKLUB

A reggeli sürgés-forgásban rendesen elfáradhattak a lakók, mert néhányuk kivételével lehuppantak a kanapéra, és úgy is maradtak. Csak Leo, Milo, Ágica és Marcsi vett részt egy kis átmozgató fociban a kertben. A semmittevést először Indián unta meg, aki elhatározta, megfőzi a marhapörköltet "rock and roll módra". Pandora lelkesen állt be mellé hagymát vágni és sűrűn kortyolgatni a pácolásra szánt vörösborból. Ebben a tevékenységben maga a szakács és Szilvi is jeleskedik. Az ex-táncosnő kibicként ácsorog a pultnál, mert a főszakács és kuktája nem ad neki munkát.

Segal, Frenki és Csaba kényelmesen várja a megkésett ebédet. Marcsi Ágica társaságában Leo szavait lesi, aki mindent megtesz, hogy biztosítsa az aggódó lányokat arról, jól érzi magát a Villában.