Vágólapra másolva!
A lakók egyik fele Terminátornak, másik fele TX-nek öltözött, hogy megküzdjenek a két főszereplőért, Johnért és Kate-ért, vagyis Frenkiért és Ágicáért. Az első feladatokban a TX voltak erősebbek, így a főszereplők ketrecbe kerültek.
Vágólapra másolva!

A Terminátorok - Anett, Indián, Marcsi és Milo - fekete, a TX-ek - Leo, Pandora, Segal, Csaba és Szilvi - bordó pólót öltöttek magukra. A Vezér Terminátor Tommyboy, a Vezér TX pedig Katka - nekik külön jelmezt kell viselniük. A Terminátor 3-mal kapcsolatos játékban a két csapat feladata, hogy megszerezzék Johnt és Kate-et, akik a Terminátorok védelme alatt állnak. A főszereplők helyzete mindvégig a Terminátorok ügyességén, testi erején és eszességén múlik, hiszen amint elveszítenek egy fordulót, John és Kate kénytelen a ketrecbe vonulni és mindaddig ott maradni, amíg a Terminátorok vissza nem szerzik a hatalmat. Frenki és Ágica szabadon mindig segíthet a Terminátorok csapatának.

Forrás: RTLKLUB

Fotógaléria: Klikk a képre!

Első feladatként a tegnap látott Terminátor 3 című filmmel kapcsolatos kérdésekre kellett helyesen válaszolniuk a csapatoknak. A TX-eknek sikerült megszerezni a hatalmat, a két főszereplő a ketrecbe került. Ágica cigarettáért nyafogott, Leo pedig kihasználta a helyzetet, és kedves beszólásokkal szórakoztatta a kiszolgáltatott rabot.Frenki pedig így buzdította Ágicát: "Gyártsunk már gyerekeket a jövőnek!"

A második megmérettetés fizikai volt: Indián-Terminátor és Leo-TX futásban mérte össze erejét. Indián huszonnyolc perc után kidőlt, így a TX-ek megerősítették hatalmukat. John és Kate maradt a ketrecben. Frenki egykedvűen viselte a rabságot, de Ágica hol a hidegre, hol a fejfájásra panaszkodott. A rabokkal ekkor Csaba foglalkozott a legtöbbet: ételt, zoknit, meleg ruhát, cigarettát vitt nekik, mikor mire volt szükség.

A harmadik feladat másképp mozgatta meg a lakókat: egy elrejtett Való Világ emblémát kellett megkeresniük. A Villa minden zegét-zugát átvizsgálták - kevés eredménnyel. Végül Marcsi-Terminátor volt az, aki az egyik szobabicikli alján felfedezte a matricát. John és Kate tehát kiszabadult. De a versenynek még nincs vége!