Az igazi drukkerek

Leo szakkommentátor lelkesen magyarázta a foci iránt kevésbé lelkesedő többieknek a magyar foci dicső múltját.

A meccs előtt beöltöztek a válogatott által kölcsönzött mezekbe, kifestették magukat, a pamlagot átalakították lelátóvá, még a dohányzás elleni plakátokat is kitették reklámként. Aztán zászlókat lengetve elkezdték a szurkolást. Marcsi lett a szotyolaárus, kucsébertálcán kínálta körbe a hot-dogot és a többi rágcsálnivalót.

Leo meglehetősen szokványosan szurkolt, az országban ebben a másfél órában több millióan ugyanazt mondogatták maguk elé: "Nagyon nagy zsuga! Szép! Micsinálsz! Ajajaj... "

Marcsika már érdekesebben szurkolt. Teljes lelkesedéssel, de az események különösebb értelmezése nélkül kiabált, a többiek kommentárjait követve:
- Hülye paraszt, ugye? Ez jó ez, a Kafa! Ez is brazil?
- Üres kapuba, hé, Gera, vagy mi! Abba bele lehet rúgni, nem?
- Hát én ezt nem hiszem el! Ilyenkor tudnám szétrúgni a tévét!

Ágica a szünetben mélázott:
- Nem gondoltam volna, hogy első félidőben három gólt kapnak. Hú, apám milyen idegbeteg most, otthon ordít. Én viszont még nem gyújtottam rá ma!

A meccs után meg olyan szotyihegyet hagytak maguk után, hogy a szemét meg a csalódott magyarázkodás egészen bizonyosan nem volt különb a stadionban sem.