Anglia és a halálcsoport is bemutatkozik

Vágólapra másolva!
A nyitónap két mérkőzése után szombaton beindul a nagyüzem a világbajnokságon, hiszen innentől kezdve két héten keresztül minden nap legalább három találkozóra kerül sor. Június 10-én rögtön két olyan válogatott is megkezdi szereplését, amelyet akár a végső győzelemre is esélyesnek tartanak, de Anglia és Argentína is nehéz összecsapásra számíthat Paraguay, illetve Elefántcsontpart ellen. A két nagyágyú meccse között Trinidad és Tobago, valamint Svédország is összeméri erejét.
Vágólapra másolva!

Az angol nemzeti tizenegyet a világbajnokság egyik nem is olyan titkos esélyeseként szokták emlegetni. A háromoroszlánosok eufóriája Wayne Rooney sérülése nyomán ugyan alábbhagyott egy kicsit, de miután kiderült, hogy a Manchester United sztárja hamarosan bevethető lesz, Angliában megint mindenki optimistább lett.

A világklasszis támadó az első találkozón, Paraguay ellen ugyan még nem játszhat, de ennek ellenére az angolok bíznak a három pontban, nem véletlenül: Rooney 2003-as bemutatkozása óta tíz olyan találkozó volt, amelyen a csatár nem szerepelt a gárdában, és ebből a tízből a háromoroszlánosok kilencet megnyertek. Ráadásul Rooney helyettese minden bizonnyal Peter Crouch lesz, aki viszont eddig minden mérkőzését megnyerte a címeres mezben! A Liverpool FC hórihorgas támadója az utóbbi hetekben remek formában futballozott és rendkívül gólerős volt, amivel a jelek szerint meggyőzte Sven-Göran Erikssont arról, hogy maradjon a kétcsatáros szisztémánál.

Crouch fejjátéka, illetve David Beckham hajszálpontos beadásai sorsdöntőek lehetnek a mérkőzésen, hiszen bár a paraguayiak két középhátvédje, a veterán Carlos Gamarra és Julio César Cáceres jók a levegőben, a kapus, Justo Villar viszont sokszor bizonytalankodik a magas beíveléseknél, amiből valószínűleg jó sok lesz. A paraguayiak szövetségi kapitányát, Anibal Ruízt valószínűleg az is aggaszthatta, hogy védelmének bal oldala (amelynek elsősorban Beckhammel kell szembe néznie) bizony gyengébb, éppen ezért valószínű, hogy a tréner a megszokott 4-4-2-ről 4-5-1-re vált. Így elöl csak a sérüléséből felépült Roque Santa Cruz tartózkodik majd, és a középpályára bejön egy plusz ember az alaphelyzetben balhátvéd Jorge Núnez személyében, a megszokott bal oldali középpályás, Julio dos Santos (akinek nem erőssége a védekezés) pedig kissé beljebb húzódva irányíthat majd.

A várható kezdőcsapatok:
Anglia: Robinson - G. Neville, R. Ferdinand, Terry, Ash. Cole - Beckham, Gerrard, Lampard, J. Cole - Owen, Crouch.
Paraguay: Villar - Caniza, Gamarra, Cáceres, Toledo - Barreto, Acuna, Paredes, Dos Santos, Núnez - Santa Cruz.