Eddig mindig Scolari volt Eriksson veszte

Vágólapra másolva!
A pénteki naphoz hasonlóan a szombati negyeddöntők egyike is egy korábbi világbajnoki döntő "ismétlése" lesz, Brazília és Franciaország a sportág legrangosabb küzdelemsorozatán utoljára az 1998-as torna fináléjában találkozott, és az akkor pályára lépett labdarúgók közül heten most is kifuthatnak a pályára. De a másik szombati negyeddöntőnek is van előzménye, hiszen Anglia és Portugália a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság negyeddöntőjében is összecsapott - és akkor a luzitánok mentek tovább.
Vágólapra másolva!

A portugálok brazil szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari a 2002-es viadalon is borsot tört az angolok orra alá, hiszen akkor a selecao mestereként ütötte el a továbbjutástól a háromoroszlánosokat - vagyis az eddigi két Eriksson-Scolari párviadalból utóbbi került ki győztesen.

A svéd szakembert Angliában sokat kritizálják, mondván, csapata nem játszik jól, de az eredményességgel eddig nem volt hiba - most viszont az eddigi legnehezebb ellenfél következik. A jelek szerint Eriksson továbbra is kitart a 4-5-1-es felállás mellett, de az összeállítás azért változik az Ecuador elleni találkozóhoz képest, mivel a jobbhátvéd Gary Neville (aki eddig egyetlen mérkőzésen sem játszott a tornán) felépült sérüléséből.

Így ő bekerül a kezdők közé, a legutóbbi találkozón a védelem jobb oldalán szerepelt Owen Hargreaves pedig visszatér eredeti posztjára, és védekező középpályásként futballozik - vagyis Michael Carrick csak kispados lesz. A kisebb bokasérüléssel bajlódó Frank Lampard várhatóan szintén játszik, annak ellenére, hogy nincs valami jó formában - eddig az egész tornán ő próbálkozott a legtöbbször lövéssel, de még nem szerzett gólt.

A portugálok a Hollandia elleni brutális nyolcaddöntő következményeit nyögik: az Oranje ellen piros lapot kapott Costinha és Deco eltiltás miatt nem játszhat, és erősen kérdéses a sérült Cristiano Ronaldo szereplése is - ő még a pénteki edzést is kihagyta. E három labdarúgó hiánya egyszerre már meglehetősen nagy hátrány lenne a luzitánoknak, és ha csak mód van rá, akkor Cristiano Ronaldót ott lesz a pályán.

Így Scolarinak olyan nagyon nem kell átalakítania együttesét - elvégre az első, Angola elleni találkozón is Costinha és Deco nélkül kezdett csapata. Várhatóan tehát a védekező középpályás posztján Maniche mellett Petit szerepel majd, a jobb szélen Simao Sabrosa jut szóhoz, Luis Figo pedig behúzódik középre, Deco helyére. Érdekesség, hogy Scolari egyelőre a világbajnokságokon százszázalékos, sorozatban 11 mérkőzést nyert csapataival.

A várható kezdőcsapatok:
Anglia: Robinson - G. Neville, R. Ferdinand, Terry, Ash. Cole - Beckham, Lampard, Hargreaves, Gerrard, J. Cole - Rooney.
Portugália: Ricardo - Miguel, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Nuno Valente - Simao Sabrosa, Petit, Maniche, Figo, Cristiano Ronaldo - Pauleta.