Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Nyugat-Európában fekvő ország területének túlnyomó része 100 méternél alacsonyabb, a belföldi jégtakaró, illetve folyóvizek által formált síkság. Több mint egynegyede a tenger szintje alatt fekvő mélyföld, amelyet részben mesterséges gátak, illetve a szél által felhalmozott dűnesorok védenek a tenger hullámaitól. A mai Hollandia germán törzsek által lakott területe az 1. századtól a Római Birodalom része lett, majd a 8. században a frankok hódították meg.

A 9. században Lotaringiához, illetve a Nyugati Frank Birodalomhoz, a 10. századtól pedig a Német-római Császársághoz tartozott. A 14-15. században az egész holland térség nagy része a Burgund Hercegséghez tartozott, majd 1477-ben házasságok révén a Habsburgok szerezték meg. 1581-ben egyesültek a németalföldi tartományok, a mai Hollandia 1609-ben alakult meg, de független államként csak 1648-ban a vesztfáliai békében ismerték el. A mai Belgiumot alkotó déli tartományok 1830-ban váltak ki.

Hollandiában egy bizonyos Pim Mullier nevű úriembernek köszönhetően 1879-ben alakult meg az első futballklub, a Haarlemsche Football Club. Mullier már 1870-től nagyon sokat tett a labdarúgás megismertetéséért, jelentős szerepe volt 1889-ben a Holland Labdarúgó és Atlétikai-szövetség létrehozásában is, amelyből hat évvel később váltak ki a futballisták. Az első bajnokságot az 1897-98-as szezonban rendezték, a végső győzelmet a RAP, egy amszterdami klub szerezte meg, amely esztendővel később duplázni tudott. Abban az évben a RAP játékosai az első ízben kiírt holland kupát is megnyerték, a fináléban a Den Haag városába való HVV-t győzték le hosszabbítás után 1-0-ra.

Szövetség neve:

Koninklijke Nederlandse Voetbalbond (KNVB)

Alapítási éve:

1889

FIFA-tagság kelte:

1904

Címe:

Woudenbergseweg 56-58, P. O. Boksz 515, 3700 AM Zeist, The Netherlands

Telefonszáma:

00-31-343-499201

Telefaxszáma:

00-31-343-499189

Internetcíme:

www.knvb.nl
E-mail címe:[email protected]

Elnök:

dr. Mathieu Sprengers

Alelnök:

Hans Lesterhuis

Főtitkár:

Harry Been

Szövetségi kapitány:

Marco van Basten

A válogatott szerelése:

narancssárga mez, fehér nadrág, narancssárga sportszár



A győztesek névsorában több olyan klubot találunk, amelyek azóta megszűntek vagy alacsonyabb osztályokban szerepelnek, ilyen az RCH Heemstede, a Limburgia Brunssum, a Quick Den Haag, az SVV Schiedam és a De Volewijckers Amsterdam. Hasonló a helyzet az országos kupa történelmét vizsgálva is, hiszen abban a sorozatban az Ajax 15, a Feyenoord tíz, a PSV pedig nyolc elsőséget könyvelhetett el, míg a Fortuna '54 Geelen, a VOC Rotterdam, a Wageningen, a Concordia Delft, a LONGA Tilburg, a Schotem Harlem vagy a Velocitas Breda győzelme a múlt ködébe vész. Az ország reprezentánsai a nemzetközi porondon is eredményesek voltak, a Bajnokcsapatok Európa-kupájában hat (Ajax Amsterdam 1971, 1972, 1973, 1995; Feyenoord 1970, PSV Eindhoven 1988), a Kupagyőztesek Európa-kupájában egy (Ajax 1987), az UEFA-kupában pedig négy (Feyenoord 1974, 2002; PSV 1978, Ajax 1992) győzelmet arattak, az Ajax és a Feyenoord a Világkupát is elhódította.

A holland válogatott 1905. április 30-án játszotta első válogatott mérkőzését, amikor Antwerpben 4-1-re legyőzte Belgium csapatát. A debütálás Eddy de Neve számára volt a legsikeresebb, hiszen a csatár szerezte a vendégek valamennyi gólját. A ma világszerte Oranje becenévvel illetett válogatott először 1907. december 21-én viselte a narancsszínű mezt, de akkor nem sok köszönet volt benne, hiszen az angol amatőrök 12-2-re legyőzték a holland tizenegyet.

A holland labdarúgás aranykora a hetvenes évekre tehető, amikor a totális futballnak köszönhetően mind klub, mind válogatott szinten kiemelkedően sikeresek voltak. Az 1974-es és 1978-as vb-ezüst, a nemzetközi kupasikerek, Johan Cruyff tündöklése olyan periódust jelentett, amelyet később csak a jelenlegi szövetségi kapitány, Marco van Basten, Ruud Gullit és Frank Rijkaard fémjelzett csapat tudott megközelíteni.