Olimpiai chatmaraton Gyurtától Keményig

Vágólapra másolva!
Vége az olimpiának, ám az ünneplést nem szabad abbahagyni, hiszen érmeseink és helyezettjeink megküzdöttek a sikerért, és méltó módon képviselték hazánkat az athéni ötkarikás játékokon. Rengeteg kérdés felmerülhet bennünk, szurkolókban: vajon hogyan sikerülhetett olimpikonjainknak ilyen pontosan lőni, ennyire gyorsan úszni vagy éppen evezni, meg ilyen jól vívni, s miként lehet aranycsapatot kovácsolni?
Vágólapra másolva!

Olvasóink szeptemberben bármit megkérdezhetnek, ezáltan mindent megtudhatnak a magyar küldöttség neves képviselőiről.

Elsőként szeptember 8-án az Athénban berobbant magyar - immáron - úszócsillagot, Gyurta Dánielt faggathatták, aki "aranyat érő" bravúrezüstöt szerzett 200 m mellen.

Egy napra rá egyetlen duplázónk, Janics Natasa várta a kérdésözönt, aki 500 m-en egyedül, Kovács Katalinnal pedig párban is legyőzte a világot.

Egy kis szusszanás után jött második aranyérmünk begyűjtője, a skeetlövő Igaly Diána, aki a döntőben nem tudott hibázni, s így sydneyi bronzérme után sportágában felért a csúcsra. A remek sportolónő szeptember 13-án tette tiszteletét az [origo] Csevegőszobájában.

Forrás: MTI

Hamarosan Nagy Tímeát kérdezhetik!

Eme remek trión kívül még ebben a hónapban ellátogat hozzánk s így az interneten keresztül önökhöz is a Sydney után címét megvédő párbajtőröző Nagy Tímea, aki az első magyar aranyérmet szerezte.

S hogy kerek legyen a szeptemberi olimpiaőrület, a zárónapot aranyossá varázsoló pólókapitány, Kemény Dénes is vendégünk lesz egy csevegés erejéig - várjuk az összes magyar szurkolót, kérdezzen Ön is olimpikon vendégeinktől!