Bernáth/y és fia: "Minden az undergrounddal kezdődött"

Vágólapra másolva!
Sőt, a Bernáthy zenészduó szerint azzal is fog végződni. Magyarország első elektronikus zenei liveactjét - amely a pénteki International Liveactfesten is fellép - elsősorban a szubkultúra jelenéről és jövőjéről faggatták olvasóink a Vendégszobában, de a Metallica, Eminem, mi több, még a Rolling Stones is szóba került.
Vágólapra másolva!

A Bernáthy Sándor és Zsigmond formációnak van valami közös neve, vagy így léptek fel? [G.A.B.A 18]
- Bernáthy & Son.

A zenéből - zenélésből - éltek? [Mózsi bá]
- Nem. Sándor festőművész, 58 éves, Zsigmond 29 éves, grafikusművész és vizuáltervező.

És gondolkodtok azon, lenne rá lehetőségetek, hogy csak a zenéből éljetek meg? Vagy ez nem áll szándékotokban? [Bad Boy 86]
- Nem áll szándékunkban.

Milyen programmal dolgoztok? [G.A.B.A 18]
- Nem programokat használunk, hanem elektronikus hangszereket. Hagyományos, régi vasakkal játszunk:) Az alapprogram Cubase, amit csak patternszerkesztésre használunk. A többi mind élő. Van Abletonunk is, de azt élőben nem használjuk.

Milyen dobot használtok? [dominik005]
- Roland TR909, a 80-as évek legelején kifejlesztett olyan dobgép, amely azóta legendássá vált, és alapvető az elektronikus zenében. Ez volt az első midis dobgép. Az összes house-zenének a lábdobját, meghatározó hangzását ez adja, ennek a dobgépnek a hangjai meghatározóak voltak még a popzenében is. A másik a Roland TR606, analóg dobgép, szintén legendává vált. Ezek a dobgépek élőben is programozhatók, kézzel.

Miféle zenei múlttal rendelkeztek? Miféle hangszereken virgáztok? [Mózsi bá]
- 1994-ben alapult a zenekar, a legelső magyar elektronikai liveact voltunk, és a '96-os berlini Love Parade-en már mint meghívott liveact szerepeltünk. Azóta folyamatosan játszunk, nem túl gyakran, csak fontos partykon. A hangszerek: TB303, Tr909, TR606, Alesis, Korg, Peavey, Siel és még ehhez hasonló gépek, amiket cserélgetünk fellépésenként. Plusz effektpedálok, például Korg Chaos Pad 1, 2, 3. A liveactünk alapja az analóg, tehát kézi tekeréses gépeken nyugszik.

Forrás: [origo]

Adtátok már ki zenéteket? [561735271452]
- Jelentek meg olyan zenéink, amiket az elmúlt 10 évben stúdióban készítettünk. Filmzenék, válogatások. De önálló lemezt nem készítettünk, és nem is fogunk, mert csak élőben adható át az a tartalom, amit mi művészetnek tekintünk, az előbb felsoroltakat alapul véve

Különálló trackeket sem készítettetek? Vannak saját számaitok? [G.A.B.A 18]
- Számokról sem lehet hagyományos értelemben beszélni, mert amit a műsoridőnkön belül játszunk, az egy összefüggő improvizáció: nem számokat, hanem egy szettet. Ez mindig, minden egyes fellépésen változik. Kétszer nem adunk elő ugyanarra a zenei alapra komponált műsort. Hogy milyen lesz, az függ az időponttól, hogy hány órakor kell játszanunk, függ a fellépő dj-ktől, a helyszíntől, a csillagok állásától és nagymértékben a közönségtől. De amit játszunk, mindig bepróbált, azaz tervszerűen, de hangulat függvényében valósítható csak meg.

Hol és hogyan lehetne megszerezni a zenéteket? Rég szeretném már, de még nem sikerült. [561735271452]
- Csak élőben, ahol játszunk.

Hol léptek fel legközelebb? [buszonállok]
- Péntek 13., Liveactfest, Hajógyári-sziget, Studio. Itt csak élő elektronikus zenei produkciók lesznek, konkrétan 7 liveact. Nézzétek meg: www.freee.hu. Szombaton, 14-én pedig a Garancsi-tó X fesztiválon leszünk: www.garancsi-to.hu.

Mit játszotok a pénteki Liveactfesten? [herohar91angosdo]
- Nagyon korán kezdünk, 9 órakor. Warmup-zenét játszunk, körülbelül 125 bpm-mel. Inkább hallgatós, mint táncolós, amolyan elszállós, kedves zenét. Táncolós partyzenét - acid techno, trance - másnap, a Garancsi-tónál.