256. Hatos Enikő - Santiago, Chile

Vágólapra másolva!
Az iWiW a világ körül című sorozatunkban külföldön élő magyarokat, illetve Magyarországon élő iWiW-felhasználókat keresünk meg a közösségi portál segítségével, hogy mutassák be ők azt a várost, ahol élnek. Minden nap egy újabb várossal - és egy újabb külföldön vagy hazánkban élő magyarral - ismerkedhetnek meg olvasóink. Ma Hatos Enikő mesél Santiagóról.
Vágólapra másolva!

Mióta, hogyan és honnan vetődtél oda, ahol most élsz, és mit csinálsz ott?
2003 karácsonyán ismertem meg jelenlegi férjem Svájcban, akkor még egyetemisták voltunk. Ő 2004 márciusában visszatért Chilébe, nekem pedig Németországban kellett még egy fél évet gyakornokoskodnom, de a kapcsolat nem hűlt ki, így 2004 novemberében nyakamba vettem a világot, és itt kötöttem ki. Viszonylag problémamentes volt a vízum megszerzése, és már három éve dolgozom a szakmámban, jelenleg a santiagói repülőtér pénzügyosztályán.

Hogyan mutatnád be 5-10 mondatban a várost/országot, ahol laksz, szerinted miben jobb, miben rosszabb?
Chile talán az egyik legkevésbé latinos dél-amerikai ország, erős európai, nyugati befolyásról tesz bizonyságot. Ugyanakkor az egyik, ha nem a legfejlettebb ország a térségben, itt a legalacsonyabb a szegény lakosság aránya. Jelenleg a rézkitermelésnek köszönhetően tartós gazdasági fellendülésben van az ország. Érdemes még megemlíteni hogy Chile parlamentáris köztársaság, ahol az elnök (jelenleg elnöknő) egyben a kormányfő is, kapitalista piacgazdasággal rendelkezik, és erős katolikus gyökerekre épül a közéleti berendezkedés. Földrajzát tekintve lélegzetelállító természeti adottságokkal rendelkező ország, északon az Atacama sivatag, délen a Patagónia és nem utolsósorban a Húsvét-szigetek rengeteg turistát vonzanak évente. Chile bármely pontjától számítva csupán néhány órára van a Csendes-óceán vagy az Andok, ami változatos szabadidőprogramot biztosít: különféle vízi sportok, túrázások, gleccserek, aktív vulkánok, gejzírek stb.

Santiago, Chile fővárosa egy szinte 6 milliós nagyváros, és nemrég olvastam, hogy tovább akarják bővíteni a városhatárokat. Nehezen szokom a nagyvárosi nyüzsgést és azt, hogy jól meg kell gondolnom, melyik negyedben lehet nyugodtan sétálni az utcán. Nincs túl sok turisztikai attrakciója, és kulturális szempontból sem közelíti meg például Buenos Airest, elsősorban gazdasági platform, de szerencsére egyórányira van az óceán, hétvégén tökéletes kikapcsolódást biztosítva.

Itt élni annyiban jobb, hogy távol vagyok az európai viharos politikai helyzettől, egyelőre úgy érzem, nem fenyeget semmiféle terroristaveszély, persze lehet, hogy tévedek. Vannak viszont árnyoldalak is, nem volt éppen könnyű megszokni az itteni mentalitást, a lassúságot, pontatlanságot, elzártságot, a macsó beállítottságú társadalmat, a 45 órás munkahetet és évi 15 nap szabadságot.

Mi hiányzik Magyarországról?
Természetesen a családom, a barátok, az otthoni ízek és tájak világa, az otthoni tévéműsorok. Összességében Európa hiányzik, az ottani kultúra, a különböző nyelveken beszélő emberek, a sokszínűség, a világ iránti nyitottság és érdeklődés.

Mi hiányozna, ha eljönnél onnan?
A tengerpart, a sok tengeri ínyencség, a kényelmes élet amit már kialakítottunk magunknak, az a kevés barát, akivel itt megismerkedtem.

Milyen az életszínvonal az itthonihoz viszonyítva?
Az átlag életszínvonal szerintem picivel magasabb, én legalábbis jobban megélek az itteni fizetésemből, mint otthon tenném. Természetesen vannak nagyon szegények és nagyon gazdagok is, de elég erős a középosztály, és én csak erről tudok nyilatkozni.
Az egészségügyi ellátás és az oktatás színvonalas, az utcák, parkok karbantartásával sincs nagyobb gond, de a santiagói tömegközlekedés már problémás, a metró tiszta, de túlzsúfolt, mindössze négy vonala van, és csupán városi buszok egészítik ki ezt, ami sok fővárosit kényszerít arra, hogy autóval közlekedjen, ez pedig naponta hatalmas közlekedési dugókat okoz. Télen elég sok gondot okoz továbbá a szmog.

Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
Úgy látom, hogy eléggé kiegyensúlyozottak az emberek errefele, de hogy mennyire boldogok, azt nehéz megítélni. Mindenkinek megvan a maga kisebb vagy nagyobb gondja, ez egy rohanó nagyváros, nem lehet túl sok mosolygó emberre bukkanni az utcán, nincs rá idő. Hétvégén viszont változik a helyzet, egy családi körben megejtett grillezés már sokat javít a helyzeten.

Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Egy óra parkolás 200-350 forint körül van, buszjegy 125 forint, egy új tömegközlekedési program miatt állami támogatással rendelkezik. A mozijegy 1100 forint, sör szórakozóhelyen 500 forint, kávé 350 forint.

Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
A belváros viszonylag olcsó hely, itt a szobák száma a hálószobákra vonatkozik, egy két hálószobás lakás a központban 60 000-65 000 forint körül van, jobb negyedekben 100 000 forint is lehet.

A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
Közös költségvetésen vagyunk a férjemmel, tulajdonképpen nem spórolunk túlságosan, amire szükségünk van, megvesszük, akkor vacsorázunk étteremben, amikor akarunk; jelenleg lakásvásárlással vagyunk elfoglalva, de az utazásról sem mondunk le, ha épp van rá időnk. Normális körülmények között a fizetésem felét félre tudnám tenni.

Azzal foglalkozol, amivel mindig is szerettél volna?
Szerencsémre a végzettségemnek megfelelő állásokban sikerült eddig elhelyezkednem, aminek természetesen nagyon örülök. Elég könnyen tanulok új nyelvet, így ez sokat segített.

Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Jelenleg épp ősz van, jön lassan a tél, így egyre szürkébbek és hidegebbek a napok. Amúgy nem sokban különbözik, napi tíz óra munka a jellemző, így kevés szabadidő jut hét közben, főleg, mert hazafele menet legalább egy órát tölt az ember dugóban. Néha elég fárasztó tud lenni a város, hétvégén mindenki menekül a tengerpartra.

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?
Tartok attól, hogy nem sikerül Európába visszaköltöznöm, és reménykedem benne, hogy talán mégiscsak összejön, és nem kényelmesedem el útközben túlságosan, hogy lemondjak róla.

Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálatok?
Az időjárás, a szárazság, ami miatt, ha nem javul a helyzet, talán az áramszolgáltatás korlátozására lesz szükség télen. A kormány és a parlament közötti viszály, aminek legutóbb a oktatási miniszter(nő) esett áldozatul. És az elengedhetetlen bulvárhősök legújabb kalandjai.

Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írod?
Bachelet elnöknő egy közös biztonságpolitika kidolgozására hívja fel Latin-Amerika országait. Codelco (az állami tulajdonban lévő rézkitermelő) napi 10 millió dollárt veszít a sztrájk miatt. A bolíviai fociválogatott edzője szerint La Pazban (3600 m tengerszintfeletti magasság) játszani Chile ellen nem jelent előnyt a hazaiak számára.

Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység felétek?
Tengerpart, grillezés, kirándulás, télen síelés, snowboard, mall-látogatás, ahol a sok játékterem, étterem és multiplexnek köszönhetően kellemes napot lehet bezárva eltölteni.

Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Rengeteg és nagyon változatos.

Kívánod-e, hogy a gyerekeid ott éljék le az életüket, ahol te most élsz?
Nem feltétlenül, remélem, lesz rá lehetőségük megismerni sok országot, és majd eldönteni, hol szeretnének letelepedni.

<