Előzetes: Francia Nagydíj

Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai versenyeket követően az F1 száguldó cirkusza a hétvégén visszatér Európába. Bár a tengerentúlon remekül szerepelt a Ferrari, valójában csak most, a Francia Nagydíjon derülni ki, hol állnak az olaszok a Renault-hoz képest.
Vágólapra másolva!

Az idei világbajnokság tizenegyedik futamának a Renault, és a Michelin hazájában fekvő Magny-Cours ad helyet. A pálya kanyarjairól, sima, ám egyben igen érdes aszfaltjáról híres. A versenyzőknek általában a meleg okozza a legnagyobb problémát, azonban esetenként a heves esőzések sem szokatlanok a francia ringen.

A két észak-amerikai verseny után a mezőny visszatér Európába, ahol az előzések háttérbe szorulnak, ahogy az a Francia Nagydíjon is lesz, hacsak nem fog esni az eső. Az időmérő edzés komoly szerepet kap a hétvégén, hiszen egy jó stratégiával hatalmas meglepetések is születhetnek.

Általában az erős motorral, és a jó aerodinamikai csomaggal rendelkező csapatok szerepelnek jól Franciaországban. Egy gyors kör eléréséhez elengedhetetlen az autó megfelelő egyensúlya, míg a mechanikai tapadás a lassú kanyarokban segíthet, bár ez kevésbé fontos. Mivel meleg lesz a versenyen, az autók hűtése kulcsszerepet kap, így vélhetően a karosszériákon hatalmas nyílások kapnak majd helyet a hatékony hűtés céljából.

Időjárás

Az előrejelzések szerint az egész hétvégén harminc fok felett lesz a levegő hőmérséklete, miközben a szélmozgás elenyésző lesz, így minden bizonnyal igen forró aszfalt fogadja majd a versenyzőket. Mindezek ellenére bármikor feltámadhat a szél, és zivatarfelhőket fújhat a pálya fölé, melyre különösen szombaton lesz esély.

Abroncsok

Bár az Amerikai Nagydíjat a Michelin érthető okok miatt túlzottan óvatosan teljesítette, a hétvégén Franciaországban mindent megtesz majd annak érdekében, hogy utolsó hazai versenyén maradandót alkosson. A francia beszállító az idén végén búcsút int a Forma-1-nek, így célja egyértelmű: a győzelem megszerzése a szintén hazai pálya előnyét élvező Renault segítségével.

Ezzel egy időben a Bridgestone kemény fog küzdeni azért, hogy hazai versenyén megverje a Michelin, ám ehhez hatalmas előrelépésre lenne szüksége a japán cégóriásnak, mely ugyan nem lehetetlen, de elég valószínűtlen.

Stratégia

A jó rajthelyekért folyó küzdelem miatt a legtöbben vélhetően a három kiállást fogják választani, vagy egy olyan két kiállásos taktikát alkalmaznak, melyben az első etap nagyon rövid. Mivel a boxutca rövid, és az abroncsok gyorsan kopnak, több lehetőség is kínálkozik a csapatok előtt. Azok a versenyzők, akik az időmérőn nem jutnak be az első tízbe, előnybe kerülhetnek azzal, hogy a futam előtt jól megtankolják az autójukat, így az első etapjuk alatt több helyet is előrébb léphetnek.

Következtetés

A héten bombaként robbant a hír, miszerint Juan Pablo Montoya azonnali hatállyal elhagyja a McLarent, és helyét már a Francia Nagydíjon a csapat tesztversenyzője, Pedro de la Rosa veszi át. A kolumbiai versenyző az amerikai NASCAR sorozatban folytatja versenyzői pályafutását, mely nyilvánvalóan központi téma lesz a hétvége első felében, ám idővel a figyelem a versenyzésre fog irányulni.

Ismét a Renault a favorit a győzelemre, ám Michael Schumacher és Kimi Raikkönen is harcba szállhat majd a franciák pilótáival, különösen akkor, ha mindannyian más stratégián lesznek, hiszen a pályán szinte lehetetlen az előzés, hacsak nem esik az eső. Az élmezőny mögött is szoros lesz a küzdelem, hiszen a BMW sokat fejlődött, a Honda új fejlesztésekkel érkezik Magny-Cours-ba, míg a Toyota is szárnyra kapott az Amerikai Nagydíjon nyújtott fantasztikus teljesítménye láttán.

Az észak-amerikai versenyeket követően azonban a Francia Nagydíjon végre tiszta képet kapunk a valós erőviszonyokról, és arról, hogy a következő versenyeken ki lesz a favorit.