Schumacher: Lépéselőnyben van a Ferrari

Vágólapra másolva!
Michael Schumacher úgy gondolja, hogy a Ferrari megtarthatja előnyét, és a következő versenyeken tovább csökkentheti a különbséget a Renault-val szemben, melyet a Francia Nagydíjon aratott győzelmük is hűen bizonyít.
Vágólapra másolva!

Schumacher újabb rekordot állított fel a sportban, hiszen a Forma-1 történetében még soha nem fordult elő olyan, hogy egy versenyző egy adott futamon nyolc alkalommal is győzni tud.

A Ferrari hétszeres világbajnoka a Francia Nagydíjon aratott győzelmével 17 pontra közelítette meg a bajnokság élén álló Alonsót, aki a mai versenyen a második helyen futott célba.

"Remekül kaptam el a rajtot, és onnantól kezdve mi irányítottuk a versenyt" - mondta Schumacher. "Nem voltunk biztosak magunkban, hiszen fogalmunk nem volt arról, miként teljesítünk majd a hosszú etapok alatt, mert a szombat reggeli edzésen gondjaink voltak. Éppen ezért óvatosak voltunk a verseny elején, de mikor láttuk, minden rendben lesz, megnyugodtunk. Azonban azt el kell mondanom, hogy az egész autó, a csomag, és a gumik is fantasztikusan teljesítettek."

"Sajnálom, hogy Felipe nem tudott bejönni a második helyre, de mindketten a dobogóra állhattunk, és ez a legfontosabb" - folytatta Michael. "Jól indult számunkra a megmérettetés, hiszen az első sorból rajtolhattunk. Úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk az első és a harmadik hellyel."

A Forma-1 valaha volt legsikeresebb versenyzője, aki immáron pályafutása 88. futamgyőzelmét zsebelte be Magny-Cours-ban, bízik benne, hogy a Ferrari meg tudja tartani lépéselőnyét a két hét múlva megrendezésre kerülő Német Nagydíjon is.

"Mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy a következő versenyeken is előnyből indulhassunk" - magyarázta. "Természetesen keményen kell majd dolgoznunk, hiszen minden azon múlik, milyen mértékben tudunk fejleszteni az autón."

Michael csapattársa, Felipe Massa bár a verseny túlnyomó részében a második helyen autózott, végül a harmadik pozícióban ért célba, mivel Alonso eggyel kevesebbszer állt ki a boxba.

"A csapat fantasztikus munkát végzett, az autó kimagaslóan jól teljesített, így nagyon sajnálom, hogy nem tudtam megtartani a második helyem" - mondta Massa. "Ami a bajnokságot illeti, egyre közelebb kerülök Giancarlóhoz és Kimihez, így bízom benne, hogy hamarosan megelőzhetem őket."