Schumi győzött a Renault hazai versenyén

Vágólapra másolva!
Michael Schumacher győzelmével zárult a hétvégi Francia Nagydíj, ahol a Renault hazai versenyén egyszerűen nem tudta felvenni a lépést a Ferrarival. A franciák azonban remekül taktikáztak, így Alonsót behozták Massa elé a második helyre.
Vágólapra másolva!

34 fokos levegő és 47 fokos aszfalthőmérséklet fogadta a versenyzőket a Francia Nagydíjon, ahol ideális körülmények között vette kezdetét a magny-cours-i megmérettetés.

A pole pozícióból induló Michael Schumacher remekül kapta el a rajtot, és megtartotta első helyét. Bár a Renault világbajnoka, Fernando Alonso jól lőtt ki a rajtnál és meg is érkezett a második helyről induló Felipe Massa mellé, a Ferrari brazilja rettenetesen agresszíven tartotta pozícióját, így Alonso nem tudott elmenni mellette. A 24 éves versenyző az Adelaide visszafordítóban még megpróbált bebújni Massa mellé, ám a brazil visszaverte Alonso támadását.

Az első három helyen autózó versenyző mögött a sorrend nem változott. A Toyoták tartották a negyedik, illetve ötödik helyet a McLaren finnje, Kimi Raikkönen előtt, akit Giancarlo Fisichella követett a Renault-val.

Bár az első körökben úgy tűnt, hogy a Ferrari versenyzői simán ellépnek a követő bolytól, a Renault világbajnoka, Fernando Alonso kezdett egyre jobban megérkezni a második helyen autózó Felipe Massa mögé, aki szemmel láthatóan feltartotta a spanyolt. Ennek köszönhetően viszont Schumacher körönként fél másodperccel tudott gyorsabb lenni a többieknél, így a 10. körnél járva már öt másodperccel vezetett Massa és Alonso előtt.

A 16. körben megkezdődött a boxkiállások első köre. Elsőként Felipe Massa hajtott ki a boxba, hogy üzemanyagot és új gumikat vételezzen. Egy körrel később jött a Renault spanyolja, Fernando Alonso is, akit Kimi Raikkönen követett a McLarennel. A 18. körben Michael Schumacher is kiállt az élről, és a harmadik helyre tért vissza. Az első két helyen ekkor a Toyota versenyzői, Trulli és Ralf voltak, ám még egyikük sem volt kint a boxban.

A boxkiállások első körét követően (20. kör) az élen szinte semmit sem változott a sorrend. Michael Schumacher 6.1 másodperccel vezetett Massa előtt, akit további 5 másodperccel lemaradva követett Fernando Alonso. A negyedik pozícióban Jarno Trulli futott, akit a McLaren finnje, Kimi Raikkönen, és Giancarlo Fisichella követett a Renault-val. A Toyota német pilótája, Ralf Schumacher visszacsúszott a hetedik helyre, ugyanis a szerelők rendesen elszúrták az első kiállását, hiszen bal a hátsó abroncsot nehezen tudták felhelyezni a TF106-osra, így Ralf nem kevesebb, mind 17 másodpercet töltött a boxban.

A negyedik helyért hatalmas csata bontakozott ki Trulli és Raikkönen között. A McLaren versenyzője végül a 26. körben a visszafordító utáni kanyarkombinációban iszonyatosan agresszív módon elment a Toyota mellett, így átvette a negyedik helyet. Trulli autójával valószínűleg valami probléma volt, hiszen a következő körben már két másodperccel volt lassabb, mint Raikkönen.

Az Amerikai Nagydíjhoz hasonlóan a Red Bull Racing versenyzői igen későn álltak ki a boxba, ám nem kaptak annyi üzemanyagot, hogy azzal teljesíteni tudják a teljes versenytávot.
Nagy meglepetésre Kimi Raikkönen a 32. körben kiállt a szerelői közé, hogy új gumikat és üzemanyagot vételezzen. A finn versenyző tehát azért volt olyan gyors a második etapjában, mert könnyű volt az autója, így mehetett el könnyedén a negyedik helyen autózó Trulli mellett.

Ahogy arra számítani lehetett, az élbolyból elsőként Felipe Massa hajtott ki a boxba. A brazil versenyző a 43. körben vételezett új gumikat és üzemanyagot, majd Alonso mögé, a harmadik helyre ért vissza. Eközben Alonso csúnyán beragadt a lekörözendő versenyzők mögé, így Schumacher majd 20 másodpercre növelte előnyét a spanyollal szemben.

A Ferrari hétszeres világbajnoka a 38. körben állt ki a boxba, majd Alonso mögé, a második helyre ért vissza. Bár a Renault versenyzője átvette a vezetést, eggyel kevesebbszer volt kint a boxban, mint riválisai.

Eközben Mark Webber került bajba, hiszen defektet kapott. A Williams versenyzője elhagyta a pályát, melynek következtében megsérült az FW28-as. Az ausztrál versenyző autóját a boxban ugyan még megpróbálták megszerelni, ám nem sokkal később feladta a küzdelmet, ahogy azt Jarno Trulli is tette, aki kiállt a boxba, ahonnan már nem tért vissza.

Fernando Alonso 27 körrel a futam vége előtt állt ki a boxba, ahol ugyan nem kapott új gumikat, de annyi üzemanyagot töltöttek autójába, hogy már ne kelljen többször kiállnia. A Renault tehát menet közben változtatott a stratégián, és a tervezett három kiállásos taktikájukat két kiállásosra váltották. Bár Schumacher első helye ezzel nem került veszélybe, Massa második pozíciója még egyáltalán nem volt biztos, hiszen mindössze csak tíz másodperc választotta el őket egymástól.

Időközben Schumacher körről körre növelte előnyét Alonsóval szemben, ám a Renault versenyzőjét ez valószínűleg nem is érdekelte, hiszen azzal volt elfoglalva, hogy az utolsó kiállás után Massa elé kerüljön.

Az 53. körben Massa végül kiállt a boxba. A Ferrari brazil versenyzője, ahogy arra számítani is lehetett csak Alonso mögé, a harmadik helyre ért vissza. Egy körrel később Schumacher is meglátogatta szerelőit, akik kevesebb, mint 6 másodpercig foglalkoztak az autójával. A német versenyző tehát könnyedén megtartotta első helyét.

Tíz körrel a futam vége előtt Schumacher majd 20 másodperccel vezetett Alonso előtt, akit 7 másodperccel lemaradva Felipe Massa követett a harmadik helyen. A negyedik pozíciót Ralf Schumacher birtokolta, akit mindössze csak két másodperc választott el az ötödik helyen autózó Kimi Raikkönentől. A pontszerzők sorát Giancarlo Fisichella, a Montoya távozása után lehetőséget kapott Pedro de la Rosa, illetve a BMW ikertornyos versenygépével futó Nick Heidfeld zárta.

Az utolsó tíz körben már nem változott az élen a sorrend. Bár Massa mindent megtett annak érdekében, hogy befogja Alonsót, erre már nem volt lehetősége. Schumacher könnyedén szerezte meg a győzelmet a Renault hazai versenyén, mellyel 17 pontra csökkentette a különbséget a bajnokságban Alonsóval szemben.

Bár a Toyota Ralf Schumacher révén értékes pontokat szerzett, mégsem lehetett túlzottan boldog, hiszen Trullinak fel kellett adnia a küzdelmet. A Hondák borzalmasan teljesítettek, Button hét körrel a futam vége előtt feladta a küzdelmet, így a brackley-i bázisú csapat továbbra is mélyponton van.