Schumi hatalmas tempót diktált Jerezben

Vágólapra másolva!
A Ferrari hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher megkezdte aktív Forma-1-es pályafutásának utolsó tesztprogramját a spanyolországi Jerezben, ahol több mint egy teljes másodpercet adott a többieknek.
Vágólapra másolva!

A spanyol teszt második napján napos időjárás fogadta a csapatokat. A Ferrari már kedden is brillírozott, akkor Marc Gené volt a leggyorsabb. Szerdán a 37 éves Michael Schumachernek jött ki legjobban a lépés, a pályafutása utolsó versenyére készülő német az idei legjobb köridőt érte el a spanyol ringen.

A másik Ferrarit ezúttal Luca Badoer terelgette, és hogy az olasz nem végzett rossz munkát, azt második helye bizonyítja. A két pilóta a mennyiségi munkára is adott, hiszen ketten összesen 209 kört teljesítettek.

A két Ferrarit legjobban a BMW Sauber versenyzője, az idei évet még tesztpilótaként kezdő Robert Kubica tudta megközelíteni. A lengyel nem csak ezzel hívta fel magára a figyelmet, de a legtöbb kört, szám szerint 120-at is ő tette meg.

A McLaren-Mercedeseket Pedro de la Rosa és Lewis Hamilton nyüstölte, és náluk többről volt szó, mint egyszerű tesztről. A gárda ugyanis még nem döntött jövő évi felállásáról, és pillanatnyilag mindkét pilóta versenyben van az állásért. Ezúttal a rutinos spanyol volt a gyorsabb, de mindössze néhány századmásodperccel tudta megverni a fiatal Hamiltont.

Az utolsó négy helyet négy Toyota motorral hajtott autó szerezte meg. A gyári Toyotákat Ricardo Zonta és Olivier Panis kormányozta a jerezi ringen. Kettejük közé a jövőre már versenyzőként számításba vett Alexander Wurz férkőzött be a Williams-szel. A sort a szintén a Williams-Toyota konstrukcióval száguldó Narain Karthikeyan zárta.