Mosley: Nehéz lesz Schumit helyettesíteni

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley attól tart, nehéz lesz megfelelő embert találni Schumacher megüresedő helyére, aki az elmúlt években a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének igazgatójaként rengeteget tett a sportért.
Vágólapra másolva!

A Ferrari hétszeres világbajnoka az elmúlt tizenkét évben a versenyzés mellett a GPDA igazgatójaként is tevékenykedett a Forma-1-ben. Schumacher rengeteget tett a sport biztonságának javítása érdekében, így visszavonulásával hatalmas űr maradt a Versenyzők Érdekvédelmi Szervezetének élén.

A brit F1Racing magazin decemberi számában Mosley csak szuperlatívuszokban beszélt Schumacherről, aki a munkához való hozzáállásával, szakértelmével, és odaadásával rengeteget tett azért, hogy a Forma-1 a motorsportok legbiztonságosabb kategóriája legyen. Éppen ezért is aggódik a FIA elnöke Michael távozása miatt, hiszen véleménye szerint nagyon nehéz lesz pótolni Schumachert.

"A versenyzők képviselőinek igenis jelen kell lenniük a megbeszéléseken, mikor meghívást kapnak" - mondta Mosley. "Mindenki tudja, hogy kemény és sokszor fárasztó munka, de mindenki segítségére szükségünk van. Ezen a területen volt Schumacher igazán erős. Ésszerűen, és professzionálisan gondolkodott, illetve mindig lehetett rá számítani."

"Egyelőre még fogalmam nincs arról, ki fogja tudni őt megfelelően helyettesíteni" - tette hozzá az elnök.