Bridgestone: ugrás az ismeretlenbe

Vágólapra másolva!
A Forma-1 idei egyeduralkodó gumiszállítója, a Bridgestone jól felkészült a Francia Nagydíjra, így kész megfelelni például a különféle burkolatok és a nagy hőség okozta kihívásoknak, ám a szakemberek mégsem tudják igazán, hogy a keverékek hogyan viselkednek majd a versenyen.
Vágólapra másolva!

A hétvégén Magny-Cours-ban randevúzik a mezőny, a Bridgestone pedig igyekezett ezúttal is kellőképpen felkészülni a "találkára". A japánok lágy és közepesen kemény abroncsokat szállítanak Franciaországba, de több okból sincsenek könnyű helyzetben.

"Az első kihívás Magny-Cours megközelítése, de jó logisztikánk van"- kezdte futam előtti értékelését Kees van de Grint, a Bridgestone főmérnöke. "A pálya nagyon izgalmas, hosszú kanyarjai miatt jó stabilitásra van szükség, de a lassabb fordulókban a tapadás is nagyon fontos."

"Az abroncsok szempontjából nagy kihívást jelent majd az is, hogy két különböző összetételű aszfalt borítja a pályát. Két szektort ugyanis újraaszfaltoztak, ami vélhetően nagyon csúszós lesz. A keverékeinknek azonban az egész pályán jól kell üzemelniük."

"Múltbéli tapasztalataink alapján ez a futam lesz az idény egyik legmelegebb versenye, idén is magas hőmérsékletet várunk"- folytatta a holland.

A múlt héten az összes csapat tesztelt, de ez alig segítette a Bridgestone-t a Francia Nagydíjra való felkészülésben: "Jerezben (itt készült a Honda és a Super Aguri) inkább a karosszéria fejlesztésén volt a hangsúly. Silverstone-ban pedig néhány technikai probléma és az időjárás nehezítette a munkát, így nincsenek igazán értékelhető adataink. A keményebb gumik jól viselkedtek, de a lágyabbak tulajdonságai majd csak a versenyen derülnek ki."