A fiúk erőszaktevők, a lányok meg áldozatok?

Trigger borító
Vágólapra másolva!
Gyereket nevelni nehéz – ezzel az általános igazsággal talán még a cukormázhoz leginkább ragaszkodó szülők is egyetértenek. Hiába változott azonban a korszellem és tette (valamennyire) bűntudatmentessé a szülői szerep nehézségeinek őszinte felvállalását, a gyereknevelésről beszélni akár szakemberként, akár „csak" szülőként még mindig egy nehezített akadálypálya. A legalattomosabb csapdák pedig jól álcázzák magukat: elfogadást, problémamegoldást ígérő ideológiák, amik az álca alatt valódi mérget takarnak. A progresszív hangok egészen odáig mennek, hogy kimondják: „A kulcs az erőszak megelőzéséhez a fiúk megnevelése lenne!". Mi a baj ezzel a kijelentéssel? Mivé kell nevelni valójában a fiúkat? És mi a helyzet a lányokkal – ők tényleg csak áldozatok lehetnek? A videóból kiderül!
Vágólapra másolva!