Egy rossz döntés és vége

Vágólapra másolva!
Egy némileg kiszámítható amerikai horror, melynek már a címe is sejteti, hogy a vége lezáratlanul marad és hamarosan jön a következő rész. A Hívatlanok – Első fejezet a horrorfilmek világában talán nem lesz világklasszis, de érdekesen megmutatja az emberi brutalitás egy lehetséges formáját.
Vágólapra másolva!

A 2008-ba bemutatott Hívatlanok című filmből táplálkozó most megjelent változatot Renny Harlin rendezte, akinek már nem ez az első horrorja. A film ugyan nem egy Amerikai pszichó vagy egy Aki bújt, aki nem szintű alkotás, de a műfajnak megfelelő koreográfia szerint szépen halad a cselekménye és megmutat egy szeletet abból a két ember közötti szeretetből, melynek intenzitása a bajban, a veszélyben mutatkozik meg igazán.

A Hívatlanok - Első fejezet főszereplője egy átlagos fiatal amerikai pár.
A Hívatlanok – Első fejezet főszereplője egy átlagos fiatal amerikai pár.
Fotó: themoviedb.org

A főszereplőink Maya és Ryan, akiket Madelaine Petsch és Froy Gutierrez alakít. Maya és Ryan átlagos fiatal amerikai párnak tűnnek, akiket bármiféle izgalom a hétköznapokban elkerül. A szerelmesek Oregon államba utaznak a nő munkája miatt, azonban kocsijuk lerobban, melyet feltehetően a helyi szerelők buheráltak meg. Ekkor már számos baljós mutatkozó momentum tanúi lehetnek a nézők. A cselekmény lassan bontakozik ki: Maya és Ryan kénytelek Venus városában, egy erdőben található hatalmas faházat kivenni éjszakára – Airbnb –, mert a kisvárosban ragadtak, nem tudnak tovább haladni útjukon autó nélkül.

Az ajtónyikorgás és egy furcsa idegen többszöri bekopogása csak fokozza a feszültséget, s habár egyszer elmegy a házban az áram is, mégsem ennél a klisénél kezdődik a véres sztori.

Egyszer csak a semmiből három ismeretlen, maszkos személy baltával és késsel tör a főszereplőkre, akiknek egyetlen éjszaka alatt megváltozik az életük. A veszély megérkezése kiszámíthatóan történik, aztán egyik pillanatban az akciódús jelenetek elindulása lavinaként zúdul a nézőre: Maya és Ryan küzdenek az életükért, menekülnek, erdőben vesztegelnek, szétválnak, külön-külön találják szembe magukat az ellenséggel, majd pedig mindketten fogságba esnek – persze sorra történnek meg velük a horrorfilmekből ismert klisék. 

A két egymásra utalt, életveszélyben lévő ember felfokozott érzelmeinek ábrázolása kellően hatásos, azonban a történetből hiányzik a feloldás, a megoldás, mintha a készítők sem vették volna komolyan a műfajt. 

A maszkos idegenek brutális tettei azonban felvetnek számos kérdést. Például, hogy miért élvezik más haláltáncát? Miért akarják megölni a városba téved fiatalokat? Miért kínozzák őket? A korábban ismert Hívatlanok film koncepciója ezúttal is megjelenik, mely valós történeten alapul és megmutat egy szeletet az Amerikai Egyesült Államokban eddig történt brutális gyilkosságokból. A most készülő trilógia második része pedig még idén várható a mozikban. Az első részben azonban bravúros színészi játékot nem, de borzongató pillanatokat és kérdéseket annál többek kaphatunk.

A film május 16-től látható a mozikban.