Így nő folyamatosan az atomháború veszélye

Vágólapra másolva!
Nem irodalmi túlzás az a félelem, amely mindannyiunkban ott munkál, hogy a háború további kiterjedése előbb-utóbb valamilyen típusú atomfegyver bevonásával is járhat, tehát ha világháború lesz, akkor atomháború lesz, és a Jóisten mentsen meg bennünket ettől - ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a szomszédunkban zajló háború egyre jobban eszkalálódik, miközben a világ nagy része érthető módon tűzszünetet szeretne. Nyilvánosan elérhető adatok alapján az amerikai és az orosz nukleáris fegyverek száma nagyjából ugyanakkora, tehát egy esetleges atomháború az emberi élet végét jelentené. 
Vágólapra másolva!

- fogalmazott Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádiónak adott interjújában.

Egyre közelebb vagyunk egy III. világháborúhoz Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő azt mondta az Origónak, hogy az ukrán háború folyamatosan eszkalálódik.

- tette hozzá.

Nógrádi felhívta a figyelmet arra, hogy ma egyre több olyan európai lakos van, aki fegyverszünetet és békét akar, sőt már ukrán asszonyok is arról beszéltek egy hírműsorban, hogy békét akarnak. Az átlagember mindenütt békét akar - mondta a biztonságpolitikai szakértő.

- hangsúlyozta Nógrádi.

Nógrádi: Egyre súlyosabb az eszkaláció Forrás: AFP/Sergey Bobok

Nógrádi György kifejtette, Willi Brandt egykori német kancellár azt mondta, hogy egy atomháborúban aki először lő, az másodjára hal meg. Albert Einstein világhírű fizikus pedig arról beszélt, hogy nem tudja, mivel vívják meg a harmadik világháborút, de a negyediket kőbaltával fogják. A szakember bízik benne, hogy lesz, aki a végén elrántja a kormányt a szembe jövő autó elől.

Így néz ki a nukleárisfegyver-térkép

Érdemes a mostani helyzetben bemutatni, hogy világszinten az egyes országoknak mekkora nukleáris arzenáljuk van. Az alábbi ábrán látható egy friss becslés azzal kapcsolatban, hogy a nagyhatalmak között hogyan oszlik meg a különféle nukleáris csapásmérő eszközök száma.

Forrás: Visual Capitalist

Jól látszik a táblázatból, hogy az USA és Oroszország nagyjából paritásban van a nukleáris fegyvereket tekintve. Értelemszerűen a két fél közötti összecsapás a földi élet gyors megsemmisülését jelentené.