Lázár János: Márki-Zay Péter semmiféle támogatásra nem számíthat

MZP, Márki-Zay Péter, tüntetés, tiltakozás, Jászai Mari tér, Budapest, KATA változás, KATA adó, KATA
Vágólapra másolva!
A vásárhelyiek szíve joga, hogy a Fidesz által ajánlott vagy ellenzéki polgármestert választanak 2024-ben, de legyen világos: a kormány részéről Márki-Zay Péter semmiféle együttműködésre vagy támogatásra nem számíthat. 2022-ben ő volt ugyanis annak a csoportnak a vezetője, amely külföldi érdekeknek akarta kiszolgáltatni az országot. A kormány egyetlen adófizetői forintot sem bíz olyan emberre, aki idegen erőknek akarta eladni hazánk jövőjét – mondta el a Rádió 7 Közös Nevezőjében Lázár János.
Vágólapra másolva!

Nem rendítette meg a hír, hogy Márki-Zay Péter újraindul Hódmezővásárhely polgármesteri székéért, de bizonyos mértékéig mégiscsak szomorú Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevezőjében azt mondta, úgy gondolta, ha valaki az ország első számú vezetői tisztségéért folytatott küzdelemben akkorát bukik, mint Márki-Zay 2022-ben, az képes felfogni, saját közösségének árt vele, ha nem áll félre a közélet, a politika színpadáról. Márpedig amit a vásárhelyi városvezető jelenleg művel, az lassú agonizálás, amellyel rendkívül sok kárt okoz a településnek és az itt élőknek - olvasható a promenad24.hu összeállítáásban.

fogalmazott Lázár János. Hozzátette, két szempontból tudja értékelni ezt a döntést. Mint vásárhelyi választópolgár úgy látja, vesztes és bukott emberre bízni egy város vezetését a biztos vereséget és bukást jelenti, tehát hatalmas hiba lenne. „Vesztes Márki-Zay, vesztes Vásárhely, bukott Márki-Zay, bukott Vásárhely" – értékelt.

Márki-Zay Péter semmilyen támogatásra nem számíthat a kormány részéről Fotó: Polyák Attila - Origo

A kormány nem támogatja azt, aki el akarta adni az országot

A kormány tagjaként is világos álláspontot ismertetett:

Márki-Zay Péter semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthat a kormánytól.

Kiemelte, ha a vásárhelyiek Márki-Zayt választják, akkor tudniuk kell, hogy semmilyen támogatásra nem számíthatnak. Nem azért, mert ellenzéki, hanem azért, mert 2022-ben azt a csoportosulást vezette, amely külföldi pénzért idegen érdekeknek akarta eladni Magyarországot.

hangsúlyozta, hozzáfűzve: ez dokumentált, bizonyított dolog, amivel kapcsolatban még számos információ fog napvilágot látni rövid időn belül.

„Az adófizetők pénzét, a közösség pénzét nem lehet olyan emberre bízni, sem helyi szinten, sem országos szinten, aki teljesen egyértelműen, teljesen világosan idegen érdekeket szolgál. Szeretném kiemelni, nem arról van szó, hogy ellenzéki vagy fideszes egy polgármester. Arról van szó, hogy a hazáját szolgálja, vagy hazaáruló. Eladja ennek az országnak, vagy ennek a városnak a sorsát, vagy pedig a hazáját és a városát szolgálja. Mi, fideszesek, és akik a kormányban dolgozunk, nem bízhatjuk sem politikai, sem erkölcsi, sem törvényes okoknál fogva olyan emberre az adófizetők forintjait, aki az országot el akarta adni idegeneknek" – szögezte le.

Lázár János: Márki-Zay Péter pénzt kapott személyesen azért, hogy idegen, külső érdekeket szolgáljon, ilyen emberrel nem tudunk és nem fogunk együttműködni Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kitért rá, a Fidesznek lesz javaslata a városvezető személyére, de természetesen a hódmezővásárhelyiek dolga, hogy ellenzéki vagy fideszes polgármestert választanak. A kormány mindkettővel tud együtt dolgozni, lásd az ellenzéki Szeged, vagy Debrecen, Székesfehérvár és Győr példáját. A vásárhelyieknek szíve joga akár ellenzéki polgármestert is választani, Márki-Zayval viszont kizárt a kormányzati együttműködés, mert idegenektől pénzt fogadott el az ország kiárusítása érdekében – húzta alá.

világított rá.