Fénytörés - Interjú Dora Craibannal, a Helena-trilógia szerzőjével

Az ifjú hölgy tizenhat is alig múlt, amikor eldöntötte, hogy élményeit papírra veti. A könyv a napokban megjelent és jó úton van afelé, hogy a nyár könyvslágere legyen. De miért ebben a formában, és miért ezen a néven?

Forrás: Papp Róbert

Akkor bemutatkozom. Dora Craiban vagyok (civilben csak Papp Dóra), s mindig érdekelt a történetmesélés, a mitológia, a fantázia világa. A nevem a Craban szóból ered, mely tündéül hollót jelent. Ezt változtattam meg kissé, mert így maga a név is azt a misztikus fantasy stílust jelképezi, melyben könyvem íródott.
A Fantasy szerzőkről sokan gondolják, hogy a valóság elől menekülve találják ki ismeretlen világaikat. Szerintem ez nem igaz, bár még Tolkienről is azt mondják, hogy az első világháború borzalmai elől menekülve találta ki Középföld varázslatos világát. Számomra ez a műfaj nem menekülés, hanem inkább egy lehetőség az igazságkeresésre. Tizenkét éves koromban vettem a kezembe a Gyűrűk Urát először, s nemcsak, hogy elvarázsolt, kikapcsolt, de lenyűgözött, mert azt az érzést keltette bennem, hogy ez nem is Középföldéről szól, hanem a mi világunkról. Egyszerre hihetetlen, és mégis igaz - ilyen a fantasy.

Az utóbbi időben tömegesen jelennek meg a vámpírkönyvek. A Fénytörés nem ezt a divatot követi.

Nem azt mondom, hogy elegem van a vámpírokból és a vér csöpögéséből, hanem hogy az utóbbi években ez az egyik legkedveltebb fantasy műfaj elvesztette az értékeit. Hol van már Anne Rice Krónikáinak lenyűgöző hercegnője, Pandora vagy a lélegzetelállító Lestat? A vámpírok manapság csillognak, és ez nagy kár. Én a Boszorkányokat és a Gyógyítókat választottam - illetve, őszintén szólva, inkább ők választottak engem. Tudtam, milyen érzéseket akarok visszadni a könyvemben, tudtam, milyen konfliktus kell: a természetes és a természetellenes faj háborújáról akartam írni. Az egyház múltjának bolygatása nem éppen egy 17 éves lánynak való, de nekem akkor, 2 évvel ezelőtt, valahogy ez tetszett. Elővettem a boszorkányüldözést: miért ne? Eléggé komoly és sötét időszak volt ez a történelemben, s rengeteg szóbeszédet, regét keltett életre. Így találtam ki, hogy seprűkön repülő, mérgeket kotyvasztó boszorkányok helyett egy olyan fajról írok, akik a természet igazi gyermekei, megajándékozottjai. És nem féltem bevenni a történetbe a sötét középkort, a szégyenletes tényt, hogy több mint 60 ezer embert égettek meg, akiknek jórésze ártatlan volt.

Nem gondolod, hogy ez a könyv leginkább mégis ötszáz oldalnyi tömény romantika, egy kamaszlány első nagy szerelmének története?

Mondjuk, hogy ez egy modern, romantikus történet, amely az Egyesült Államok nyugati partvidékén játszódik. A két faj találkozását, a fiatalok egymásra találását, s az őket elválasztó végletes különbözőségek elleni küzdelmet csábító volt megtervezni a fejemben. S miközben a legfőbb inspirációm segített - a zene, ami nélkül sehol sem lennék - életre keltettem Helenát, aki nem tudja, miért lakozik gyűlölet és durvaság a lelkében, s Jeremyt, aki mindennél jobban szeretné meggyógyítani a lány sérült lelkét. Azt azért még hozzá kell tennem, hogy semmire sem mentem volna Gerard Way nélkül, a My Chemical Romance nevű amerikai banda frontembere nélkül. Az én szememben ő zenész, művész, és filozófus is egyben. Ő tanított meg arra, hogy merjem felvállalni, aki vagyok, és bontakozzak ki, akármilyen formában, akármilyen területen találom meg ehhez az eszközt. Szerintem sokan itt rontják el: hogy nem elég türelmesek ahhoz, hogy kivárják, amíg megtalálják, mi is illik hozzájuk, miben is jók. Én szerencsés vagyok, hiszen fiatalon rájöttem, hogy az írás a mindenem.

T.I.

További információért kattintson ide