Ezt lehet tudni a Verőcénél ütköző szállodahajóról

Vágólapra másolva!
Szombat éjjel halálos hajóbaleset történt Verőcénél, ahogy egy szállodahajó ütközött egy kisebb hajóval, amelyen nyolcan utaztak. Az utasok közül ketten biztosan meghaltak, egy ember súlyosan megsérült, öt embert óriási erőkkel keresnek. Most kiderült az is, hogy melyik országból származik a balesetben résztvevő szállodahajó.
Vágólapra másolva!

Halálos hajóbaleset történt szombaton éjszaka a Dunán. Verőcénél ütközött össze egy motorcsónak egy szállodahajóval, az eddigi információk szerint ketten meghaltak, öten  eltűntek, míg egy olasz férfi súlyosan megsérült. Az M1 helyszíni tudósítója szerint Komáromban megállították és vizsgálják

 a svájci illetőségű szállodahajót, amellyel a motorcsónak ütközhetett.

Az oldal azt írja, hogy 

a hajó 110 vendéget képes befogadni, de hogy a balesetkor  pontosan hányan utaztak rajta, arról egyelőre nincsen információnk. Mint ahogy arról sem, hogy ők most jelenleg hol tartózkodnak. Egy 109 méter hosszú hajóról végső úticélja valószínűleg nem Komáromban lett volna, hanem elhagyta volna az országot.

A BRFK helyszínelői szerint a hajóról senki sem sérült meg.

A sérült hajóról felvétel is készült. A túlélőket hatalmas erőkkel keresik a hatóságok, a kutatást már az éjszaka elkezdték.