Vágólapra másolva!
A magyar férfi válogatott 21-13-ra kikapott az osztrák csapattól szombaton a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtorna harmadik fordulójában, így nem jutott tovább a negyeddöntőbe.

Csirke Ferenc szövetségi kapitány együttese a pénteken 21-14-re kikapott Izraeltől, majd bravúrral 21-19-re verte az előzőleg esélyesebbnek tartott Puerto Ricót. Így az Ivosev Tamás, Demeter Attila, Komma László, Rosics Uros összetételű gárda annak a tudatában lépett pályára szombat este a Nagytemplom előtt az osztrákok ellen, hogy győzelemmel negyeddöntőbe jut, vereség esetén viszont befejezi szereplését a kvalifikációs tornán.

A házigazdák csak 1-0-ig vezettek, utána hamarosan "kinyílt az olló", és az ellenfél 4-1-re fordított. Innentől a magyarok csak futottak az eredmény után, és a torna egyik leggyorsabb mérkőzésén végül 4:35 perccel a rendes játékidő vége előtt kialakult a végeredmény. A nemzeti csapat legjobbja Demeter lett hét ponttal.

Búcsúzott a férfi kosárválogatott a 3x3-as olimpiai selejtezőtornán
Fotó: hunbasket.hu

Csirke Ferenc azzal kezdte nyilatkozatát az MTI-nek, hogy az osztrákok megmutatták, hogy kell játszani a 3x3-as kosárlabdát.

Ők öt éve együtt vannak, folyamatosan játékban vannak, mi évente két hetet találkozunk. Az első lépés felfelé az lenne, hogy csinálni kell egy csapatot, egy állandó 3x3-as keretet. Ki kell mondani, hogy amíg profik ellen állunk ki 5x5-ös játékosokkal, addig nincs sok esélyünk

 - jelentette ki a kapitány.

Eredmény, férfiak, B csoport, 3. forduló:
Ausztria-Magyarország 21-14
A magyar pontszerzők: Demeter 7, Komma 3, Ivosev 3, Rosics 1  
   
Mindkét nemnél csoportonként az első két csapat került a vasárnapi negyeddöntőbe, s a zárónapon rendezik az elődöntőt, a bronzmérkőzést és a finálét is. A hajdúsági viadalról az első három-három együttes mehet majd az olimpiára.

A végeredmény: 1. Ausztria 2 győzelem, 2. Izrael 2, 3. MAGYARORSZÁG 1, 4. Puerto Rico 1