Vágólapra másolva!
Egyre több gond és botrány feszíti a július 26-án kezdődő párizsi nyári olimpia szervező bizottságának munkáját. A legújabb balhét is megpróbálták a szőnyeg alá seperni - nem sikerült nekik.

A pandémia miatt nézők nélkül megrendezett 2021-es tokiói nyári olimpia után most az egész világ szinte felajzva várja az idei párizsi játékokat, amelyet nézők előtt rendeznek meg. Az érdeklődés hatalmas, vannak olyan sportágak, amelyekre már most nem lehet jegyet kapni.

Senki sem várja az orosz önkénteseket a párizsi olimpián
Fotó: AFP 

A Párizsban megjelenő szurkolói tömeget 45 ezer önkéntessel próbálják kordában tartani.

(Csak érdekesség: a nyitóünnepség napján, július 26-án ugyanennyi, azaz 45 ezer rendőr és csendőr lesz szolgálatban az utcákon.) Az önkéntesek szűrésekor azonban kiderült, hogy a szervezők a Franciaországban élő orosz születésű embereket indoklás nélkül utasították el. Ezek az emberek tehát nem dolgozhatnak önkéntesként Párizsban. Az ok: Oroszország háborúban áll Ukrajnával.

Az orosz újságok azt írták, hogy 

Nyugat-Európa teljesen megőrült az oroszok elleni gyűlölettől. 

"A háború már eljutott az önkéntesekig" - írta a Ria Novosztyi hírügynökség. 

A francia szervező bizottság minden olyan önkéntesnek, aki Oroszországban született, s önkéntesnek jelentkezett, elutasító levelet küldött. A 2024-es olimpia önkéntes programjának igazgatója, Alexandre Morenon-Conde még márciusban kijelentette, hogy 

az önkéntes munkában való részvétel kivétel nélkül bármely ország állampolgára előtt nyitva áll.

Ezért az oroszok félelem nélkül nyújtották be a jelentkezésüket. Abban bízva, hogy nem utasítják el őket, repülőjegyeket foglaltak maguknak, és drága szállásokat is lefoglaltak. 

Készülnek az önkéntesek ruhái - nem az oroszoknak
Fotó: AFP 

Az önkéntes programban mindenki részt vehet, aki megfelel a kiválasztási feltételeknek

- idézte a TASZSZ orosz állami hírügynökség a szervezők idén márciusi válaszát. A dokumentum szerint nincsenek speciális kritériumok az orosz pályázókra, ahogy bármely más nemzetiségű jelöltekre sem.

A francia hatóságok most azt írták, hogy minden egyes önkéntes esetében háttérellenőrzést folytattak.

Konkrét problémákat nem jeleztek, de az figyelemre méltó, hogy hasonló levelet küldtek azoknak is, akik például orosz útlevéllel rendelkeznek, de Franciaországban élnek.

Az egyik hoppon maradt orosz önkéntes így nyilatkozott:

Miután beadtuk a jelentkezéseket, tavaly októbertől decemberig kiosztották a pozíciókat, meghívást kaptunk az olimpiai és paralimpiai játékokra. Megkaptuk a schengeni vízumot is.

Ám április 29-én kaptunk egy üzenetet a játékok szervezőbizottságától, hogy nem mentünk át a háttérellenőrzésen, és ezzel véget is ért az önkéntes munkánk. Elkezdtük kideríteni, hogy pontosan kik utasították el, hogy részt vehessünk az olimpián. Megtudtuk, hogy ez a francia belügyminisztérium volt. Ott azt mondták, hogy már mintegy 800 olimpiai önkéntes kérelmet utasítottak el rossz szándék miatt. 

De milyen rossz szándékról beszélhetünk a mi esetünkben? Dolgozni szerettünk volna az olimpián, 

nem a politikáról beszélgetni. Nem értjük, miért utasítottak vissza magyarázat nélkül, pedig már több olimpián is dolgoztunk önkéntesként. Úgy tűnik, egyszerűen annyi történt, hogy látták az állampolgárságunkat, azt, hogy oroszok vagyunk és ennyi elég is volt nekik."

Az oroszok súlyos diszkriminációval vádolják a franciákat
Fotó: AFP 

De mit mond erről a játékok szervezőbizottsága? Semmit.

Több nap telt el azóta, hogy kirobbant ez a botrány, de a NOB részéről csend van. Nem kommentálják a helyzetet, azaz továbbítják a megkeresést a párizsi olimpia szervezőbizottságához, ám ott is hallgatnak. A NOB úgy tesz, mintha semmi köze nem lenne ehhez a botrányhoz. Szokás szerint.