Vágólapra másolva!
A Premier League 29. fordulójában az Arsenal 4-1-re legyőzte a Leeds United csapatát az Emirates Stadionban, ezzel Mikel Arteta csapata továbbra is nyolc pont előnnyel vezeti a tabellát a Manchester City előtt.

A találkozó esélyese a listavezető észak-londoni csapat volt, amely a legutóbbi hat meccsét megnyerte a Premier League-ben, ráadásul a brazil válogatott Gabriel Jesus a decemberi térdműtétjét követően először kezdett bajnoki mérkőzésen. A Leeds United a legutóbbi két meccsén veretlen maradt, azonban Javier Gracia vezetőedző dolgát nehezítette, hogy a csapat egyik legjobb játékosát, az amerikai Tyler Adamst meg kellett műteni, így ő már nem léphet pályára az idei szezonban.

Az Arsenalban csak a kispadra került a március hónap legjobbjának megválasztott Bukayo Saka. Az angol válogatott támadó nélkül pedig akadozott az Ágyúsok támadójátéka. Az Arsenal ugyan többet birtokolta a labdát az első félidőben, de a Leeds United kontratámadásai sokkal veszélyesebbek voltak.

A 33. percben aztán tizenegyest kapott az Arsenal.

Gabriel Jesus tett hintába két csellel két védőt, a földön fekvő Luke Ayling pedig térden rúgta a brazil támadót. A labda mögé a sértett állt oda, és a kapu közepébe helyezett a jobbra vetődő Illan Meslier helyére.

Gabriel Jesus tavaly október óta először lőtt gólt a Premier League-ben Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második félidőt jobban kezdte az Arsenal, és a 47. percben egy gyönyörű góllal növelte az előnyét. Olekszandr Zincsenko adott egy körömpasszt Gabriel Martinellinek, a razil válogatott szélső egy csel után élesen átlőtte a labdát a hosszúra, az érkező Benjamin White pedig közelről a léc alá belsőzött.

Az 55. percben aztán eldöntötte a három pont sorsát az Arsenal.

A belga válogatott Leandro Trossard kapott egy átadást a leshatáron, betört a tizenhatoson belülre, majd középre passzolt a berobbanó Gabriel Jesusnak, aki öt méterről a kapu jobb oldalába lőtt.

  • Trossardnak ez volt a szezonbeli nyolcadik gólpassza. Ha a rögzített játékhelyzeteket nem vesszük, csak a Manchester City sztárja, Kevin De Bruyne adott (12) nála többet.
Gabriel Jesus duplával tért vissza a kezdőbe Forrás: AFP/Glyn Kirk

A folytatásban az Arsenal takarékos üzemmódban játszott, a Leeds United pedig mindent megtett a szépítésért, ami a 76. percben össze is jött a vendégcsapatnak. Egy kontratámadás végén Rasmus Kristensen lőtt 18 méterről, a labdája megpattant a blokkoló Zincsenkón, ez pedig teljesen becsapta a vetődő Aaron Ramsdale-t.

A szépítés után a Leeds United elkezdett rohamozni, hátha szorossá tudja tenni a végét, de a 84. percben az Arsenal visszaállította a háromgólos különbséget.

A csapatkapitány Martin Ødegaard tökéletes labdát tekert a berobbanó Granit Xhaka fejére, a svájci középpályás pedig hét méterről a kapu jobb oldalába csúsztatott.

Az Arsenal ezzel sorozatban a hetedik meccsét nyerte meg a Premier League-ben, és továbbra is nyolc pont előnnyel vezeti a tabellát a bajnoki címvédő Manchester City előtt.

Premier League, 29. forduló:
Arsenal-Leeds United 4-1 (1-0)
Bournemouth-Fulham 2-1 (0-1)
Brighton-Brentford 3-3 (2-2)
Crystal Palace-Leicester City 2-1 (0-0)
Nottingham Forest-Wolverhampton Wanderers 1-1 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista