Vágólapra másolva!
A csapatkapitány Holdampf Gergő meghosszabbította szerződését a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatánál.

A DVTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy meghosszabbított Holdampf Gergő szerződését. A 29 éves középpályás 2022 nyarán érkezett Diósgyőrbe, és tagja volt másodosztályú bajnokságot rekord pontszámmal megnyerő csapatnak, és azóta is a DVTK alapembere. 

DVTK, Holdampf Gergő
Holdampf Gergő hosszabbított a Diósgyőrrel
Fotó: dvtk.eu

"Egyszerre érzek most büszkeséget, megtiszteltetést, hálát és természetesen nagy boldogságot. Amikor Diósgyőrbe érkeztem, a klub ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, amiket én is magam elé tűztem. Ezt maradéktalanul sikerült elérni. Az elmúlt közel két évben bajnokok lettünk a Merkantil Bank Ligában, illetve sikerült stabilan bennmaradni az első osztályban" - mondta az aláírást követően a 29 éves középpályás, aki kiváltságosnak és szerencsésnek érzi magát, hogy "hétről hétre ilyen szurkolótábor előtt, ilyen stadionban léphet pályára Miskolcon".

Holdampf kijelentette, nagyon motivált és részéről sosem volt kérdés, hogy szeretne Diósgyőrben maradni.

"Részemről sosem volt kérdés, hogy szeretnék Diósgyőrben maradni, és szerencsére a vezetőség, valamint a szakmai stáb is úgy gondolta, hogy számítanak rám, és bennem gondolkodnak. Nagyon motivált vagyok, és bízom benne, hogy miként megvalósítottuk a korábban kitűzött célkitűzéseket, úgy érjük el a jövőbeli célokat is. Továbbra is ki akarom venni a részem a csapat eredményes szerepléséből, minél több időt szeretnék a pályán tölteni, méghozzá továbbra is csapatkapitányként. Bármilyen célt is tűz ki a klubvezetés, maximálisan segíteni fogom a csapatot annak elérésében. Végezetül nagyon bízom abban, hogy amíg játékos leszek Diósgyőrben sikerül megajándékozni a szurkolókat valamilyen különleges eredménnyel - fogalmazott Holdampf Gergő” – fogalmazott a DVTK csapatkapitánya.

Az OTP Bank Ligában hetedik helyen álló miskolci klub honlapja azt nem közölte, mennyi időre szól Holdampf új megállapodása.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.