Vágólapra másolva!
A németországi labdarúgó Európa-bajnokságon csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetni a játékvezetők mérkőzés közben, nekik viszont szükség esetén elmagyarázzák majd a döntéseiket.

A kontinenstorna játékvezetői - köztük a jövő szerdai Európa-liga-döntőt vezető, romániai magyar Kovács István - a héten Frankfurtban készülnek a június 14. és július 14. közötti Európa-bajnokságra.

Az iránymutatást kiegészítve Roberto Rosetti, az UEFA játékvezetésért felelős vezetője kijelentette, ha a csapatkapitányon kívül bármely más futballista a bíróhoz közeledik, és a tiszteletlenség vagy ellenszegülés bármilyen jelét mutatja, sárga lapot kap.

Készek vagyunk beszélni és több részletet megosztani a játékosokkal és edzőkkel, hogy segítsük nekik az ítéletek megértését"

- közölte Rosetti, hozzátéve, hogy a játékvezetők nagy nyomás alatt dolgoznak, mérkőzésenként 200-250 döntést hoznak, sok esetben ellentmondásos helyzetekben. Szerinte az ítéleteket nem lehet úgy elmagyarázni, hogy a játékosok körbeveszik a bírókat, ezért szeretnék azt, hogy csak a kapitány kérdezzen rá a vitatott esetekre. Amennyiben kapus az adott válogatott csapatkapitánya, a mezőnyjátékosok közül kell "kapcsolattartót" kijelölni - írja az MTI.

A magyar válogatottnak Szoboszlai Dominik a csapatkapitánya
Fotó: AFP (Photo by Attila KISBENEDEK / AFP)

"A válogatottakból kizárólag a csapatkapitányok jelezhetnék igényüket az egyeztetésre. A kapitányok felelőssége, hogy biztosítsák: csapattársaik tanúsítsanak tiszteletet a játékvezető irányába, a többiek pedig tartsanak távolságot és ne vegyék körbe a bírót" - hangsúlyozta Rosetti.

Az UEFA játékvezetésért felelős vezetője szerint az európai szövetség célja az 51 mérkőzéses tornán, hogy a bírók és a csapatkapitányok közötti beszélgetések elősegítsék az "egészséges légkört a felek között".

A magyar válogatott a svájciakkal, a házigazda németekkel és a skótokkal szerepel azonos csoportban a tornán, Marco Rossi együttesében a csapatkapitányi karszalagot a Liverpool sztárja, Szoboszlai Dominik viseli.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30