Megtapogattuk a Honor összecsukható telefonját

Vágólapra másolva!
A Honor hamarosan a spanyolországi Mobil Világkongresszuson több új készüléket is bemutat, köztük a csúcskategóriás Magic 4-sorozatot is, azonban ezzel párhuzamosan érkezik majd hozzánk a Kínában már elérhető, nagyon különleges, összehajtható Magic V. Ezt most ki is tudtuk próbálni egy rövid időre, aztán reméljük, hogy hamarosan egy részletesebb teszt erejéig is visszatérhetünk rá!
Vágólapra másolva!

Összehajtható telefonból alapvetően kétfélét kaphatunk. Az egyik olyan, mint az általunk már ismert Samsung Galaxy Z Flip 3, vagy a Huawei P50 Pocket. Ezek kagylószerűen csukódnak össze, így egy könnyen hordozható, kompakt telefont kapunk. Ez a megoldás összehajtva nem igazán használható sok mindenre, míg kinyitva tulajdonképpen egy hagyományos okostelefont kapunk.

Forrás: Origo

Ezzel szemben ott vannak az olyan széthajtható telefonok, mint a Samsung Galaxy Fold, vagy a most terítékre kerülő Honor Magic V, amelyek könyvszerűen nyílnak szét. Ez nem olyan kecses, mint a kagylós megoldás, viszont cserébe tulajdonképpen két készüléket kapunk egyben: összecsukva egy hagyományos (bár némileg vastag) okostelefont, míg szétnyitva egy tabletet.

A Honor Magic V ebben a mezőnyben két dologgal hívja fel magára a figyelmet, ami számomra nagyon meggyőző volt: egyrészt a külső kijelzőn is minimálisak a kávák, így összecsukva tényleg egy kvázi hagyományos csúcstelefon kinézetét kapjuk, a másik pedig szintén az összehajtáshoz fűződik: nincs rés a telefon két része között, így szimmetrikus, szép a szemnek.

A konkrét adatokat nézve is arra a következtetésre juthatunk, hogy nem igazán kell kompromisszumot kötni a különleges kialakítás miatt:

a külső kijelző 6,45 hüvelykes, 120 hertzes képfrissítése képes OLED-panel, míg szétnyitva egy 7,9 hüvelykes, 90 hertzes OLED-panel tárul elénk, HDR10+ támogatással, csodás színekkel és tökéletes feketékkel.

Forrás: Origo

Maga a zsanér pedig elsőre nagyon minőséginek és meglepően erősnek tűnt, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy a Honor nagyon odafigyelt arra, hogy tartós legyen. Viszont az első tapasztalataink alapján nem tartja meg félig kinyitva a kijelzőt, mert annyira erős, hogy rögtön összehúzza inkább.

Nyilván, ma már az sem elég, ha egy telefon ilyen különleges kialakítású, ha nem rendelkezik megfelelő fotós képességekkel. Az első próbakörünk alapján viszont szerencsére ezzel sincs gond, és meg kell hagyni, hogy kamerákkal jó alaposan el van látva a Magic V.

Eleve két darab 42 megapixeles szelfikamerát kapunk, hiszen jutott egy kívülre is, amikor összecsukva használjuk a készüléket, meg egy belülre is, amikor szétnyitva.

Forrás: Origo

A hátoldali főkamera pedig három egységből, melyek mindegyike 50 megapixeles: ebből a hagyományos, széleslátószögű főkamera, egy az ultraszéles kamera, egy pedig színspektrum kamera, ami leginkább besegít a kettőnek, hogy minél szebb képek készüljenek még rosszabb fényviszonyok mellett is.

Sajnos a próba alatt készített képekből most még nem tehetünk be ide a cikkbe, de elöljáróban annyit mindenképp el tudunk mondani, hogy erre a kombinációra nem lesz panasz.

Különösen akkor lepődtünk meg, amikor az elkészített fotókat a Magic V kinyitott, óriási és szuper felbontású képernyőjén néztük vissza. Rengeteg részletet, szuper színeket és nagyon éles képeket készített a kamerarendszer.

Forrás: Origo

Abban is biztosak vagyunk, hogy a Magic V-vel az erőt tekintve sem lesz gond, hiszen a Qualcomm legújabb, Snapdragon 8 Gen 1-es processzora teljesít benne szolgálatot 12 gigabájt memória és 256 vagy 512 gigabájt tárhely mellett. Ezenkívül egy igen masszív 4750 milliamperórás akksit is kapott, ami támogatja a 66 wattos gyorstöltést.

Papíron és az első tapizás alapján tehát a Honor Magic V gyakorlatilag kipipál mindent, ami miatt szeretni lehet egy ilyen jellegű telefont. Hogy pontosan mikor érkezik hazánkba és milyen árban, arról pedig hamarosan igyekszünk tájékoztatni kedves olvasóinkat!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!