A régi könyveikben találhatjuk meg elhunyt szeretteink illatát

A kép csak illusztráció

A könyvek "emlékeznek" azokra, akik forgatták őket.

Hiába hódít egyre nagyobb körben az e-book, a könyvek lapozgatását, a papír ujjakon súrlódó hangját nem tudja helyettesíteni, annak pedig, hogy az antikváriumok sem mentek még ki a divatból nagy köze lehet a régi könyvek illatához.

Azért, hogy egy könyvnek milyen illata van, a papír minősége, de a nyomdafesték típusa, sőt még a könyvet összetartó ragasztó is felel, a régebbi könyvek klasszikus "régi könyv" illatát pedig fokozatos bomlása és az azokból származó bomlástermékek, illékony szerves vegyületek hozzák létre, amik leginkább

a vaníliás és mandulás illatokhoz állnak közel.

Amit tehát érzünk, amikor megszagolunk egy régi könyvet, az nem más, mint a papír lassú halála, a jelenséget egyszóval pedig bibliosmiának nevezzük. Bár minden könyv "régi könyv szaga" egyedi, az illat olyan nagy körökben kedvelt, hogy a kutatók, ismerve az illatot létrehozó molekulálat, már mesterségesen is elő tudják állítani azt, ennek köszönhető, hogy például "régi könyv illatú" illatosító gyertya is kapható már a piacon. Persze ezek illata csak egy utánzat, hiszen a könyvek saját szagát a bomlástermékeken túl az is adja, hogy

milyen környezetben voltak tárolva, ott milyen domináns illatok voltak jelen, illetve, hogy a könyv gazdájának milyen saját illata volt

- a papír ezeket az illatokat mind megőrzi, ezáltal szinte "emlékezik" régi tulajdonosaira és azokra, akik gyakran forgatták őket. Ez magyarázza azt a jelenséget is, ha valaki elhunyt szeretett személy illatát véli érezni annak könyveit lapozgatva.

Ha például valaki antikvár könyvet vesz, amit lapozgatva parfümöre, esetleg dohányra hajazó illatot vél felfedezni, abból következtethet korábbi tulajdonosának szokásaira. Az oxfordi Bodleian Könyvtár például

külön kiállítást rendezett különleges könyveik illatairól,

ahol tudományos módszerekkel határozták meg Shakespeare vagy Mark Twain könyveinek "régi könyv" illatát.